b_150_150_16777215_00_images_stories_Madar_feketeg_gemenc2020.jpeg
2020. március 3 . - Március 3-án reggel érkezett meg az első fekete gólya a bekamerázott fészekbe, Gemencre.

6:33-kor egy jelöletlen fekete gólya érkezett a fészekbe. Nem sokkal később egy kicsit rendezgetni kezdte azt. Hamarosan kiderül, hogy marad-e – olvasható a Magyar gólya webkamerák Facebook csoport bejegyzésében.
2013 óta a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően madárbarátok sokasága követheti élőben a gemeci Keselyűsben bekamerázott gólyafészek életét.
Az első gólyapár 2011-ben rakott fészket Keselyűsben. A hím madár, Tóbiás, fiókaként 1999-ben Bogyiszlón kapta meg gyűrűjét, és az évek során többször is azonosították a szakemberek. A megfigyelések alapján a telet a Jordán folyó mentén töltötte A tojónak, Sárának nem volt gyűrűje. Tóbiás rendszeresen az első magyar fekete gólyaként érkezett meg tavasszal Keselyűsbe. A gólyapár utoljára 2018-ban költött a fészekben,  összesen 17 fiókát neveltek fel.
2019-ben új pár foglalta el a fészket, egyik madárnak sincs azonosító gyűrűje. Tóbiásról nem érkezett hír azóta sem.

 

No events