b_150_150_16777215_00_images_stories_allatok_aranysakal2.jpg

2021.március 4. - A viszonylag kis testű aranysakál még a vaddisznómalacot is elkapja, és kedvelt élőhelye a Kis-Balaton és a Balatontól délre eső területek.

Szürke farkas csak elvétve, Észak-Magyarországon található, így Magyarország csúcsragadozója az utóbbi években az aranysakál lett – írja a likebalaton.hu-ra hivatkozva az Infostart. Bundájuk színe lehet zsemlesárga, de vörös is. Ezt a bordájukon fekete szín tör meg, súlyuk 12-16 kg, testhosszuk 65-105 cm, marmagasságuk 45-50 cm. Az aranysakál emberre nem veszélyes, de természetes ellensége nincs, ahol megjelenik, visszaszorul a rókaállomány is. Szívós állatok, hosszú üldözésre is képesek, akár 40 km/h sebességgel is tudnak futni, falkában vadásznak.
A mi vadászterületünkön 2010-ben lőttük az elsőt, azóta elszaporodtak, ma 60-70 darab él itt, tíz éve még 80-100 őzet tudtunk évente lőni, ma szinte nincs őz a területen. Somogy megyében, ami gazdag dámszarvasban, szinte már nincs borjú a rudlikban, mert összefogdossák őket
– mondta Tóth Csaba, a Vadászati Múzeum igazgatója.
A vaddisznókoca mellől ellopják a malacot, addig ingerlik, hajtják az anyaállatot, míg az magára hagyja a kicsinyeit. A megfojtott malacért csak akkor mennek vissza, ha a koca már hátrahagyva azt, továbbáll. Nagyon okos állat, a vadászatokon összeköti a lövés hangját a könnyen megszerezhető zsákmánnyal. Tudja, vagy belsőség lesz ott, vagy egy sebzett állat, ez könnyű préda, azt eszik, amihez a legkevesebb energiát kell felhasználni.
Nagyragadozók szabadon
Az óvatos aranysakált nemrégiben fényes nappal, csapatosan kapták lencsevégre, sőt keresőkutyákkal is a nyomukban vannak. Közben terjednek a hírek, miszerint farkasok támadtak egy kutyára Heves megyében, a kutya nem élte túl a látogatást. Ugyanakkor folyamatosan érkeznek jelentések medveészlelésről, legutóbb Miskolcon találtak két kóborló egyedet. Míg Erdélyben, Székelyföldön egyre gyakoribb az ember és medve közötti konfliktus – elég csak a legutóbbi medvetámadásra. A tusnádfürdői polgármester levelére vagy a medvéket etető személyek megbírságolására gondolni -, addig idehaza is egyre gyakrabban találkoznak medvével, például Bercelen, Petőfibányán, a Mátrában, de lepett meg biciklist és horgászt is.

 

No events