Sopron, 2010. november 19.
Tisztelt Intézetigazgató Asszony, Rektor-helyettes Urak, Elnök Úr, Dékán Úr!
Moór Arthur tisztelt egykori kollégái és tanítványai!
Kedves jelenlevő Hallgatók! E téren elmaradásunkat pótoltuk és az idei évben ez a negyedik szobor, amit Karunk professzorai emlékének megőrzésére avatunk. Egyik alkalommal a köszöntőmet így kezdtem: „ritkán adatik meg az ember életében, hogy egykor volt tanárának szoboravatóján mondhat beszédet”. Nos, ezt most már nem állíthatom, hiszen Majer Antal és Igmándy Zoltán szoboravatóján elmondott köszöntőm után most már harmadik nagyra becsült egykori professzoromat méltathatom.
Amikor az ember leül egy köszöntő megírásához, amely jól ismert személyhez kötődik, óhatatlanul emlékek sokasága tolul fel benne. Veretes, ámde személytelen mondatok, netán száraz életrajzi adatok elmondása helyett ezért engedjék meg, hogy most emlékeimből kínáljak egy csokrot.
Erdőmérnök hallgatóként kerültem kapcsolatba Moór Arthurral. Elnézést, hogy így nevezem meg, minden cím nélkül. Ez csak azért van, mert számunkra Ő fogalom volt: Moór Arthur, vagy egyszerűen csak „AZ ARTHUR” - így, csupa nagybetűvel, és egyáltalán nem pejoratív felhanggal. Hogy így neveztem-neveztük, sokkal inkább az iránta érzett tisztelet jele volt, illetve az, hogy számunkra ő fogalom volt, aki - úgy érzékeltük - megközelíthetetlen magasságokban volt hozzánk képest. Persze ez valóban így is volt…
Szóval, már előfelvételisként a hadseregben elért bennünket a híre, majd tanulmányaink megkezdése előtt, a balekoktatáson is Ővele riogattak viccesen firmáink. Persze, Ők könnyen beszéltek, hiszen már túl voltak a vízválasztón, a matek vizsgán. Az ifjak egészséges önbizalma, és önfeledtsége persze azt eredményezte, hogy nem igazán érzékeltük a sötét fellegek gyülekezését a vizsgaidőszak közeledtével. Aztán becsapott a villám…
Én magam kétszer vizsgáztam Moór professzornál, na, nem azért, mert megbuktam volna elsőre, hanem, mert két szemesztert hallgattunk nála. Ámde nem mindenki volt ennyire szerencsés. Az első néhány bukás után már mindenki érzékelte a bajt, de sokszor már késő volt. Ám akármennyire is tartottunk a vizsgájától, egy dologgal mindannyian tisztában voltunk: Moór Arthur meghatározott egy szintet és abból nem engedett. Nem engedett akkor sem, ha egy professzortársa fia volt az illető vagy valaki, akinek az érdekében szóltak. Ha egy valamivel kellene jellemeznem Őt, azt mondanám: korrekt. Ha kettővel, hozzátenném: megalkuvást nem ismerő.
Ugyanakkor nyilvánvalóan nem ismertük. Sok anekdota keringett szórakozottságáról, sok karikatúra készült Róla, de ez mind a felszín volt. A differenciál- és integrálszámításon keresztül ismertük meg, nekünk ez volt a szint. Hogyan is lehetett volna fogalmunk mondjuk a Finsler konnexiók oszkulálásáról?! És hol van már egy mai diák attól a szinttől is, amit mi az akkor megkövetelhető tudás alapján, Moór Arthurnak is köszönhetően elértünk? Manapság különösen érvényes Moór Arthur hallgatókra értett mondása: „A matematikatanulás nem lehetetlen, de a valószínűsége nulla.”
Amikor erre a megemlékezésre készültem természetesen utánanéztem munkásságának. Elképedtem: publikációs listája fantasztikus, még csak nem is sejtettem, nem is sejtettük annak idején, hogy milyen nemzetközileg magasan jegyzett tudós volt a tanítómesterünk. Olyan tudományos magaslatokat hódított meg, hogy a földi lét sok aspektusa nem volt számára érdekes.  „Bocsánat, de én már nem is tudom mikor számoltam utoljára”, mondta, előadás közben, amikor két számot rosszul adott össze.
Mondandóm lezárásaképpen engedjék meg, hogy megköszönjem az Országos Erdészeti Egyesületnek, kiemelten Haraszti Gyula úrnak, hogy kezdeményezték a szobor felállítását, végigvitték a gyűjtést és a szervezést. Köszönöm a Faipari Mérnöki Kar és az Egyetem anyagi hozzájárulását a szobor megvalósításához. Köszönöm Dr. Oroszi Sándor úrnak, Dr. Bartha Dénes professzor úrnak, a Matematika Intézet vezető tanárainak, hogy felkarolták a kezdeményezést és segítettek a szobor megvalósításában és a Moór Arthurról szóló könyv megjelenésében. Köszönöm Nagy Benedek művész úrnak, e szép alkotást és köszönöm mindenkinek, akik anyagi hozzájárulásukkal vagy fizikai-lelki támogatásukkal segítették a szobor létrejöttét.

Jó szerencsét, Üdv az Erdésznek!




No events