Budapest, 2004. május 25.

         Dr. Magas László úr
          vezérigazgató
          Kisalföldi Erdőgazdaság RT
          9002 Győr. Corvin u 9

         Kedves Laci!         Köszönöm a vándorgyűlésre szóló meghívásodat, de azon egészségi állapotom miatt – sajnos - részt venni nem tudok.
Talán nem véletlen, hogy az első - az Európai Unió tagjaként rendezett - Vándorgyűlésnek Te vagy a házigazdája. Az akkori konkrét helyzetben a döntésre hivatott és egymásra váró politikusok mellett végül is Te vágtad át a fél évszázados vasfüggöny drótkerítésének első darabját. Ez éppen úgy beletartozik a magyar történelem mellett az erdészet történetébe, mint az 1921. évi ágfalvi csata. Akkor a soproni Főiskola hallgatói megvédték Sopront, most pedig kinyitották - személyeden keresztül - Sopron kapuit Nyugat felé.
      Szeretettel köszöntöm a Vándorgyűlés résztvevőit, kívánom, hogy a rendezvény sikeres legyen és az erdészek érezzék jól magukat a tágas Európában, amelynek ezer év óta elválaszthatatlan részei vagyunk.
Szeretettel ölel öreg barátod

/ Dr. Madas András/


No events