Tisztelt Polgármester Asszony, Igazgató Úr,
Tisztelt Kollégák, kedves Hallgatók,
Hölgyeim és Uraim! 2006. október 14-én avattuk ezt a rönköt. A rönköt, amelyet az Erdőmérnöki Kar korábbi hallgatói toltak ide Sopronból a Műszaki Földtudományi Kar hallgatóival egy időben, akik Miskolcról csillét gurítottak a szomszédos Bányászati palotába. Akkor, azon az ünnepségen, azt mondtam: „Soká vártunk egy ilyen ünnepélyes aktusra, amikor a város az egykori Akadémia falai között hivatalosan is fogad bennünket, régi akadémisták utódait. Erre diákjaink hagyományőrző cselekedete adott alkalmat, a csille- és rönktolás. Hiába, a fiatalság sokszor, ha heves is, de előítéletektől mentes. Köszönet Nekik, és köszönet a város vezetőinek, akik tárt karokkal fogadták Őket, bennünket.” És, bár a város vezetése időközben kétszer is változott, azóta is szívesen látnak bennünket, azóta is szívesen jövünk, és ez biztosan mindig így lesz.

Hiszem, hogy a távolabbi és közelmúlt sérelmein felülemelkedni mindkét nemzet, magyarok és szlovákok közös, elemi érdeke. Tudom, hogy a közeledést nem szabad a legfelső szintről várnunk, hanem mindannyiunknak kell azért tenni, hogy a személyes, intézményi, helyi és regionális kapcsolatok erősödjenek. Hiszem, hogy ez, és csak ez lehet a politikai közeledés záloga. Tudom, hogy még hosszú utat kell bejárnunk ahhoz, hogy az előítéletektől megszabaduljunk. De hiszem, hogy eljön az a nap is, amikor Wágner Károly emlékkövét elhelyezhetjük itt, az Akadémia Botanikus Kertjében. Bárcsak megérhetném, bárcsak itt lehetnék azon felemelő eseményen.

Akárcsak öt éve, most is, mint mindenkor, meghatódva állunk itt, átérezve a történelem, erdészeti oktatásunk történetének súlyát. Átérezve e falakból áradó szellemiséget, megilletődve egykori professzoraink szellemi hagyatékának nagyszerűségétől. Ámde közös hagyatékunk ez: mindazon intézményeké, amelyek velünk együtt aláírták a deklarációt, melyben a selmeci akadémia szellemi örököseinek tartják magukat. Az egykori soknemzetiségű, multikulturális intézmény a 19. század nemzeti törekvéseit követően a történelem viharaiban ugyan szétszakadt, szellemisége azonban osztódott és megerősödve tovább él. Tovább él, mert e szellemiség az összetartozás, összetartás érzését hordozza és, mert a józan közember nem a viszályt, hanem a megegyezés, kiegyezés lehetőségét keresi. Vagyis a selmeci szellem jegyében gondolkodik, cselekszik. Így teszünk mi is, mindannyian, akik fontosnak tartottuk itt lenni ezen a mindig felemelő eseményen. Eljövünk jövőre is!

Jó szerencsét!
Üdv az Erdésznek!

Náhlik András


No events