2011. november 18.
Kedves Vendégeink, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jó ma itt együtt lenni, mert „Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkálkodjon, alkosson, teremtsen".
Először emlékezzünk, mert az emlékezés, bár nem mindig fogalmazzuk meg pontosan, az önismeret szerves része. Közösségek esetében éppúgy, mint az egyes személyeknél.
Az emlékek segítenek nekünk, hogy a múlandót halhatatlanná tegyük, hogy a mások számára jelentéktelen, vagy a sokak által elfeledett emlékeket magunk számára örökre megőrizzük.
A Bakonybél környéki erdőterületek egy része a Szent Benedek rendhez tartozott, a térség legnagyobb birtokosa pedig az Esterházy család volt. A Bakonybéli Erdészet területén a mai értelemben vett erdőgazdálkodás a XIX. század végére alakult ki. Az erdőkben a korszerű gazdálkodás felé az első lépést 1833-ban tették meg, amikor megkezdődött az erdőnek „turnusokra" osztása. Sárkány Miklós apát működése idején elkezdődött egy nagyobb arányú erdősítés, számos minőségi erdőtömb létrehozása. Ezek az erdők -elsősorban tölgyesek és bükkösök, a volt Esterházy-erdőkkel együtt - a XX. század második felében itt élő és dolgozó erdészek generációinak boldogulását jelentették. A munkára a pannonhalmi főapát is felettébb büszke volt, mert annak előtte az apátsági erdőt teljesen leromlott állapotban vette át.
A II. világháború után az erdőket államosították, az erdők gondozását a megalakított Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek erdőgondnokságai látták el. Az első állami erdészeti szervezet Bakonybélben az 1950-ben létrehozott üzemegység volt, amely az Ugodi Állami Erdőgazdaság területi szerveként működött. A mai erdészet elődje 1953. május 1-ével jött létre a bakonybéli és herendi üzemegységek összevonásával. Bakonybél község adott otthont az erdészet székhelye számára. A környéken megművelhető föld kevés munkalehetőséget adott, ezért főként az erdei munkák és az erdőből nyerhető fa megmunkálása jelentette a megoldást. A nehéz munkák ugyan sok ügyességet kívántak, mégis, ha valaki szorgalommal forgatta szerszámait az eladott termékekből kevéske hasznot remélhetett. Ügyes ember, pedig mindig akadt Bakonybélben, századokkal ezelőtt és ma is. A bakonyi ember, ha bajba került hosszú távra mindig, csak az erdőtől kaphatott segítséget.
Az Erdészet területén csodálatos erdők díszlenek, és ezek jó minőségű fája az élet számos területén nélkülözhetetlen. Az erdész azonban itt is a folyamatosságban, az erdő örök fennmaradásában érdekelt, ezért itt már évtizedek óta természetes úton újítják fel az erdőket. Kiemelkedő színvonalon, fegyelmezetten kezelve a rájuk bízott természeti környezetet.
Bakonybél tervei között szerepel a falu főterének újjáépítése, a Monostor és a templom felújítása folyamatban van. A Bakony szívében lévő gyönyörű falu folyamatos megújuláson megy keresztül. Elérkezettnek láttuk mi is az időt, hogy a védett építészeti környezetben lévő, de már elavult műszaki állapotú irodaházat újjá építsük, hogy méltó legyen Bakonybél központi teréhez. Felvetődött a meglévő épület teljes felújítása is, aztán alapos elemzés után úgy döntött az erdőgazdaság vezetése, hogy a régi épületet teljesen elbontva, annak helyén egy új építése a legcélszerűbb megoldás.
A Bakonybéli Erdészet területének 94 %-a természetvédelmi terület, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Magas-bakonyi tájvédelmi körzetéhez tartozik. Az erdészet a védelmi rendeltetés nagy kiterjedése, valamint a Magas-Bakony erdőállományai értékének minél teljesebb megőrzése érdekében természetközeli erdőgazdálkodást folytat. Termelési feladatait úgy teljesíti, hogy az erdők biodiverzitását fenntartja. A tervszerű erdőgazdálkodással érintett természeti környezetének, táji értékeinek megőrzésében úgy gondolom az országban példaként említhető az összefogásunk. A döntés meghozatalában így kiemelt szerepet játszott, hogy közvetlen szomszédságunkban a Nemzeti Park is jelentős fejlesztésekbe kezdett. Megújult a Bakonyi Erdők Háza és hozzáláttak a Pannon Csillagda építéséhez. Több alkalommal egyeztettünk a jelenleg még erdőgazdasági tulajdont képező istálló és műhelyek további hasznosítását illetően. Fontosnak tartjuk azt, hogy a Bakonybélbe érkező vendégek számára egyértelmű legyen az erdőgazdálkodás és a természetvédelem ilyen irányú együttműködése is.
Az erdészet vezetésének sokrétű funkcionális elképzeléseit figyelembe vevő, és napjaink technikai és technológiai megoldásaiban bővelkedő terveket az Archi-ték Építészeti és Design Stúdió vezető építésze, Karé Krisztián magas színvonalon készítette el.
A lenyűgöző terveket azonban az anyagi lehetőségek korlátai miatt egy környezetbeillő, de használhatóságában mégis egy erdészeti irodának mindenben megfelelő épületté kellett szelídíteni. A Bakonyerdő Zrt. nem hivalkodni akart, de igenis szerette volna az épülettel is megadni a rangját a településen elismert erdész szakmának.
A Magyar Fejlesztési Bank, mint tulajdonos hozzájárulásával az erdőgazdaság vezetése felmérte és értékelte ingatlanvagyonát. Mára már felújításukhoz komoly pénzeszközöket igénylő, de kihasználatlanságuk miatt feleslegessé váló ingatlanok értékesítéséből származó bevétel jelentős részét forgattuk vissza az építkezés során. A Felügyelő Bizottság által a Beruházási tervben engedélyezett lehetőségek szerint, az erdőgazdaság műszaki osztályának irányítása mellett készülhetett el az új irodaház a településhez kötődő Kuti és Fia Kft építési vállalkozó kivitelezésében. Külön köszönetet mondok Kuti Károly és Kuti Attila ügyvezető igazgató uraknak, akik a kivitelező cég vezetőiként mindent megtettek azért, hogy a behatárolt anyagi források ellenére az épület a legméltóbb módon legyen megújítva.
Megköszönöm Jani Péter műszaki ellenőr úr hónapokon keresztül tartó munkáját, amelynek során végig odafigyelt, hogy minden a megfelelő minőségben, a megfelelő helyre kerüljön. A Bakonyerdő Zrt. nevében köszönetet mondok Baky György polgármester úrnak, hogy az építkezés ideje alatt helyet biztosított az erdészeti irodában dolgozóknak. Valamint mindenkinek, aki bármit tett azért, hogy ez a csodás épület méltó helyén, Bakonybél központjában megépülhessen.
Most itt állunk a megújult épület előtt, amely már alig várja, hogy birtokba vegyük, használjuk, ugyanakkor óvjuk és vigyázzunk rá. A következő hetekben folytatódik az Erdészet kemény munkája az új irodaházban, mely jelképezi a jövőbe vetett bizalmunkat is.
Végezetül a Bakonyerdő Zrt. nevében nagy tisztelettel köszönöm a választási körzet parlamenti képviselőjének Talabér Márta úrhölgynek, hogy személyesen megtisztelte rendezvényünket és üdvözlöm mindazokat, akik jelenlétükkel kitüntették a Bakonybéli Erdészet megújult irodaházának avató ünnepségét.

Köszönöm a figyelmüket! Üdv az Erdésznek!

Varga László

No events