2014. május 29. - Már sokéves hagyomány, hogy a Nyírerdő Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája nemcsak programokat szervez, hanem versenyeket is hirdet a Madarak és Fák Napja alkalmából.

Az idei szavalóversenyen majdnem harminc nyíregyházi óvodás vett részt. Magyar költők verseit kellett előadniuk, olyan költeményeket, amik a természetről, a vadon élő állatokról, növényekről szólnak. Ezzel párhuzamosan a város alsó tagozatos általános iskolásai számára akadályversenyt is rendezett az erdei iskola.
Az előzetes feladatlap beküldése után öt csapat jutott be a döntőbe, a gyerekek természettel kapcsolatos ismereteikről adtak számot. Az Erdei Tornapálya környékén és az „Erdész-szemmel” tanösvényen egyebek mellett az erdőről és madarakról szóló feladatokat kellett megoldaniuk, de ügyességi versenyszámra is sor került – foglalta össze Tölgyfa Gábor, a Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.
A szavalóverseny helyezettjei:

Kiscsoport:          

1. Markovits Koppány Tamás, Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézmény
2. Karámos Vendel, Túróczy Zoltán Evangélikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
3. Krajnyák Hanna,  Túróczy Zoltán Evangélikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
 
Középső csoport: 

1. Doka Noémi, Eszterlánc Északi Óvoda Etelközi Telephely
2. Mendler Márton, Eszterlánc Északi Óvoda Ferenc körúti Telephely
3. Bogár Jázmin, Gyermekek Háza Déli Óvoda Rozsrétbokori Telephely
 
Nagycsoport:        

1. Markovits Tekla Ilona, Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézmény
2. Hajós Boróka Mária, Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda
3. Siklódi Blanka, Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézmény

Az akadályverseny helyezettjei:
1. Kodály Zoltán Általános Iskola Bodzavirágok csapat (Ember Patrícia, Harman Petra, Tárbány Mónika)
2. Zelk Zoltán Általános Iskola Vörösbegy csapat (Markos Milán, Maxin Tamara, Diószegi Fikly Sára)
3. Zelk Zoltán Általános Iskola Erdei fülesbagoly csapat (Raska Lilla, Zsadányi Beatrix, Róka Gergely)

No events