ImageA Csömödéri Állami Erdei Vasúton 2005. január 15-én és 16-án fotóvonatozást rendeznek.
A Csömödérről Lentibe tartó 12 óra 45-kor induló tehervonatot követi a személyvonat.

Fotó: Jakóts Ádám
Másnap, 16-án reggel 9 órakor indul a személyvonat Csömödérről Szilvágyra, fotómegállókkal.
A 2500 forintos jegy mind a két napra érvényes. További információk Fodor Illéstől kaphatók:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A tavalyi nagy sikerű rendezvény után idén is megrendezik a lillafüredi fotó-tehervonatozást. 2005. január 28-án, pénteken, ismét két különvonat közlekedik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút garadnai fővonalán.

A Miskolc, Dorottya utca végállomásról induló gőzvontatású személyvonat mellé Diósgyőr-Majláth állomáson csatlakozik egy – három fával megrakott kocsiból álló – tehervonat, melyet mozdonycsere után a 447,401 psz-ú gőzmozdony vontat Garadnáig. Az elől haladó, Mk48-as mozdony vontatta személyvonatot „fényképező-távolságban” követi a tehervonat. Garadnáig 3 fotómegállás (Városközpont mh. után, Puskaporos házai között és az egykori szomorúi rakodónál a jávorkúti út ellenőrzőházánál) és 3 állomási tartózkodás alkalmat kínál a fényképezésre. Puskaporosról Lillafüredre előresétálva többfelé is lehetséges fényképezni, míg a szomorúi fotómegállás „vonatáthaladásos” jellegű lesz.
Visszafelé az Mk48-as mozdony vontatja a teher-, míg a gőzös – elől haladva – a személyvonatot. Lefelé 2 fotómegállás (Savós-völgyi viaduktnál, ill. Diósgyőr első házai között esti hangulatban) és egy állomási tartózkodás során alkalom nyílik fényképezésre. Lillafüreden 1 óra 10 percet áll a különvonat, ami alatt egy kisebb lillafüredi körültekintés mellett az állomási büfé meglátogatását ajánlják a szervezők. Tea, forralt bor, szendvics, stb. kapható.
A különvonat Miskolc, Dorottya utca állomásról 11 óra 30 perckor indul Garadnára és előreláthatólag 16 óra 44 perckor érkezik vissza ugyanoda. A részletes program innen letölthető, illetve a helyszínen kifüggesztik.
A különvonatra szóló menetjegy ára felnőtteknek 1500 Ft,-/fő, míg gyermekeknek 14 éves korig 900 Ft,-/fő. A jegyek a helyszínen, a kisvasút pénztárában válthatók meg az előzetes jelentkezés alapján. Az előre nem jelentkező vendégek +500 Ft,- kifizetése mellett válthatnak jegyet a vonatra. Az ár csak a különvonaton való utazás díját tartalmazza és semmiféle egyéb kedvezmény nem vehető igénybe.
A programra – név szerint – jelentkezni lehet január 26-ig villanylevélen a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy telefonon a +36 (30) 238-0755-ös számon Jakóts Ádámnál. Az előzetes jelentkezés a pontos létszám ismerete érdekében nélkülözhetetlen, mivel mindez befolyásolja a vonatössze állítását és a program menetét is.
A program megvalósítása legkevesebb 60 fő január 21-ig való jelentkezése esetén lehetséges! 125 fő fölött meglepetés program a C-50-es mozdony közreműködésével! Hívja el barátait, ismerőseit is! Jelentkezzenek minél többen, minél hamarabb!
Az út során a teherkocsikon való utazás tilos, mindenkinek a személykocsikban kell tartózkodnia. Kérik a tisztelt jelentkezőket, hogy a fotómegállások alkalmával csak azok szálljanak le a vonatról, akik fényképezni, illetve filmezni szeretnének. A menetrend betartása és a 10-15 perces fényképezési megállók jó kihasználása csak így lehetséges!
Budapesti résztvevőknek – vonatok Budapestről Miskolcra és vissza:
Budapest-Keleti pu.: 8:00 Bodrog IC, >  Miskolc-Tiszai pu.: 9:55
Budapest-Keleti pu.: 7:15 Egerbe > Hatvan, átszállás: 8:10/8:50 >  Miskolc-Tiszai pu.: 10:31
Miskolc-Tiszai pu.: 17:15 >  Budapest-Keleti pu.: 19:42
Miskolc-Tiszai pu.: 18:10 Avas IC >  Budapest-Keleti pu.: 20:07
Miskolc-Tiszai pályaudvar és a kisvasút Dorottya utcai végállomása között az 1-es városi villamossal utazhatnak a legcélszerűbben. Menetidő: 26 perc.

No events