Miskolc, 2019. december 6. - A „Kisvasutak mint attrakciók és a kapuk a természetre“ (RailGate) elnevezésű magyar-szlovák projekt két szomszédos keskeny nyomközű vasút – a Kassai Gyermekvasút és az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút – fejlesztése érdekében jött létre.

Ennek részeként tavaly nyertek el EU-pályázati forrást a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztésére az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. A magyar fél a Miskolc-Dorottya utca végállomás utasfogadó tereinek felújítását, különböző
látványelemekkel való kiegészítését, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építését tűzte ki célul. A fejlesztés a végéhez közeledik, az élménytér és az új peron teljes hosszban új térvilágítást is kapott.

A program zárórendezvényét a napokban Kassán tartották. A konferencián a résztvevők megismerhették a program keretében elért eredményeket, melyek legfőbb célja a különleges kulturális és műszaki örökségnek tekintett keskeny nyomközű vasutak megőrzése és vonzerejük növelése. A nap folyamán – felkért neves magyar és szlovák szakemberek részvételével – panelbeszélgetéseken tekintették át a kisvasutak magyarországi és szlovákiai helyzetét.

A rendezvényen megjelent Szécsey István vasúttörténész, aki a néhai GANZ vasúti járműgyár kisvasutakkal kapcsolatos örökségéről emlékezett meg, Sőrés Árpád, az új kisvasúti forgóváz-családot az idei évben kifejlesztő INVENT Kft. ügyvezetője, Szűcs Zoltán, a Kemencei Erdei Múzeumvasutat önkéntes munkában üzemeltető Kisvasutak Baráti Köre képviselője, valamint Baricz Árpád, a közelmúltban indított hazai kisvasúti mesekönyv-sorozat megálmodója. A meghívott magyar szakemberek részvételével zajló panelbeszélgetést Jakóts Ádám, az
Északerdő Zrt. vasúti szakfelügyelője moderálta.