b_150_150_16777215_00_images_stories_eszakerdozrt_fenyvonat2k.jpg

Miskolc, 2021. december 16. - A koronavírus járvány miatt a Diósgyőri Mikulásvonat a tavalyi évhez hasonlóan idén sem közlekedik, de nem maradnak adventi hangulat nélkül az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút utasai.

A következő két hétvégén, vagyis december 18-án és 19-én, valamint 25-én és 26-án – a menetrendi szerelvényeken túl - karácsonyi díszítésű, kivilágított „fényvonatok” közlekednek majd a vonalon. A külső fényfüzérek a Diósgyőrért Közhasznú Alapítványtól származnak, a szervezet tagjai a díszítésben is részt vettek. A kocsikat belülről a LÁEV munkatársai „borították ünnepi díszbe”. A vonatok Miskolc-Dorottya utcáról 16:30-kor, Lillafüredről 17:25-kor indulnak, előzetes regisztráció nélkül, normál díjszabás szerint vehetők igénybe. A járatok Diósgyőr, Majláth, Papírgyár és Puskaporos megállóhelyeken, állomásokon nem állnak meg.

 

No events