Image

2013. február 17. - 1951. július 9-én született Győrben. Gyerekkorát Kapuváron töltötte. Erdőmérnök édesapja nyomdokán vezetett útja az erdész pályára. Kis korától kezdve dolgozott már az erdőn, neves erdészelődök igazgatták első szakmai lépéseit. A gimnáziumot Kapuváron végezte, majd Sopronban tanult az Erdészeti és Faipari Egyetemen, ahol 1974-ben kapta meg diplomáját az Erdőmérnöki Karon. Itt később, 1982-ben még erdészeti technológus szakmérnöki képesítést is szerzett.  
Az egyetem elvégzése után Győrbe a Kisalföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdasághoz került, ahol egész, három és fél évtizedet átölelő szakmai pályafutását töltötte. Ez idő alatt az erdész szakma majd minden ágával foglalkozott (Fahasználat, erdőművelés, kereskedelem, szállítás, közjóléti tevékenység, vadászat, stb.) melyeket magas szinten látott el. A központ fahasználati csoportjában kezdett, mint fahasználati és fagyártmány termelési előadó, melynek keretében a vállalatánál akkor bevezetett hosszúfás munkarendszer kialakításában és gyakorlati megvalósításában tevékenykedett eredményesen.  
1978-ban helyezték át a Mosonmagyaróvári Erdészethez erdőművelési műszaki vezetőnek. Sok, nagy szakmai feladat elvégzése hárult rá, többek között a felhalmozódott erdőfelújítási hátralékok felszámolása, szaporító anyag előállítás, karácsonyfa-termesztés megszervezése, költségtakarékos erdőfelújítási technológiák bevezetése. Komoly részt vállalt a sárvári ERTI kutatásaiban, fajtakísérletek lebonyolításában, melyeknek napjainkra is kihatása van. Megszervezte a vadkárelhárítás tárgyi és egyéb feltételeinek kialakítását és eredményeket ért el ezen a területen is. Időközben belekóstolt a vadászat gyakorlati művelésébe és ő is fokozatosan vérbeli vadásszá vált.  
Sok feladatot adott neki az erdészet életét átalakító és nagymértékben befolyásoló Bős-Nagymarosi vízierőmű építése. Az erdészethez kerülésével egy időben 1978-ban kezdődött a munka. A Dunakilitiben épült duzzasztómű, majd a Rajka-Dunakiliti tározótó kialakítása során mintegy 1200 hektár erdő kivágásának levezénylésében kellett helytállnia, majd a beruházás felfüggesztése és az 1992-es Duna elterelés után megváltozott viszonyokhoz kellett munkájában alkalmazkodnia. Az ezek során felmerülő, rá bízott feladatokat sikeresen oldotta meg. Eredményeit 1986-ban az Erdőgazdaság Kiváló Dolgozója címmel ismerték el.

1995-től erdészeti igazgatóként irányította kibővült feladatkörrel a Mosonmagyaróvári Erdészetet.     Nevéhez fűzhető az erdészete területén két kisebb erdei iskola, valamint a hozzá kapcsolódó tanösvény, és egy kis erdészettörténeti gyűjtemény létrehozásának kezdeményezése és megvalósítása. Ezek nagyon népszerűek a diákok és látogatók körében. Szívén viselte az erdésztanulók oktatásának segítését, minden nyáron több hallgató töltötte gyakorlati idejét Pápai Tamás irányítása alatt.
Szakmai társadalmi szervezetünknek, az Országos Erdészeti Egyesületnek, munkába lépésétől kezdve, 1974 óta tagja volt. Helyi csoportunk életében mindig aktívan részt vett, 2006 és 2010 között elnöke is volt. Tanulmányutak, tapasztalatcserék aktív résztvevője volt, a programok megszervezéséből, a vendéglátásból, a kalauzolásból mindig oroszlánrészt vállalt.
Kezdeményezte, hogy az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz erdész áldozatainak emlékére az erdészet udvarán kopjafát és emlékkövet állítsanak, melynek avatására a forradalom 50. éves évfordulóján sor is került.

Munkatársai emberséges, jó vezetőnek ismerték. Erdészeténél sikerült összetartó, jól működő baráti közösséget kialakítania.  Ezért is viselte nehezen, hogy a 2009. év végén a gazdaságnál történt szervezeti változások miatt erdészete megszűnt, neki pedig nyugdíjba kellett vonulnia.



Több mint negyven éves ismeretség kötött bennünket össze. Amikor 1978-ban Mosonmagyaróvárra került én már az erdészet felügyelője voltam. A következő három évtizedben szoros munkakapcsolatban álltunk. Munkaköreink jellegéből adódóan akadtak néha nézetkülönbségeink, de eredményesen tudtunk egymással dolgozni.
Sok időt töltöttünk közösen a szakmai munkánk során, együtt jártuk a Magyaróvár környéki és a szigetközi erdőket, rengeteg tapasztalatot és élményt szerezve. A hosszú idő alatt kapcsolatunk szoros barátsággá mélyült annyira, hogy mellette számtalan vidám munkaidőn túlra nyúló programot csináltunk. Segítettük egymást magánjellegű dolgaink intézésében, családjaink is közel kerültek egymáshoz.
Sokszor csendes visszahúzódó természetűnek tűnt. Akik közelebbről ismertek tudták, hogy vidám, baráti közösséget kedvelő, tevékeny ember volt. Igen szerette az élet örömeit, a finom ételeket, italokat és igyekezte úgy szervezni, irányítani a dolgokat, hogy effélék is beleférjenek, kapcsolódjanak a napi munkához. Művelte a főzés tudományát, és ha család, barátok összejöttek valamelyikünknél, versengtünk, ki készít különlegesebb ételt a másik számára.
Sokan tartották barátjuknak, akikről soha nem feledkezett meg, számon tartotta őket. Egész életében hű volt feleségéhez, családjához, szakmájához, barátaihoz, elveihez. Óvta a családi fészek melegét, amely biztos hátteret adott életének.   
 
Hirtelen jött a betegsége. Pedig aktívan tevékenykedett, az erdőt nem tudta elhagyni, járt a vad után, gyűjtötte a gombát, dolgozott magán erdőgazdálkodók megbízásából, vagy épp a kis kertjében. Voltak még tervei, hosszú tevékeny időkre számított.

2013. február 11-én több száz barátjával, kollégájával, tisztelőjével búcsúztattuk a Mosonmagyaróvári temetőben.
Tamás Barátom!  Soha nem felejtünk. Nyugodjál békében!   Greguss László Géza


 
No events