b_150_150_16777215_00_images_stories_Kikicsoda_bechstein_johann_matthaus.jpg
Johann Matthäus Bechstein (1757. július 11. – 1822. február 23.) német természettudós, erdész, ornitológus, entomológus és herpetológus.Gotha közelében, a türingiai Waltershausen településen született.

Négy évig tanult teológiát a jénai egyetemen, de minden szabad idejét vadászattal és az erdőkben való barangolással töltötte. Iskolaévei után néhány éven át tanítással foglalkozott, de hamar feladta a tanári pályát, hogy természetközelibb elfoglaltságoknak élhessen. 1795-ben erdészeti iskolát alapított Waltershausenben, majd 1800-ban Saxe-Meiningen hercege a dreissigackeri erdészeti iskola igazgatójává nevezte ki. Időközben elvesztette fiát, akinek halála után adoptálta egyik unokaöccsét, Ludwig Bechsteint.
Bechstein termékeny zoológus kutató volt, és az elsők között állt ki a természetvédelem fontossága mellett: ornitológiai munkái mellett olyan írásokat is publikált, amelyekben az akkoriban amúgy ártalmasnak vagy kártékonynak tekintett állatok – például a denevérek – védelmére szólított fel. E tevékenysége iránti tiszteletből kapta a denevérfajok egyike a Bechstein-denevér nevet.
Nevének jelzése az általa leírt állat- és növényfajoknál: Bechst. (Wikipédia)

No events