ImageIsmeretes, hogy a Corvinus Egyetem, Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont (REKK) Erdészeti és ültetvény eredetű fás szárú energetikai biomassza Magyarországon címmel műhelytanulmányt közölt 2009. májusában.

Ez a tanulmány súlyosan dehonesztáló megállapításokat tett az erdészeti hatósággal és az erdőgazdálkodókkal kapcsolatban. Az alábbiakban az MGSZH Erdészeti Igazgatóság reagálását közöljük.

Az illegális fakitermelés Magyarországon mértéktartó becslések szerint mintegy 300-500 ezer köbméter évente. Adatokkal 100-200 ezer köbméter támasztható alá. Emellett további jelentős mennyiségű engedéllyel kitermelt faanyag kerül értékesítésre számla nélkül, nem legális úton, elsősorban tűzifa formájában. A REKK tanulmánya összemossa az illegális fakitermelés és az illegális forgalomba hozatal fogalmait, az illegális fakitermelést pedig 1996-tól évi 3-3,5 millió köbméterre teszi.

A REKK az elemzése alapjául szolgáló adatokat állításuk szerint vásárolták az MgSzH-tól. Ez nem igaz. A REKK olyan publikus adatokkal dolgozott, amit az MgSzH és jogelődjei eddig is minden évben publikáltak.
A REKK egy több tízmilliós költségvetésű projekten dolgozott, melyet nem közcélból, hanem a Bakonyi Hőerőmű felkérésére és finanszírozásában végzett. Ennek részeként a REKK az MgSzH-val adatszolgáltatási szerződést kötött, és a projekt teljes költségvetésének töredékét, 96 ezer forintos adatszolgáltatási díjat fizetett, amit a leválogatások elkészítésének munkaszükséglete indokolt.
A REKK munkatársai kutatóknak mondták magukat, nem laikus érdeklődőknek, az adatokat pedig önálló kutatási célból kérték.
Az éves élőfakészlet-mérleg felállítása, amibe belevágtak, igazából nem elengedhetetlen a Bakonyi Hőerőmű eredeti felvetését megválaszolandó (feltételezésem szerint az eredeti kérdés – leegyszerűsítve – úgy szólhatott, hogy a középtávon mennyi faanyag égethető el a hőerőművekben). Másrészt az éves élőfakészlet-mérleg az erdészeti tudomány egyik legnagyobb, legszebb és legtöbb problémát felvető jelenkori témája, ami az erdőleltárak létezése óta (kb. fél évszázada) szakmai kihívás, s a feladat önálló megoldására a REKK kutatói vakmerőn és merészen képesnek érezték magukat, hiszen állításokat publikáltak.
A fentieket figyelembe véve aránytalannak és indokolatlannak tartom, hogy a rendelkezésre álló időben és a REKK-MgSzH szerződés pénzügyi keretei között az átadott adatok értelmezését, a komplex probléma összefüggéseinek feltárását, leírását és számszerűsítését, a következtetések ellenőrzését gyakorlatilag el kellett volna végeznünk helyettük. Ha valaha összeáll ilyen igényű elemzés, azt sokkal alaposabban, sokkal nagyobb tájékozottsággal kellene elvégezni, és időben, finanszírozásban sem lenne csekélység.
A tanulmány publikálása óta az MgSzH többször kereste meg levélben a REKK kutatóit személyes szakmai egyeztetés céljából, a FAGOSZ szintén felajánlotta, hogy fórumot, kereteket biztosít a szakértői egyeztetéshez – minderre a REKK nem reagált. Közléseit, a szakmai kérdésekre adott válaszait továbbra is a sajtóban jelenteti meg.
Az utóbbi egy hónap levélváltásaiban és sajtóvitáiban a REKK több lényeges állításából visszavonulni kényszerült, lásd (csak a főbb pontokban):
– a mérlegükben mutatkozó hiány okát már nem nevezik illegális fakitermelésnek, hanem „a hatósági nyilvántartásokat megkerülő kitermelésnek”;
– visszakoztak az 1993-1995-es évek adatainak magyarázatától;
– hátrálni kényszerültek a fa felhasználási piacának becslésére vonatkozó állításaikból.
Mőcsényi Miklós részletesen és tételesen megmutatta a REKK által publikált, a fa felhasználására vonatkozó országos becslés hiányosságait, és mint kiderült, a tűzifa lakossági felhasználására vonatkozó becslések az átszámítási tényezők (az apadék mennyisége, a tűzifa sűrűsége, a kéregszázalék) differenciálatlanságán, pontatlanságán, elnagyoltságán gyakorlatilag elolvadnak. A lakossági tűzifa-felhasználás a fa ipari felhasználása és az erőművi tűzifa-felhasználás előtt a hazai felvevő piac legnagyobb és egyben legnehezebben becsülhető része.
A tűzifa sűrűségére vonatkozóan a REKK a FAO által megadott default átszámítási tényezőket alkalmazta, s nem végezték el azokat a terepi adatgyűjtéseket, sőt még irodalmazásokat sem, ami az általuk megcélzott pontossági igényű következtetésekhez elengedhetetlen lenne. Szajkó, a kutatás vezetője, azzal védekezett, hogy „nem reális elvárás egy kutatótól, hogy ha át kell váltania néhány tonnában megadott adatot köbméterre, akkor fogjon neki begyűjteni néhány nagyobb gazdálkodótól hazai tapasztalati adatot”.
Ugyanígy megalapozatlan a tűzifa kéregszázalékára és az apadék mennyiségére vonatkozó becslés is. (Apadéknak nevezzük azt a különbséget, ami a lábon álló faállomány élőfakészlete és a termékként megjelenő fa mennyisége között van. Az erdőben kint maradó faanyagról, a szállítási- és feldolgozási veszteségekről van szó.)
Megtévesztő a tanulmány azon állítása is, ami azt sugallja, hogy az erdők fenntarthatóságának, a tartamosságnak az a feltétele, hogy a fakitermelést a fatermési rendeltetésű erdők növedéke fedezze. Magyarországon a nem fatermési rendeltetésű, ún. különleges rendeltetésű erdők (védelmi és közjóléti erdők) nagy részéből, ha nem is olyan intenzitással, de ugyanúgy termelnek ki fát, mint a fatermési rendeltetésűekből. Az éves fakitermelés 1/3-a jelen tények szerint a különleges rendeltetésű erdőkből származik.
A forrásoldalon, az éves élőfakészlet-mérlegre vonatkozó levezetésében Szajkó nem tárt fel ellentmondásokat az Adattár adatai között, hanem felállított egy modellt, ami hiányos, és a következtetései igényeihez képest elnagyolt, megalapozatlan, felszínes megközelítés.
A REKK által az Adattár inkonzisztenciájának vélt jelenség abból adódik, hogy a modell felállítói a modellbe vont adatok definícióit nem ismerték és a számokat kontextuson kívül használták.
Szajkó az éves folyónövedék és a fahasználat különbségét képezte, ebből gondolta levezetni az élőfakészlet növekményét. Munkánk során minden évben elvégezzük a fenti, és egyébként valóban magától értetődő kivonást, de tisztában vagyunk vele, hogy az adatok mit jelentenek és mit nem, így ezt sohasem publikáltuk éves élőfakészlet-mérlegként. [Mellesleg a tanulmány – egyetlen fejezet, az „1.1.6. Az erdőgazdálkodás szabályozása” című kivételével – folyamatosan keveri és szinonimaként használja a növedék és a növekmény fogalmakat, és más erdészeti szakkifejezéseket is gyakran téveszt.]
Ez a roppantmód leegyszerűsített elképzelés nem vesz tudomást egyrészt természeti jelenségekről, másrészt az adatok szakmai tartalmáról, melyek közül a jelentősebb ismert tételek:
a mortalitás,
a fahasználati számok és az adattári aktualizálás számainak eltérése,
a tárgyévi erdőtelepítések adatainak kezelése.
A mortalitás a fák természetes elhalásának jelensége. Mértékéről hazai viszonylatban sajnos nincsenek pontos, mért adatok. A szakirodalom nagy bizonytalansággal a növedék 5-20 százalékára, vagy az élőfakészlet 0,6-1 százalékára teszi évente (az egyes külföldi források 4 százalékig is elmennek). Magyar viszonylatban az élőfakészlet 0,6-1 százalékával számolva ez kb. évi 2-3,5 millió köbmétert jelent, ami önmagában az a nagyságrend, amit Szajkó a modelljében hiányként interpretál.
A fahasználati adatok a vizsgált időszakban az erdőgazdálkodók által fizetett fahasználati járulék számítását alapozták meg, ez volt az elsődleges igazgatási funkciójuk. (A járulék a kitermelt fa mennyiségével volt arányos, huzamosan, elkülönített zárt alapként kezelték, és a befolyt összegből finanszírozták az erdőfelújításokat.) (Ez néhány évvel ezelőtt megszűnt – a szerk.) Mivel az erdészeti hatóság tisztában van azzal, hogy az Adattár nem tévedhetetlen, a fahasználati tervek elfogadásakor engedélyezi az adattári élőfakészlet-adattól való eltérést, ha a gazdálkodó erről terepi becslést mutatott be. Ezeket szúrópróba-szerűen, kockázatelemzés alapján helyszínen is ellenőrzi az erdészeti igazgatás. A fahasználat adatai így teljesen legálisan, jogilag és szakmailag megalapozottan térnek el az adattárból kivezetett élőfakészlettől.
A tárgyévi erdőtelepítéseket illene kihagyni az éves élőfakészlet-mérleg számításakor, hiszen minden évben olyan belépő plusz előfakészletet és növedéket jelentenek, ami az előző évben még nem volt ott.
A tanulmány figyelmen kívül hagyja az országos nagyságrendű erdészeti adatok pontosságát, és olyan hibát kíván kimutatni, ami ezen a hibahatáron mindenképpen belül van. A kérdés, amit az éves élőfakészlet-mérleg koncepciója felvet, a teljes élőfakészlet 1 százaléka körüli mennyiség kimutatásáról szól. Az erdőleltározás módszertani bizonytalanságai ennél eredendően jóval nagyobbak.
A egyes fák felvételezése 25-50 százalékos hibát is hozhat az élőfakészletre vonatkozóan. A gazdaságos, de ezzel együtt munkaigényes állományfelvételi módszerek (pár hektáros területen) is általában +/- 20 százalékos hibájúak.
Az országos élőfakészletet különböző becslési módszerekkel 350-410 millió köbméterre tehetjük.
A faállományok növekedését az ún. fatermési táblák alapján modellezzük, amik fafaj, kor és minőségi kategóriák szerint adják meg az adott állomány élőfakészletét, növedékét és egyéb paramétereit. Ebből a növedék a fatermési táblák kidolgozásakor keletkező elméleti szám, amit sosem mértek meg terepen, s talán a legbizonytalanabb a Szajkó által modellbe vont három mennyiség (ti. az élőfakészlet, a fakitermelés, és a növedék) közül.
A magyar erdőről szóló országos adatok a statisztikában ritka, egyedi módszertannal keletkeznek. Az Országos Erdőállomány Adattár élőfakészlet-adata az egyes erdőrészletek élőfakészletének számtani összege. Ennek számos előnye van, pl. mivel az erdőrészletekről jó digitális térképek állnak rendelkezésünkre, jó és összehasonlítható adatokat szolgáltat az élőfakészlet területi-, és a gazdálkodók közötti eloszlásáról. Hátránya viszont, hogy a végösszeg megbízhatósága nehezen becsülhető. Például a klasszikus konfidencia intervallum, mint a megbízhatóság mértéke, az élőfakészlet összegszerű végeredményére matematikailag nem értelmezhető, így nem létezik.
Nemzetközi kitekintésben a kurrens erdőleltárak alapvetően nem szolgáltatnak adatokat egy ilyen modellhez (a magyar módszertan ma kuriózumnak számít, a külföldi erdőleltárakban pl. nincs növedék-adat), tehát nem is szoktak ilyet készíteni.
Az adatok hiányát részben pótló szakértői becslésekhez jóval több befektetett munka, óvatosság, és főleg jóval több tapasztalat lenne szükséges, mint amit a tanulmány felmutatott.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a REKK tanulmányát Szajkó Gabriella és csoportja írta alá, nem az MgSzH, a kutatási díjat a REKK vette fel és nem más intézmények, az állításaikért és a tévedéseikért tehát Szajkó Gabriella és csoportja viseli a felelősséget a tudományos közösség és a nyilvánosság előtt, nem más.

Összefoglalva: a REKK tanulmánya mind a forrás-oldalon (az éves élőfakészlet-mérleg levezetésénél), mind a fa felhasználásának oldalán több ponton és súlyos hiányosságokkal küzd. Az elmaradt mérések, a számításon kívül hagyott jelenségek, a kutatásba be nem fektetett munka, az alapvető módszertani hibák, az adatismeret és arányérzék hiánya az, ami emlékezetes marad belőle. Védekezhetnek azzal, hogy forrásaik nem voltak minderre elegendőek, ebbe nem látunk bele – de ez nem ok arra, hogy egy rossz elemzést publikáltak. Kottek Péter


No events