2011. május 26. - Tegye fel a kezét az, aki már elgondolkozott azon komolyan, hogy mennyire érinti őt a klímaváltozás! Miért rossz nekünk, azon kívül, hogy a médiából ez folyik? Mert nyáron két fokkal melegebb időben kell fürdenünk a tengerparton, vagy a nyaralónál kiszárad a pázsit?
Kicsit komolyabb kérdések is felmerülnek a témakörrel kapcsolatban. A dolgok mögé kell látnunk, hogy ezekkel tisztában legyünk. Nem, nem arra gondolok, hogy a klímacsúcsra Bentleyvel érkező politikusok vitatkoznak a százalékokról.
Már a Rio de janeiroi, 1992-es ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménnyel hivatalos fogalommá vált az éghajlatváltozás. Vitatható, hogy elsősorban természetes jelenség vagy ember általi, de emberi hatás mindenképpen szerepet játszik benne. Igen, az üvegház gázokról beszélek, elsősorban a széndioxid kibocsátásról, amelynek légkörben gyülemlő mennyiségével arányosan nőtt a felmelegedés az utóbbi két évszázadban. Most tegyük félre az olyan mellékzöngéket, hogy a szén-dioxid nem is felelős a klímaváltozásért. És ha így van? Akkor szabadon szennyezhetünk tovább? A cél már etikai alapon is egy tisztább környezet, mely nem mellesleg az erdőgazdálkodásnak akár anyagi érdeke is lehetne jelen helyzetben.
Kiotóban már 14 évvel ezelőtt megszületett a döntés, melyre a tudományos körökben joggal mondhatták: „Na végre!” A joghatással bíró nemzetközi paktumban a világ fejlett országai „radikális” 5,2%-nyi kibocsátás-csökkentést vállaltak üvegház gázaikból, amit elvileg 20 éves időtáv alatt kellett megvalósítaniuk. A tagországok ugyanakkor bőven hagytak időt a felkészülésre, az egyezmény csak 2005-ben lépett hatályba. Azonban a társadalom egyre inkább kinyilvánítja, hogy lassan letelik a türelmi időszak, új, rigorózus vállalásokat kell foganatosítani, és protokollszerű kézfogással szentesíteni egy mihamarabbi klímacsúcson. Ezt leginkább a két versenytárs, az USA és Kína tehetné meg, de egyelőre még fáj mélyen belenyúlni a gazdaságuk zsebébe. Látnunk kell, hogy kiotói cél olyan, mint egy lufit tartó kisgyerek. Kicsi, de kézben tartja az emissziót, mely nélküle talán az egekbe szökne.
De hogy jönnek képbe az erdők? Dr. Somogyi Zoltán, az Erdészeti Tudományos Intézet kutatója, és több más szakember szerint is a klímaváltozás hatásainak mérséklésére a leghatékonyabb és legolcsóbb módszer az erdők telepítése. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a globális széndioxid-kibocsátás majd’ 20%-áért az erdőirtás felelős, akkor már kezd összeállni a kép.
Az erdő, „működése” során a levegőből széndioxidot nyel el, melyet szén formájában hosszú távra beépít faanyagába, és cserébe oxigént bocsát ki. E mondat értelmében csak akkor történik tényleges CO2 nyelés és O2 kibocsátás, ha a fák növekedési fázisban vannak, az erdő még nem tart az ún. optimumban. Ez rendszerint csak gazdasági erdőben van így, amit egyszer elültettek, de még nem vágtak ki. Az ősidők óta természetes állapotban levő erdő már ebben az optimumban van, nem tud tovább nőni, hiszen a növekedésére korlátozott tér, tápanyag, víz és napfény áll rendelkezésére. Ezzel bebizonyosodik, hogy az őserdők nem tekinthetők a Föld tüdejének, mert ugyanannyi széndioxidot vesznek fel, mint amennyit kibocsátanak, oxigéntöbblet pedig nem jön létre.
A kiotói jegyzőkönyv két dolgot is előír: Az egyik, hogy az aláíró tagországok kereskedhetnek a számukra meghatározott mennyiségű CO2 kvótákkal, hogy a csökkentési kötelezettségvállalásukat rugalmasan teljesíthessék. Ha az egyik ország többletcsökkentést ér el, annak mennyiségét eladhatja egy másik országnak, mely beszámít annak mérlegébe. Másrészt előírja azt is, hogy az erdők által elnyelt széndioxid egy részét is beszámíthassák az országok. Tulajdonképpen az összes emisszióból vonják le az erdők széndioxid megkötését. Ha tehát erdőt telepítünk – melyek akár száz évig aktív növekedési fázisban lesznek és elnyelik a széndioxidot –, azzal tettünk a fő üvegházhatású gáz ellen. Ezért fontosak az erdőtelepítések! Azonban abszurd dolog, ami jelenleg történik, miszerint a fejlett országokban – valamint az ő finanszírozásukkal máshol is – erdőket ültetnek, a szegény országokban pedig kiirtják ezen nagy értékű ökoszisztémát. Annak ellenére, hogy több széndioxidot már nem tud elnyelni egy őserdő, roppant nagy jelentősége van a tartós széntárolásban, és a kiotói jegyzőkönyv módszertana szerint széndioxid kibocsátásnak minősül egy erdő kiirtása, történjen akár fakitermelés, akár felégetés útján. A fejlett országok kvótáikkal kereskednek, széndioxidot akarnak megkötni, miközben nem tudják megakadályozni a kibocsátás egyötödéért felelős erdőirtásokat. A logikus az lenne, ha a célok elérésére szánt pénzeket részben a kibocsátás elkerülésére fordítanák. Az erdők által megkötött CO2-t már most is megveheti egy vállalat, ha fedezni kívánja általa saját gázkibocsátását. Egyszerűen keres egy erdőtelepítési projektet, és annak biz. mennyiségű szénmegkötését megvásárolja. Egy tonna erdő által elnyelt széndioxid ára a hivatalos kiotói piac emissziókereskedelmi árakhoz igazodik. Ezen az alapon kivitelezhető lenne, ha egy cég, vagy adott esetben ország nem azért fizet, hogy erdőtelepítéssel megkössenek számára biz. mennyiségű üvegházgázt, hanem egy őserdőből történő kibocsátás elkerüléséért, vagyis a terület érintetlenül hagyásáért. Norvégia és Indonézia között már meg is történt egy ilyen jellegű üzletkötés. A skandináv ország azért fizet, hogy a trópusokon ne vágják ki az erdőt, egyszerűen csak hagyják meg. A fantasztikus az az egészben, hogy a fejlett ország a szegényebb (ún. fejlődő) országnak finanszíroz egy olyan dolgot, melynek számos más pozitív oldala van. Gondoljunk csak bele, mennyi mindent nyújt egy erdő nekünk, és általában a társadalomnak! Ha ezt az elvet globális szintre terjesztenénk ki, és létrehoznánk egy olyan alapot, melyet feltöltve nagymennyiségű zöldhasúval, a gazdag országok támogatnák a szegényeket, hogy őrizzék meg az erdeiket. Mivel nem minden helyen holmi gonoszságból irtják az erdőket, hanem a megélhetésük függ tőle, a támogatási pénzeket oktatásra és munkahelyteremtésre kellene fordítani. És hogy mennyibe kerülne mindez? A nagyságrend hasonló lenne egy háborúéhoz vagy egy gazdag ország fegyverkezési programjához. A következtetést vonja le mindenki maga!
Szép dolog új erdőket telepíteni, de előbb azt kell tudni megoldani, hogy ne pusztítsák ki a régieket. Mindehhez miképp tartozik a címben olvasható óperenciás tenger? Jelenleg Európában, így kis hazánkban is lassanként, de folyamatosan nő az erdőterület. Magyarországon törvényi alapú, szigorú tervezési és ellenőrzési rendszer szabályozza az erdőben való gazdálkodást. Nálunk nem az erdőirtástól kell megvédeni az erdőket, hanem leginkább a klímaváltozás hatásaitól, ami a század legnagyobb erdészeti kihívása lesz globálisan is. Az erdőpusztítást a trópusi, szegény országokban kell megakadályozni! A jelenlegi környezetvédelmi célkitűzések eléréséhez a társadalom számára legolcsóbb és járulékosan legtöbb haszonnal szolgáló megoldást kell választani. A jelenlegi kulcskérdést tekintve (ÜHG csökkentési vállalások) egyértelmű, hogy ezekkel a célokkal kell összekötni az erdők megőrzését, vagyis az vállalatok emissziókereskedelmi kiadásait  közvetlenül vagy közvetve az erdők megőrzésére kell hogy fordítsák. Ez átfuthat az országos közös kasszába való befizetés formájában is, amennyiben a kvótákat nem csak úgy ingyenesen kapnák meg a cégek, de elő kell segíteni a közvetlen, projekt alapú erdővédelmet is. Nem szabad viszont átesnünk a ló túlsó oldalára, csak biz. százalékban szabad ezt a módszert engedélyezni, a többit technológiafejlesztéssel kell hogy elérjék a nagy kibocsátó ipari üzemek.
Semmi értelme ugyanis az erdőmegőrzésnek és erdőtelepítésnek széndioxid-szempontból, ha nem történik meg fokozatosan a környezetbarát technológiákra történő átkényszerítés. Jelenleg az EU megújuló részarány-tervezete 20 vagy 30%-ról szól, mely már nevezhető korrektnek. Támogatni kell a napenergiát, a szélenergiát, a geotermia kihasználását, sőt, a biomassza-tüzelést is abban az esetben, ha az nagy hatásfokú tüzelőművekben történik, ahol egyszerre termelnek áramot és hőenergiát. Az erdei tűzifa elégetése tehát pártolandó, mert mindössze ugyanazt a széndioxidot fogja kibocsátani, amit már egyszer megkötött, a kitermelt erdő helyén a jogszabályoknak megfelelően pedig új erdőt kell telepíteni.
Burkoltan a környezettudatos gondolkodásra is felhívtam a figyelmet a bevezetőben, melynek hosszú távon van jelentősége. Az emberek, fogyasztási szokásaik megváltozatásával tehetik a legtöbbet a széndioxid kibocsátás ellen. Itt most álljunk meg egy szóra: az előző mondatot olvassa el a kedves Olvasó még egyszer, és a szaladó hétköznapok talpalatnyi csendjében gondolkozzon el rajta!
Az erdők megmentése az emissziókereskedelemmel való összekapcsolással, a fejlődő országok támogatása erdeik megőrzésében csupán politikai kérdés lenne. Erről szól a jelenleg is kibontakozó REDD+ nevű program, melynek nagy szerepe lesz az elkövetkezendő klímatárgyalásokon. A logikai szálat tovább folytatva természetesen hosszú távon az sem tartható, hogy hazai viszonylatban az erdeink nettósítva is millió tonnaszámra kötik meg a szenet, és ebből az erdészetnek nem származik semmilyen hozadéka.
Kovács István, Sopron

No events