2000. április - E l o r z o t t  t u l a j d o n* - Varga Béla -

    

Mint már tudjuk, a vadászterület kiterjedésének 3.000 hektárban megszabott alsó határával a törvény minden földtulajdonost eleve megfosztott a vadászati jog közvetlen gyakorlásának lehetőségétől. Ezen túlmenően a vadászterület, e minden ésszerű határt meghaladó léptéke, a minimális szintre csökkentette annak a „veszélyét" is, hogy a törvényerővel egy vadászati közösségbe kényszerített több ezer földtulajdonos - önszerveződéssel összehangolt érdekeiknek megfelelően - esetleg beleszól az érdemi kérdések eldöntésébe.
        A minimálisra csökkentette, de nem zárta ki az új tulajdonosok „felébredésének", érdekfelismerésének kockázatát. És - mivel az ördög nem alszik - egy ilyen „sorsdöntő" kérdésben semmit sem szabad a véletlenre bízni...
      Egy alaposan előkészített döntés és egy demokratikus választás során - elvileg - ugyanis még az a skandalum is megeshetett volna a földtulajdonosi közösség első közgyűlésén, hogy a 95 százalékot meghaladó többséget képező, nem vadászó földtulajdonosok érdekeinek megfelelő döntés születik. Netalán-tán még az oly kívánatos káposztáskert csősze sem a kecskék közül kerülne ki!
        Jobb az ilyesmit a földtulajdonosok háta mögött, vagy feje fölött a vadászoknak és a kapcsolódó érdekköröknek egymás között elrendezni - a fél évszázad alatt jól megszokott módon. Annak a fránya demokráciának meg elég a látszatát kelteni.
         Olyan törvény kellett tehát, amely minden földtulajdonosnak egyaránt bő kézzel méri a tulajdonhoz fűződő jogokat, és mindenki számára kijelöli a gyakorlásukhoz vezető utat. De olyan utat ám, amelyet csak a „kiválasztottak" tudnak végigjárni!
         A vadászati törvény 14. §-a valóságos tárháza az ilyen törvényi rendelkezéseknek.
         Az (1) bekezdés minden földtulajdonosnak megadja a jogot, hogy kezdeményezze a vadászati jog sorsát egyértelműen eldöntő, alapvető kérdésekben a határozathozatalt. Aki e jogával - mesebeli hősként - élni akart, többek között a következő próbákat kellett kiállnia:
minden hivatalos segítség nélkül (!) megszerezni a rendkívül bonyolult és összetett jogi-, szakmai - és gazdasági feladat megoldásához szükséges információkat, készséget és jártasságot;
elkészíteni az általa javasolt - az esetek többségében több község hátárára kiterjedő - vadászterület térképi megjelölését;
szándéka mögé felsorakoztatni a vadászterület egyharmadának tulajdonosait - minden esetben több száz, de nem ritkán több ezer embert! - olyan hatósági igazolással felvértezve, amelyért a legtöbb tulajdonos esetében a vadászati jog várható hozamánál lényegesen többet kellene fizetni;
a sok egyéb formai és tartalmi követelménynek megfelelő hirdetményt legalább harminc napra közzétenni a területileg illetékes önkormányzatok hirdetőtábláin;
viselni a mindezzel járó, sok időt, fáradságot és költséget jelentő terheket.
Nyilvánvaló, hogy ilyen feladatra csak az vállalkozott, aki jól ismerte a területet és a vadászati jog gyakorlásában rejlő lehetőségeket (kedvezményes vadászat, üzlet, gyümölcsöző kapcsolatok), továbbá az, akinek - kapcsolatai és gazdasági ereje tudatában - nem kellett tartania attól, hogy nem tud majd kibújni a vadászati jog megszerzése és megtartása során elkövetett szabálytalanságok és visszaélések felelőssége alól.
      Nem is igen kellett sehol megnövelni az önkormányzatok hirdetőtábláit...

     A vadászterületek kialakításánál a legtöbb helyen a törvény által letörölt vadászterület lopakodott vissza kiinduló-állapotként - a vadászati hivatal segédletével -, mintha meg sem történt volna a tulajdonviszonyok teljes átrendeződése.  A határmódosítások kezdeményezői pedig túlnyomórészt a vadászati jog birtokon kívül helyezett korábbi gyakorlói voltak: a volt haszonbérlő vadásztársaságok (új köntösben, a földtulajdonnal rendelkező vadásztársasági tagok mögé bújva); az állami földterületet kezelő részvénytársaságok; a nagy „vadászbirodalmak", továbbá a vadászatból vagy a vadászatnak élni akaró új trónkövetelők. Ők, akik tudták, hogy hol a vadászterület lelke, melyik területrészt célszerű a gyengébb szomszéd nyakába varrni, mekkora terület átcsatolásával lehet kisebbségbe szorítani a vetélytársat, stb. (Olyan profitorientált társaság is akadt közöttük, amely két város és tucatnyi falu több mint 50.000 hektárt kitevő határát kanyarintotta néhány száz hektár saját földterülete köré, köztük - kormányzati szerv segítségével! - természetvédelmi oltalom alatt álló területeket is. A földtulajdonosok kivételesen szívós és szervezett ellenállással is, csak harminc-egynéhányezer hektárra tudták végül is lecsökkenteni elorzott tulajdonuk területét.)
Azok a földtulajdonosok (családtagjaikkal együtt milliók!), akik a vadtól és a vadászattól nem vártak mást, csupán mentesülni annak eddig kényszerűen elviselt terheitől, és részesülni a tisztességes vadgazdálkodással elérhető hozamból, sehol sem jelentek meg a vadászterületek kialakításáért hadakozók között...
     Sebaj - gondolhatnánk. Majd ott lesznek a tulajdonosi közösség közgyűlésén. Választanak maguk közül közös képviselőt. Szabadon, demokratikusan, megfontoltan. Olyat, akit velük közös érdek vezérel.  Olyat, aki nem akar többet kivenni a közösen működtetett vagyonból, mint amennyi - valamennyi tulajdonos-társához hasonlóan - őt földtulajdona arányában megilleti. Hogy ne így legyen, arról is többszörös biztonsággal gondoskodik a törvény:   
 A földtulajdonosok leendő közös képviselőjük jogállására, teendőire és megválasztásának körülményeire vonatkozó információt egyáltalán nem kaptak. A törvény rendelkezése következtében a választás helyét és időpontját is csak az tudta meg, aki az önkormányzat hirdetőtáblája elé sodródott. (Tegye a szívére a kezét, aki életében egyetlen egyszer is elzarándokolt oda, - sok esetben lakhelyétől távoli vidékre - hogy nem kell-e véletlenül képviselőt választania magának).
Ha mégis akadt volna valaki a kisebbek közül, aki a reménytelen helyzetben is szeretett volna élni alkotmányos jogával, az egy újabb sárkánnyal találta szembe magát: a törvény ugyanis a 30 hektárnál kisebb földterülettel rendelkező tulajdonosokat megfosztotta közvetlen szavazati joguktól. (Arányaiban - és talán tartalmában is - ez körülbelül annyit jelent, mintha képviselői választáskor csak az mehetne el személyesen szavazni, akinek félmillió Ft fölött van a havi jövedelme!) Az ettől sem visszariadó hősünknek 15-20 sorstársával kellett volna „elektorrá" választatnia magát, hogy a sok ezer forintért beszerzendő tulajdoni lapokkal a kezében beléphessen a szavazó-helyiségbe. Erre természetesen már csak a vadászni vágyók vállalkoztak volna, de a sok házalástól, szervezéstől és költségtől nagyvonalúan megkímélte őket a törvény azzal, hogy a tájékozatlanság, az aránytalanul kis személyes érdekeltség és a képviselettel kapcsolatos procedúra következtében távolmaradt - mind létszám, mind területhányad vonatkozásában óriási, minősített többségben levő! - nem vadászó földtulajdonosok helyett a területileg illetékes önkormányzati jegyzőnek kellett szavaznia a sok helyütt kizárólagosan, de mindenütt abszolút többségben jelenlévő vadászokkal együtt.

          Annak az elképzelése, hogy miként zajlott le egy ilyen közgyűlés, milyen volt azok előkészítése és utóélete, nem kíván dús fantáziát. Aki mégis bizonytalan a megítélésében, elég, ha egy pillantást vet a nyomában kialakult helyzetre. (Pár példa: több száz peres eljárás; a vadászterületek közel 4/5-én a haszonbérlő vadászoké lett újra a vadgazdálkodás joga és haszna - éppúgy, mint az előző rendszerben;  
a földtulajdonosok érdekvédelmét sok esetben a mások által nyakukra  ültetett, kifejezetten ellenérdekelt haszonbérlővel szemben  maga a haszonbérlő látja el – egy személyben megtestesítve haszonbérlőt és haszonbérbeadót, károkozót és károsultat, al- és felperest;
 növekvő feszültségek, gazdasági - és természetvédelmi károk erdőn-mezőn – az alaptevékenység és a vadgazdálkodás összehangolhatatlansága és ellenérdekeltsége miatt, stb.).

       Társadalmunk deklarált alapelveit, milliók egyéni érdekét, a józan jogérzéket és a közerkölcs elemi szabályait ily mértékben sértő eljárások után várható volt a panaszáradat.
      A szitán átlátó kezdeti keveseken túl számolni kellett azokkal is, akik majd csak akkor döbbennek rá helyzetükre, amikor a gyakorlatban, saját bőrükön tapasztalják majd meg terheiket és megalázó kiszolgáltatottságukat (vadkár, elmaradt hozamok, termelési korlátok, stb.). Időzített bomba volt azoknak a széles csoportja is, akik a tulajdonviszonyok akkori nagyfokú rendezetlensége miatt csak évekkel később vehették birtokba földtulajdonukat. A legnagyobb veszélyt pedig az elkerülhetetlen birtokrendezés és -koncentráció réme volt. Nem kétséges ugyanis, hogy az előbb- utóbb törvényszerűen megjelenő, önálló, a mező- és erdőgazdálkodást élethivatásszerűen űző tulajdonos nem fogja majd eltűrni azt a földjén, amit elnézett a más tevékenységből élő, földhöz nem kötődő tulajdonos, vagy kényszerűen elszenvedett a néhány hektáron nyomorgó, kiszolgáltatott kis- és törpebirtokos.
      Az előrelátó jogalkotók ezek ellen is találtak (és tálaltak) biztosítékot: a 14. § (4) bekezdése imígyen adja meg a határozatokat sérelmezőknek a jogorvoslati lehetőséget: "...a határozat annak meghozatalától számított harminc napon belül a bíróságnál megtámadható." Tehát csak 30 napon belül - annak ellenére, hogy az érintett tulajdonosok zömének senki sem hozta tudomására (30 napon túl sem) a nevükben, távollétükben és tudtukon kívül született döntést.  És csak a bíróságon - kizárva a közigazgatási eljárás másodfokát, noha az elsőfokú hatóság a vadászterületek határainak kijelölésében döntő szerepet játszott.
              E jogvesztő határidő értelemszerűen mindenkire vonatkozik, de - biztos, ami biztos - az idézett paragrafus (5) bekezdése leszögezi, hogy a vadászterület haszonbérbeadása esetén az alapvető kérdésekre - a képviselő személyére, a vadászterület határára és a vadászati jog hasznosításának módjára - vonatkozó határozatok a vadászterület  mindenkori tulajdonosait tíz esztendőre kötik.

             A hónapok óta sorjázó, lehangolóan reménytelen helyzetet tükröző tények megismerése után is érdemes azért figyelemmel kísérni a további részleteket, mert az előbbi, vastagon szedett törvényi rendelkezés ellenére is van ám azért kitörési lehetőség ebből e mesterien összekovácsolt kalodából. És nem is csak tíz év múlva.

No events