2000. november - E l o r z o t t  t u l a j d o n - Varga Béla

A vadászati törvény hatálybalépése óta eltelt néhány esztendő szertefoszlatta azokat a naiv reményeket, hogy eme elvtelen engedmények árán született, kétarcú jogszabály a jó megoldás felé is terelheti az eseményeket.
A jogalkalmazás során bebizonyosodott, hogy a vadászathoz kötődő anakronisztikus kiváltságok megtartásáért, sőt megerősítéséért fáradozók mesteri munkát végeztek:
- a beépített kiskapuk szélesre tárultak,
- a földtulajdonosok távoltartását szolgáló akadályok reményeiken felül működnek,
- a tíz évre szóló (többnyire saját magukkal megkötött!) haszonbérleti szerződések bombabiztos betonnak bizonyultak,
- a nagyvadállomány számbeli gyarapodása újabb, rég nem látott lendületre kapott (a vaddisznólétszám például több mint kétszerese a törvény által meghatározott ”plafonnak”!),
- a törvény egyértelmű előírásai is sok esetben áthághatók - a törvénysértés esetére vonatkozó törvényi előírás, illetve korrekt végrehajtási rendelet hiánya miatt.
Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a vadgazdálkodással kapcsolatos, a földtulajdonosok érdekeit sértő (s ugyanakkor súlyos természetvédelmi veszteségeket, gazdasági -, társadalmi - és hovatovább politikai gondokat is okozó) problémák megoldásának kulcsa a Vtv mielőbbi átfogó, teljes körű felülvizsgálata és módosítása.
Ezt a tényt a jelenlegi vadgazdálkodási rendszer kedvezményezettjeinek körén kívül más aligha vitatja.
Miért hát mégis a halogatás?
Csupán két, megalapozottnak tűnő érv kötheti a jogalkotók kezét: a jogbiztonság féltése, és a törvényhozó testület zsúfolt programjából fakadó örökös időzavara.
Megfontolandó érvek. Amúgy, általánosságban. Esetünkben azonban egyszerűbb a helyzet.
Ami a jogbiztonságot illeti: valóban nem szerencsés az új törvények gyakori módosítgatása. De ki vonhatja kétségbe, hogy a rendszerváltás kapcsán kényszerűségből „sorozatban gyártott” törvények, bizony, nem maradéktalanul remekbeszabottak? Akad is bőven példa az indokolt, gyors módosításra (olykor még az indokolatlanra is…), ha menet közben fény derült a tévedésre, a hibázásra, vagy ha a körülmények nem a várakozásnak megfelelően alakultak.
A vadászati törvény fogyatékosságainak felszínre kerülésére nem kellett várni: módosító javaslat formájában már a döntés előtt ott volt valamennyi - kellő indokolással - a jogalkotók kezében.  
A tulajdon fölötti rendelkezés jogának érvényesítése és a közérdek primátusának biztosítása érdekében végrehajtott törvénymódosítás egyébként sem csökkenti, hanem erősíti az állampolgárok jogbiztonság-érzetét.
Még soványabb érv az időhiányra való hivatkozás.
Egy törvényjavaslat előkészítése valóban nagyon idő- és munkaigényes feladat ugyan, de a vadászati törvény módosításáról szóló törvényjavaslat már rég túl van a jogalkotásnak ezen a szakaszán. Előkészítése ugyanis megszakítás nélküli, egyenes folytatása volt a hatályos törvény megszavazásával kisiklott törvényalkotási tevékenységnek. Leállásra nem volt szükség, hiszen a módosítás elkerülhetetlensége már a végszavazás pillanatában sem volt kétséges.
Az eredeti törvényjavaslat jobbítását szolgáló módosító indítványok tucatjait jeles kormánypárti képviselők nyújtották be a T. Ház elnökének. Nem rajtuk múlott, hogy frakciótársaik legjobbjai, és az ellenzéki pártok egységes támogatása ellenére sem sikerült valamennyit érvényre juttatni a vadászati érdekekhez erős szálakkal kötődő előterjesztő tárca ellenében.    
Az akkori ellenzéki pártok – a mai koalíció tagjai – egységesen nemmel szavaztak a törvény végszavazásánál, és álláspontjuk indokolása keretében az Országgyűlés plenáris ülésén deklarálták, hogy pl. „…ehhez a törvényhez rövid időn belül hozzá kell nyúlni, és egy európai és időtálló törvényt kell alkotni. Ez a törvény konzervál, ez a törvény nem ad garanciát a földterület-tulajdonosok számára,…”
Az előrelátható kedvezőtlen tendenciák és súlyos közérdeksérelemmel járó esetek tovább erősítették a törvény módosítására irányuló társadalmi, politikai és immár kormányzati törekvéseket. A kedvezőtlen tapasztalatok késztették a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának tagjait is arra, hogy az Alkotmánybíróság 6/1997. (XII. 29.) AB. határozata alapján végrehajtott törvénymódosítás alkalmával ismét felvessék a Vtv mielőbbi átfogó módosításának szükségességét. A bizottság képviselője1998. XI. 9-én a Parlament plenáris ülésén így summázta a tekintélyes testület véleményét: „…a vadászati törvény jelen formájában több ponton kiegészítésre szorul…, számtalan probléma vár megoldásra, ami jogi szabályozást igényel.”
Ilyen előzmények után került sürgősséggel a parlament elé, 1999. szeptemberében - képviselői önálló indítvány formájában - a „TÖRVÉNYJAVASLAT a vad védelméről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosítására.”
A javaslat jottányival sem akart többet, mint eltorlaszolni a törvénybe épített kiskapukat, kibúvókat és huncutul kijelölt kényszerpályákat. Olyan helyzetet akart teremteni, amelyben
- a termőföld – s ezen keresztül a vadászati jog – tulajdonosa nem kisemmizett és kiszolgáltatott páriának, hanem valódi tulajdonosnak érezheti magát;
- a tisztességes vadász – saját anyagi korlátai között! – emelt fővel élhet nemes szenvedélyének, a vadászatnak, vagy a vadászati jog tulajdonosaival (akiknek 80-90 százaléka sohasem fog a vadra puskát emelni) kölcsönös előnyökön nyugvó megállapodás alapján töltheti idejét a vad védelmével, gondozásával, és
- a vad élheti a maga, szabad, vad életét, nem kitéve a vadászati célú túltenyésztés és domesztikálás – a faj fennmaradását fenyegető – veszélyeinek.
A törvényjavaslat részletesebb ismertetésére e helyen nincs szükség, mivel lényegében az e cikksorozat olvasói által már jól ismert törvényi fogyatékosságok megszüntetését szolgáló rendelkezéseket tartalmazza. A benne foglalt módosítások egymásra épülnek, egész jogrendszerünkbe harmonikusan illeszkednek. Így csak együttesen szolgálnák a fenti célok megközelítését.

Az indítvány nem szakmai, jogi vagy akár politikai érvek hatására torpant meg az első akadály – a kijelölt parlamenti bizottság – előtt, ahol egyébként a törvény sürgős módosításának szükségességét senki sem vonta kétségbe.
Az adott pillanatban uralkodó érdek- és erőviszonyok higgadt mérlegelése után tovább folyt a munka. A törvényjavaslat az érintett érdekvédelmi szervezetek bevonásával, a napról-napra gyarapodó tapasztalatok felhasználásával, megfelelő politikai, törvényhozói és kormányzati közreműködéssel érlelődött, csiszolódott – és türelmesen várja a kockázatmentes beterjesztésre alkalmas pillanatot.
Hogy az a pillanat mikor jön el, - egy-két hónap, vagy csak néhány év múltán - nehéz lenne megmondani. Nagyon nehéz, hiszen a meghatározó tényezők között olyan sötét lovak is vannak, mint a demokrácia érettségi szintje, a közélet tisztasága és a döntéshozók felelőssége a köz- és a magánérdek „összetévesztése” esetén.

Szerencsére most kedvezőnek tűnik a csillagok állása a Vtv módosításához, mivelhogy
- a vidékfejlesztés kérdése, s benne az agrárium sorsának teljes körű, tényleges rendezése – úgy tűnik – már nem tűr további halasztást;
- a politikai konszenzussal sorra kerülő birtokkoncentráció révén - jelentős támogatással - beindul végre az életképes, önálló egzisztenciát jelentő, 100 hektárt meghaladó családi vállalkozások és társult gazdaságok kialakulása. (Nem kétséges, hogy ezek tulajdonosai, illetve kezelői, használói egy percig sem fogják tűrni, hogy bárki akadályozza őket birtokuk lehetséges legnagyobb, teljes hozamának élvezetében. Az is biztos, hogy külön-külön is több erejük és nagyobb esélyük lesz érdekeik érvényesítéséhez, mint a milliónyi, két hektárnál kisebb területtel rendelkező mai földtulajdonosnak.);
- a képviselő-választások minden eddiginél élesebbnek ígérkező kampányának finise előtt bizonyára minden parlamenti szereplésre számító párt fel tudja mérni, hogy honnan, mennyi szavazatot várhat. (A vadászati joguktól megfosztott, kisemmizett, megalázott választópolgárok kezében több millió voks vár az arra érdemesültekre. Ráadásul zömük vidéken él, ott, ahol a legnagyobb a szükség, legnagyobb az éhe a tettekkel hitelesített szónak, és ahol a közelmúlt politikai viharai miatt legnagyobb a tanácstalanság is.);
- a helyzetüket – és lehetőségeiket – felismerő földtulajdonosok jelzései olykor eljutnak végre a megfelelő szintre és, már nem mindenkinek a bepanaszolt személy írja a címzett nevében a semmitmondó, cinikus választ sérelmeire orvoslást kérő, panaszos beadványára.
Sokáig sorolhatnánk a kedvező jeleket, de mégis súlyos hiba lenne abban reménykedni, hogy az érintettek közreműködése nélkül bárki is kikaparhatja nekik a tűzből a gesztenyét. Annál is inkább, mivel az ellenérdekelt félnek bőven van fegyvere a Vtv. módosításának megakadályozására, és forgatja is azokat vitézül.
De mit tehet igaza, joga, vagyona védelmében a hasonló lehetőségekkel nem rendelkező, és az ilyen hadakozástól idegenkedő ember?
Az alábbi kettőt mindenképpen.
Ne rejtse véka alá, hanem hozza minden szinten a választott és választandó (és általa eltartott) közéleti szereplők tudomására, hogy érdekelt a Vtv módosításában. Kérdezzen nyilvánosan rá a személyes, és az általa képviselt testület e kérdésben elfoglalt álláspontjára.
Ne hunyjon szemet az olyan sérelmei felett, amelyek ellen a hatályos törvény is egyértelmű előírásokat tartalmaz, és használja ki a jog által körülhatárolt mozgásterének legalább a könnyen bejárható részét.
Az első lehetőség kihasználásához nem lehet, de nem is szükséges testre-szabott tanácsot adni. Az előttünk álló időszakban az élet mindenki elé ontani fogja az alkalmat.
A második terep sokkal fedettebb. Talán annak a feltárásához használható eszközökről sem lesz felesleges szót ejteni a következő fejezetben.