2000. december - E l o r z o t t  t u l a j d o n - Varga Béla

Egy hónappal ezelőtt, az előbbi fejezetben arról volt szó, hogy a vadászati törvény módosítása – lévén a megoldás kulcsa - elkerülhetetlen ugyan, de annak időpontja fölöttébb bizonytalan.
Elannyira, hogy akkor hasznosabbnak tűnt az adott közegben, a hatályos jogszabályok keretei között is megtehető, apróbb lépésekre irányítani a figyelmet a törvénymódosítás lényegesebb elemeinek taglalása helyett.
Azóta azonban sok minden történt.
Egyre több földtulajdonos keresi, követeli a legkülönbözőbb módon igazát, jussát. Van közöttük olyan is, aki – kimerítvén a hazai intézményes és informális lehetőségeket – a begyűjtött semmitmondó, kitérő, olykor megalázóan cinikus válaszokkal a tarsolyában, elkeseredettségében nemzetközi fórumok felé fordul.
Tucatnyi érdekvédelmi szervezet és számos szakmai és természetvédelmi társadalmi szervezet mozdult rá végre, külön-külön és összefogva is, a „vad”-kérdés generális megoldására.
A kormányzati szervek és a választásokra készülő politikai erők érdeklődése – és fogadókészsége is felerősödött.
A jelenlegi rendszerhez ragaszkodók sem vitatják már a törvénymódosítás szükségességét, de hangsúlyozzák, hogy azt nem tartják időszerűnek. (Ez utóbbi különösen figyelemre méltó: ha eddigi taktikájukat követik, gőzerővel megindulhatott a törvény számukra kedvező módosításának előkészítése.)
Ki tudja hát, mikor kell a gátra állni?
Célszerűnek látszik tehát – eltérve a bejelentett menetrendtől - a „hibernált” módosító törvényjavaslat aktualizált változatának jelentősebb elemeit áttekinteni, emlékezetbe vésni, és alkalomadtán tenni is valamit mielőbbi életbelépésükért.
Vessünk hát egy-egy pillantást a remélhetőleg nem a távoli jövő vadászati törvényének néhány előírására. (Ezúttal - helyszűke miatt és az ismétlések elkerülése érdekében - az indokolás, a fárasztó törvényi hivatkozások és a merev „norma-szövegek” mellőzésével.)

A vadászterület minimális területe 300 hektár.
A vad nem az állam tulajdona, hanem „uratlan jószág”.
A földtulajdonosi vadászati közösség képviselőjének csak helyben lakó, földtulajdonnal rendelkező személy választható. Nem lehet a közösség képviselője a vadászati jogot haszonbérlő magánszemély vagy annak hozzátartozója, illetve a haszonbérlő jogi személy (pl. vadásztársaság) tulajdonosa, tagja vagy alkalmazottja.
Társult vadászati jog esetén a tulajdonjog tényleges gyakorlásának lényegét érintő kérdésekben (vadászterület kialakítása,  a vadászati jog gyakorlási, hasznosítási  módja  és a képviselő személye) a döntési jog kizárólag a földtulajdonosokat illeti meg. A szavazáson – személyesen vagy írásbeli meghatalmazottja útján minden tulajdonos részt vehet.
A vadászati jog haszonbérbeadása esetén az előbbi alapkérdésekben hozott határozat a tulajdonost nem a szerződés lejártáig, hanem a haszonbérleti jogviszony megszűntéig köti.
A vadászati jog haszonbérlője vadászjeggyel rendelkező magánszemély is lehet.
A haszonbérleti szerződés megszűntekor a vadászati berendezések és létesítmények értékének megtérítésére a felek megállapodása az irányadó.
A vadászterület ismételt haszonbérbeadása esetén az előző bérlőt csak akkor illeti meg az előhaszonbérleti jog, ha a jogviszony nem felmondás útján szűnt meg.
A haszonbérlő szerződésnek tartalmaznia kell a haszonbérlő nyilatkozatát a vadászterületen végzett tevékenységéből, vagy a mulasztásából származó, vagyonának értékét meghaladó terhek viselésének garanciáiról.
A haszonbérleti díj mértékét a szerződő felek szabadon, hatósági beavatkozás nélkül állapítják meg.
A vadászati jog haszonbérletére határozatlan idejű szerződést kell kötni, hogy a feleknek tényleges lehetőségük legyen arra, hogy a másik fél jogsértő magatartásából származó terheket ne kelljen hosszú évekig elszenvedni – tetézve azt a bírósági procedúra kockázatával és költségeivel.
A földtulajdonosok vadászterületet – egy-két meghatározott kivételtől eltekintve – a település közigazgatási határán belül alakíthatnak ki.
A vadászterület különleges rendeltetését az illetékes miniszter nem a haszonbérlő, hanem a földtulajdonosok kérelmére állapítja meg.
A vadgazdálkodási tervek csupán a természetvédelmi érdekből fenntartandó legkisebb vadlétszámot írják elő. A földtulajdonosok kizárólagos jogköre annak  eldöntése, hogy e minimális – a jelenleginek tört részét lépező – szint fölött mennyi vadat tartsanak gazdasági érdekből, passzióból vagy egyéb megfontolás alapján.
A vadászati jogot gyakorló szervezetek taglétszámukat maguk határozzák meg.
Az átmeneti időszakban a módosított törvény előírásainak megfelelően megalakuló és társult vadászterületet kialakító tulajdonosi közösségek, illetve önálló vadászterületet létesítő földtulajdonosok jogszerűen kiléphetnek a jelenlegi vadászati közösségekből.
A kilépések következtében lecsökkent területű vadászterület tulajdonosai természetesen a jelenleg hatályos törvény alapján – a szerződések, illetve a vadgazdálkodási tervek lejártáig – változatlan formában gyakorolhatják, vagy hasznosíthatják vadászati jogaikat.

Aki nem ismeri kellőképpen a jelenlegi vadászati törvényünk előírásait, alkalmazásának módját és következményeit, ráadásul rendelkezik némi általános, elemi jogismerettel és józan jogérzékkel, csodálkozhat, vagy akár méltatlankodhat is a fenti előírások egyikén-másikán.
Merthogy miért kell egy szakmai törvényben előírni olyan magától értetődő dolgokat, amelyeket évezredes jogelvek, a mindennapi életben elfogadott, megszokott normák, mélyen gyökerező szokások és alkotmányerejű jogszabályok alapján életünk minden más területén amúgy is működnek?
Miért kell például törvényben megengedni, hogy egy szabad emberek szabad akaratából törvényesen működő egyesület tagjainak létszámát maga határozza meg?
Miért kell törvényben biztosítani bármelyik földtulajdonosnak, hogy közvetlenül szavazhasson arról, hogy ki és milyen módon rendelkezzék arról az Ő vagyoni értékű joga fölött? (Vajon hányan szavaznának, mondjuk, az országgyűlési képviselőkre, ha a hosszantartó, hangos és költséges toborzás, kampányolás elmaradna, és az eseményről értesülő kevesek közül is csak azokat engednék be a szavazóhelységbe, akiket 20-30, a választásról mit sem tudó választópolgár – spontán szerveződés során! – előzetesen képviselőjükké választott, és valamennyiüktől megbízást kapott írásban arra, hogy helyettük is legyen szíves leszavazni?)
Miért kell törvényben felruházni a föld tulajdonosát azzal a döntési joggal, hogy a földjén, általa nagy költséggel termelt kukoricát csalamádéként, mint májusi morzsoltat, vagy vadászati lehetőségként, esetleg vaddisznóhús formájában vigye-e piacra? És hogy munkája gyümölcsével akkor is ő rendelkezzen, ha saját elhatározása alapján, a többségi akaratot tudomásul véve a kötelező szint fölötti vadtartás mellett dönt?
Hosszú a sora a hasonló kérdéseknek.
A válasz – ha egyáltalán szükség van rá – nagyon egyszerű.
Azért mert a hatályos törvény közvetlenül vagy kerülő módon, életszerűtlen előírásokkal megfosztotta a termőföld és az erdő tulajdonosait ezektől a modern demokráciában természetes, elvitathatatlan, elemi jogoktól!
Hasonlóan egyszerű a válasz arra a gyakran, elutasítólag feltett, korántsem költői kérdésre is, hogy miért kell a friss vadászati törvény módosítását szorgalmazni?
Azért, mert egy jogállamban a törvényi úton méltatlanul, meggondolatlanul, vagy akár rejtett, sanda szándékkal elvett jogokat is csak törvényi úton lehet visszaszerezni, illetve visszaadni.
Ezt a tényt kell szem előtt tartani azoknak, akik birtokba akarják venni tulajdonukat és azoknak is, akikben megvan a szándék a visszaadásra.
Szem előtt kell tartani, és számolni ezzel a ténnyel. Legalább annyira, mint azok, akik oly hevesen tiltakoznak a törvény módosítása ellen, miközben esetleg könnyedén tesznek gáláns ajánlatokat kompromisszumokra és békés együttműködésre.
Könnyedén, hiszen tudják, hogy amíg a lényeg – a törvény jóvoltából – változatlan marad, viszonylag fájdalommentesen és kockázat nélkül tehetik.