b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulavandor_gyulavandor_zaszlok2018.JPG
ForestPress fotók


2018. június 24. - Másfél évszázada zajlanak országszerte az erdészeti vándorgyűlések.

Mindegyik nagy eseménynek számít a szakma számára. De legfőképp talán a szervezők-rendezők számára. Ahogy Spiegel Endre vezérigazgató fogalmazott, két éve megváltozott az életük, a szervezőknek éjjel-nappal e körül forogtak a gondolataik. Hozzá teszem: a vándorgyűlés két(három) napja pedig maga a más állapot.
Már a 44-es úton, Gyula felé közeledve figyelte az ember a társasági felségjellel ellátott gépkocsikat, s örömmel nyugtázta: ők is oda tartanak. Egy-egy pihenőhelyen pedig már megkezdődtek a barátkozások, hátlapogatások, ölelkezések.
A helyszínre érkezve pedig csalhatatlan jele annak, hogy jó helyen járunk, a sok zöld terepjáró és a sok zöld egyenruhás. Gyulát két napra elfoglalták az erdészek.
Újabban megváltozott a forgatókönyv, előbb zajlik a közgyűlés, és másnap következnek a terepi programok.
2018. június 22-én az Erkel Ferenc Művelődési Központ adott helyet az ünnepi közgyűlés mintegy hétszáz résztvevőjének. Az műsor a zászlók bevonulásával vette kezdetét.

b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulavandor_gyulavandor_spiegelnyit2018.JPG
Az ünnepi köszöntők sorát Spiegel Endre, a Dalerd Zrt vezérigazgatója nyitotta. Megtiszteltetésként értékelte, hogy az ország ezen szegletében végre összejöhetett egy vándorgyűlésnyi erdész. Békés megye egykori székhelyén, Gyulán még nem rendeztek erdészeti vándorgyűlést. Az itteni emberek azt mondják, ha vendéget várnak: nyisd ki ajtód, tárd ki szíved, oszd meg asztalod, mutasd meg otthonod! Ők is ennek szellemében hívták meg az Országos Erdészeti Egyesület tagjait és vendégeit.

b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulavandor_gyulavandor_himnusz2018.JPG

A rendezők számára kedves hazai vidékből, békési tájból kívánnak minél többet megmutatni a vendégeknek. Emlékeztetett gróf Tisza Lajos érdemeire, akiről kevesebben tudják, hogy egyesületünk alapító tagja és alelnöke, majd hosszú időn át elnöke volt. Ebből az alkalomból kiadtak egy - Tisza Lajos beszédeit és egyéb dokumentumokat tartalmazó – tanulmánykötetet. Együttműködve a Muzsikál az erdő stábjával, megjelentettek egy Bartók Béla békési népdalgyűjtését feldolgozó CD-t is.

Végezetül az erdészek hagyományairól a következőket mondotta a vezérigazgató: a hagyományainkat nem ápolni kell, mert nem betegek, nem őrizni kell, mert nem rabok, az erdész hagyományainkat megélni kell! (z)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

No events