b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_husvetnyul_2019.jpg
2019. április 24. - Húsvét, Jézus feltámadásának ünnepe, mely örömhírt a hívők körmenettel egybekötött vallási szertartásokon ünnepelnek.

Emellett azonban az ünnepi hosszú hétvége színes szabadidős programot is kínált a családoknak, mely valamilyen formában kötődött húsvét jelképeihez, a sonkához, tojáshoz, és a gyerekek kedvencéhez, a pihe-puha nyuszihoz.
Az Egererdő Zrt. kisvasútjain évek óta nagy sikerrel rendezzük meg a Nyuszivonat járatokat, ami idén sok újdonságot hozott a látogatóknak. Az ünnepi járatok vasárnap a Mátravasúton indultak, ahol bemutatkozott Nyuszi Peti. A jelmezbe bújt Kaplonyi Benjamin, egyetemista, amatőr színész Gyöngyöstől kalauzolta a gyerekeket nyúl pajtásaihoz a mátrafüredi állomásra.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_husvetnyull_2019.jpg
Másnap a gyerekek Felsőtárkányban találkozhattak a mesebeli hőssel, akivel kisvonattal indultak a ravasz róka nyomában, hogy megtalálják az elcsent tojásokat, melyben az Egri Menhely kutyusai is segítettek. Nyuszi Peti közelségét, nyitott jellemét nemcsak a gyerekek ismerték fel, hanem a felnőttek is belementek a játékba. Nyuszi Peti játéka sok-sok család arcára csalt mosolyt, miközben együtt mókáztak, énekeltek, szavaltak.
Szilvásváradon a rendezvény központja, a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum és környéke volt. Itt tojáskereséssel, kézműves foglalkozással és gyönyörű fehér nyuszikkal várták a család apraját ás nagyját a szervezők.
A három helyszín, más-más hangulatú programja igazán keresett rendezvénnyé nőtte ki magát, amit mutat a közel 8000 fős utaslétszám is.
Vigh Ilona kommunikációs és közjóléti vezető