2015. május 20. – Idén 48. alkalommal rendeznek kontinensviadalt ebben a sportágban, melynek ezúttal Magyarország ad helyszínt, gyönyörű erdei környezetben.

A FITASC Magyarországi Korongvadász Szövetség a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel karöltve először kapta meg a rendezési jogot a nemzetközi szövetségtől (FITASC), hogy korongvadász Európa-bajnokságot rendezzen 2015. június 4. és 7. között. A verseny helyszíne Galgamácsa, ahol a korábbi évben sikeresen rendeztek már hasonló eseményt.

A nívós viadalra a regisztrációk alapján több mint 30 országból, közel 900 lövő fog érkezni. A verseny a gyakorló napokkal kezdődik, majd június 4-étől kezdetét veszi az éles küzdelem. Nyolc vonalon 32 lőállás és egyenként 200 korong teszi majd próbára a lövőket, teszteli a lőtudásukat és koncentrációs képességüket. A híres angol pályaépítő, Graham Brown neve a biztosíték arra, hogy az idén kialakítandó pályák a legmagasabb szintű igényeket is kielégítik majd.

Országunkból több induló is komoly eséllyel száll harcba a bajnoki címért, hiszen köztük van a címvédő Szerdahelyi András, a Compak Sporting junior Európa-bajnok Jéri Tamás, vagy éppen Varga András, aki tavaly a Kombinált Lövészeti Európa-bajnokságon állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A szervezők a versenyzőkön kívül szeretettel várják az érdeklődőket is, hiszen a verseny végig gyönyörű erdei környezetben zajlik, a terepviszonyoknak és a pályák kialakításának köszönhetően számos izgalmat rejt mindenki számára. Garantáltan felejthetetlen élményben lesz része mindazoknak, akik ellátogatnak Galgamácsára a 48. FITASC Korongvadász Európa-bajnokságra június 4. és 7. között.

No events