2018. augusztus 26. - Hétvégén rendezték meg a XXII. Erdészeti és Faipari Sportnapokat, melyet a rendszerváltást követően alakult Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezetének egyik alapítója, Fritsch Ottó erdőmérnök álmodott meg.

A sportnapok hivatalos megnyitójára a Ferences Gimnázium sportpályáján került sor szombaton reggel, bár a versenyek már pénteken délután megkezdődtek.
Bitay Márton, földügyekért felelős államtitkár mondott köszöntő beszédet ennek alkalmából a helyszínen, Esztergomban. Az idei rendezési jogot a Pilisi Parkerdő Zrt. kapta.
A csapatjátékok kiemelt helyet kapnak a sportnapokon. Az erdőgazdaságok a példaadó szakszervezet nyomdokába léptek: immár neve és súlya is van e rendezvénynek. Hagyománnyá érett, a szakmai alázat és a nemes versengés színtere ez a rendezvény. A rendezvényre megközelítőleg 600 fő érkezett. A magyar erdészek mellett Horvátország, valamint Szlovákia és Románia is indított csapatokat. A versenyzők 17 versenyszámban mérik össze tudásukat egész hétvégén. Bitay Márton államtitkár azzal kezdte köszöntőjét, hogy sokan tartanak ugyan felvezető beszédeket egy ilyen alkalom megnyitásaként, de az kifejezetten az erdészeti szakemberek tiszteletére szól, hiszen ők azok, akik évtizedek óta töretlenül vesznek részt ezen a sportnapon, folyamatosan készülnek és képviselik erdőgazdaságukat.
A világ elitbe tartozunk magyarokként, ami a sportot illeti, külön öröm, hogy itt a sport, ennek a versenynek köszönhetően, a természetszeretettel is összekapcsolódik, hangsúlyozta az államtitkár. Az államtitkár megköszönte mindenkinek az erőfeszítését, akik időt szenteltek a felkészülésre, jó versenyzést, fair play játékokat kívánt az erdészeti szakembereknek.
Az államtitkáron kívül rövid köszöntő beszédet mondott Zambó Péter, vezérigazgató, aki a sportnap közösségépítő szerepét emelte ki.
Köszöntötte a résztvevőket Romanek Etelka, Esztergom polgármestere is, majd Dudás Péter, az EFDSZ elnöke megnyitotta a szpartakiádot.