2013. december 24. - Nem tudom, mi vezethetett ahhoz, hogy családok hónapokig spórolnak, vagy hitelt vesznek fel drága ajándékok vásárlásához, ámokfutóként járják a bevásárlóközpontokat csillogó-villogó karácsonyfadíszekért, „műanyag" élelmiszerekért, agyonreklámozott játékokért. A négyhetes advent éppen az elcsendesedés, a megtisztulás, a várakozás időszaka, hogy karácsonykor békében, örömmel tudjon együtt ünnepelni a család. Tanulságos lehet  felidézni néhány régi szokást.
Advent első vasárnapja az egyházi év kezdetét is jelöli. Hajdanán csak egy gerendába rögzített fenyőágat függesztettek az asztal fölé, a felülről jövő áldást szimbolizálva, az adventi koszorú készítése az 1920-as évektől vált szokássá. A férfiak vesszőből kört fontak, melybe a lányok fenyőágakat tűzdeltek, középre pedig csipkebogyó került (ügyes háziasszonyok tésztából is fonták). Manapság általában fenyőágra vagy fenyővel díszített koszorúra kerül a négy gyertya, melyből minden vasárnap eggyel többet gyújtunk meg, jelezve a fény érkezésének, Jézus Krisztus születésének közeledtét. Erről a jelentéséről sajnos sokan elfeledkeznek...
Eleink böjtöltek is ebben az időszakban, és szívesen jöttek össze a falvakban tollfosztás, szövés, fonás, hímzés, tészta- és réteskészítés alkalmával, vagy a települések egy részén ma is élő népszokásra, a betlehemezésre. Ekkor a szereplők eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai történetet, majd átadják ajándékaikat, jókívánságaikat, a háziak pedig megvendégelik őket.
Eleink Luca napján (december 13.) cserépbe búzát (élet, a Nap aranya) vetettek, amelyet kék szalaggal átkötöttek (Szűz Mária színe), s a szépen terített karácsonyi asztalon a növekedő búzaszálak középében méhviaszból öntött gyertyát gyújtottak (Jézus megidézője, kiáradó fénye). Luca napján kezdték faragni a
Luca-széket is (13 fából), hogy  minden nap egy munkafázissal előrehaladva december  24-ére elkészüljenek. Ezt a széket aztán az istenfélő hívek magukkal vitték az éjféli szentmisére,  hogy arra felállva meglássák a boszorkányt.
 A régiek Karácsony napján „megénekelték" a rokonokat: házról-házra jártak családostól; még a haragosokat is sorra meglátogatták, amikor is bocsánatot kért a sértő és megbocsátott a sértett.
A karácsonyi asztalra, az „oltárra" pedig szinte mindenütt felkerült az alma, a méz, a fokhagyma, a dió, a mák (először rétes, majd kelt kalács, manapság beigli) és a hal.
De szép is lenne, ha az idei karácsony a békés családi együttlétekről, a közös készülődésről, a szívvel-lélekkel saját kezűleg készített ajándékokról, a közösen díszített fenyőfákról, a meghitt, őszinte beszélgetésekről, s az önfeledten kacagó társasjátékozásról szólna!
Ahogyan gyermekkoromban, amikor ugyan nehezen éltünk, és a szüleim folyamatos három  műszakban  dolgoztak, de karácsony előtt valahogy „megállt az idő".    
Családom minden tagja  maga készítette apró ajándékkal lepte meg a többieket. A karácsonyfát is az otthon készített díszekkel (pattogatott kukorica és színes papírkarika-füzér, csokoládé papírjába burkolt dió, mogyoró, cérnával felkötözött szaloncukor, igazi gyertya) öltöztettük fel, közösen nagytakarítottunk és sütöttük, főztük az ünnepi vacsorát. És persze meséltünk, meséltünk.... Makra Zsuzsanna

„Az ünnep Isten ajándéka, más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőződve tiszteljük önmagunkban az embert."
Wass Albert: Az én titok-karácsonyom

No events