2019. szeptember 19. - Nyugtalanító állapotok uralkodnak a selmecbányai evangélikus temetőben, ahol számtalan 1848-as honvéd is nyugszik

– A tiszteletkifejezés eszköze lehet az emlékhely gondozása
A felvidéki temetőkben sajnos igen gyakran előfordul, hogy a régóta meg nem váltott magyar sírokra új névtáblák kerülnek – még akkor is, ha egykori városi elöljáró vagy katona nyughelyéről van szó.
A két részre bontott selmeci evangélikus temetőben járva felháborodva vettük észre, hogy Erdélyi János ’48-as honvéd, későbbi rendőrfőbiztos síremlékén új névtábla takarja el az elhunyt és neje nevét. A szép, nem hivalkodó, kovácsoltvas kerítéssel körbevett sírkő előkelő nyughely, mindjárt a temető főbejáratánál. De miért is ne érdemelne egy nyugalmazott rendőrfőbiztos, tehát városi rendőrkapitány ilyen előkelő sírhelyet, pláne akkor, ha már tizenhat évesen közlegényként ott harcolt a honvédseregben. Itt meg kell jegyeznünk, hogy ezt a nem mindennapi bátorságot, no és elkötelezett hazaszeretetet meg lehetne „hálálni” a sír eredeti állapotának helyreállításával. Persze az is lehet, hogy az 1833-ban született és 1904-ben jobblétre szenderült ’48-as közhonvéd és neje, Kluts Erzsébet (1834–1912) gyermektelen maradt, így nem is váltotta meg a sírját senki.

Túllépve eme szomorú és sajnos a Felvidéken tömegével előforduló eseten, nézzük inkább az egy időben szintén Selmecbánya főrendőreként szolgáló, majd a város polgármesterének is megválasztott, 1829-ben született Ocsovai Ocsovszky Vilmos történetét. Aki (vagy valamelyik felmenője) az előnévből következtetve a Zólyom vármegyei Nagyócsáról keveredett a bányavárosból iskolavárossá lett Selmecre. Ocsovszky uram neve ott van a Borovszky Samu által összeállított Hont vármegyei és ezen belül a selmeci honvédek névsorában. Az pedig, hogy húszévesen már huszár főhadnagy volt, egyáltalán nem ment ritkaságszámba a honvédseregben. Ocsovszky sírfeliratán titulusai mellett ott van özvegye soha sem múló kegyelettel írt búcsúüzenete is: „Az Úr adott Téged nekünk. Az Úr elvett tőlünk: legyen áldott az Úr szent Neve. A nejét és gyermekeit szerető jó APÁNAK.” S mivel mégiscsak egy városvezetőről van szó, talán őt nem fogják háborgatni addig a bizonyos harsonaszóig.

De nem nyugodhat igazán békében az 1828-as születésű Platzer Jenő egykori közhonvéd sem. Ő nyugalmazott királyi számtanácsosként szenderült jobblétre Platzer Franciska (1832–1914) párjaként. A házaspár vöröses kőből készült, kovácsoltvas kerítéssel körbevett obeliszkje viszont évekkel ezelőtt – talán egy vihar által kicsavart fa miatt – ledőlt. Az arra járók csak annyit tehettek, hogy a súlyos kő feliratos oldalát a földről felemelve a talapzathoz támasztották.

S ha már hivatalnokok, hát mindenképpen szót kell ejtenünk Péch Antalról (1822–1895), akinek szintén kovácsoltvassal kerített családi sírkertje a magasra nőtt örökzöldek alatt, közvetlenül a főbejáratnál fekszik. Ő miniszteri tanácsosként és nyugalmazott igazgatóként fejezte be földi pályafutását. További titulusait egy szerény stb. jelzi a karcsú kövön, de tudjuk: tanított az Akadémián, a Magyar Királyi Kamara 1848-ban Budára, az első magyar pénzügyminisztériumba rendelte, a szabadságharc alatt beosztott volt a kormány mellett, 1849 hideg januárjában megbízást kapott a körmöci pénzverőgépek Debrecenbe szállítására. Selmecbányán a hálás utókor utcát nevezett el róla, sírfelirata szerint nemeslelkűsége, önzetlen hazafisága és becsületes munkásságának emléke élni fog örökre. Vagy legalább is addig, míg valaki szemet nem vet a sírhelyére. Pálffy Lajos