b_150_150_16777215_00_images_stories_szemelyek_ugronakosg201607_11.JPG
ForestPress fotók


2017. június 21. - Beszélgetés Ugron Ákos Gábor helyettes államtitkárral

FP – Az Ugron név jól hangzik az anyaországban és Erdélyben is. Mit kell tudnunk a családról?

UÁG – Az ország nemesi családjait feldolgozó kötetekben elég részletesen leírták a családunk történetének alapjait. Székely eredetű főnemesi család, és az őseim többször nem fogadták el a bárói és grófi rangot, hivatalosan székely primornak tekintjük magunkat. Az erdélyi főnemesség többségével rokonságban állunk. Meglehetősen kiterjedt az Ugron-családfa, több oldalon voltak fontos pozíciót betöltő tagjai. A déd- és ükapám volt az országgyűlésben ismert képviselő. Ükapám a Függetlenségi és a 48-as Pártnak volt meghatározó személyisége. Ők voltak azok, akik „nem engedtek a ’48-ból”, és később, amikor Kossuth Lajos fia, Ferenc vezette a pártot, később kormányra is kerültek, ám ők akkor kiléptek a pártból, külön frakciót alakítottak, mondván, hogy ez megalkuvás. Az akkori parlamenti felállás szerint szélsőbaloldalinak számítottak.
Az ükapa kisebbik fia, Ugron Gábor, aki jogot végzett, főispán és két kormányban is belügyminiszter volt a későbbiekben. Több megyében is betöltötte ezt a pozíciót, Marosban és Ugocsában. A főispánok a mai megyei kormánymegbízottnak felelnek meg, akiket a kormány nevez ki.
UÁG – Neki már birtokok nem nagyon jutottak, mert édesapja Habsburg-ellenessége, a Székely Légió szervezése „elvitte” a földet. Ez utóbbit meg is írta Cseres Tibor a Foksányi szoros című könyvében . Kalandos élete volt, Garibaldi seregében is harcolt és ott volt a Párizsi Kommün idején diplomataként. Az akkori időknek megfelelően a párbajok rendszeres szereplője volt.
A székelységben nem voltak nagy vagyonok, a székelyek nemesek voltak, a hármas tagolódás – főember, lófő, közszékely – szerint.

b_150_150_16777215_00_images_stories_szemelyek_ugronakosg201607_9.JPG
FP – A történelmi felmenők hosszú sora nyomasztó vagy inkább tartást ad?
UÁG – Semmiképpen sem nyomasztó. Már csak azért sem, mert a ’90-es évekig még családi körben sem emlegettük ezt. Ma sem jelent ez valami kötelezettséget, hogy fel tudjuk sorolni a felmenőinket évszázadokra visszamenőleg. Az, hogy ez milyen elvárásokat jelent a családon belük, az a szülőktől, a neveltetéstől függ. Ha valami rossz fát tettünk a tűzre, a nagyanyánk nem azt mondta, hogy szégyent hoztál az Ugron névre, hanem csak annyit: ez szégyen! A 49 dédunokájának a neve mind föl van írva, hogy számon tarthassa. A nagyapám ludovikás katonatiszt volt, végigharcolta a II. Világháborút a Szent László Hadosztállyal, másodosztályú vaskeresztet kapott, ült is börtönben vagy tíz évet. ’56-ban kiengedték, de később visszakerült. Akkor fölmerült, hogy kimennek Nyugatra, de elvetették. ’63-ban kapott amnesztiát. Édesapám nem is mehetett egyetemre, kijelölt lakóhelyen éltek, Bakonybélben, egy 5x5-ös lakásban. Diákkorában már ment a német vadásszal bikára. Kapott érte száz márkát, abból fizették a pannonhalmi tanulási költségeket.
FP – Ezekkel a tudnivalókkal – gondolom – a gyermekeit is ellátja…
UÁG – Ez nyilván téma otthon is. Már csak azért is, mert az utóbbi évtizedekben többet foglalkoznak az ilyen jellegű ismeretekkel is Magyarország történelmén belül. A főnemesek nemcsak birtokkal rendelkeztek, hanem azzal a kötelességgel is, hogy gondoskodjanak a birtokaikon élőkről és védelmezzék is őket.
FP – A szakmaválasztása családi eredetű vagy a „véletlen” műve?
UÁG – Gimnazista koromban valamilyen, a természettel foglalkozó szakmára gondoltam. Állatorvos vagy erdőmérnök akartam lenni. Solymáron, ahol fölnőttem, az út másik oldalán már erdő volt. A cserkészetben is sokat jártuk az erdőt. Az egyik vezetőnk volt dr. Nádai Béla, aki a környezetvédelmi téma szakértője volt, az egyik táborunkban részt vett Vida Gábor botanikus akadémikus is. De a családban is volt két erdőmérnök, a nagynéném és a férje, Kárpáti László.
FP – A cserkészet hogy’ jött az életébe?
UÁG – Édesapámék Pannonhalmán szinte mindent úgy csináltak, mint a cserkésztáborokban, csak nem lehetett úgy hívni. ’90 után aztán adta magát a helyzet a cserkészethez. Solymáron alakítottuk meg az első csapatot.
FP – Miért tartja fontosnak a cserkészetben való aktív részvételét?
UÁG – Sokan azt hiszik, hogy ez egyfajta gyerekes játék, holott ez hivatás. Az ifjúság neveléséről szól, pedagógusi elhivatottság. Amiért Teleki Pál és Sík Sándor is azt tette. Ma is nagyon fontos a cserkészet küldetése. Más szemléletet, más közösségi lehetőségeket mutatni a fiataloknak.
FP – Ma még fontosabb, mint a háború előtt, mert szinte ellenszélben kell tenni…
UÁG – Bizonyos tekintetben igen, ami a társadalom felfogását illeti. Szerencsére az állam fölismerte a jelentőségét. Ausztriában is komoly állami támogatást kapnak, akár bal-, akár jobboldali kormány van hatalmon. A háború előtt azért lehetett olyan erős a mozgalom, mert tapasztalt és ismert emberek is voltak az irányításban.
FP – Van-e együttműködés az erdei iskolák és a cserkészet között?
UÁG – Hivatalos kapcsolatról nem tudok, de az erdei iskolai mozgalomból bizonyára vesznek át természetismereti módszereket. Több cserkészvezető részt vett az erdei iskolai mozgalomban is. Ugyanakkor a sátorban való altatásnak, a táborverésnek a cserkészek a szakértői.
FP – Az Ön érdeklődésében a természetvédelem és az erdészet kéz a kézben jár. Jól gondolom?
UÁG – Azt vallom, hogy a kettő nem elválasztható. Amikor mi az egyetemre jártunk, akkor indult a környezetvédelmi mérnök szak. A természetvédelem még csak szakmérnöki keretekben működött. Azt gondolom, hogy az egyetem irányultsága erősen zöld. Akkor még tanított Agócs tanár úr, aki emblematikus alakja volt az egyetemnek. Magam erdőművelési és állatökológiai szakirányt választottam. Nem technokrata irányú volt a képzés, amit gyakran rásütnek az erdészekre manapság.
FP – Végzés után a Pilisbe került a Parkerdőhöz. Vissza a szülőföldre, és az érdeklődési terület is hasonló volt…
UÁG – Nem mondanám. De akkoriban még nem volt ennyire prosperáló a társaság.
FP – Onnan hova tovább?

b_150_150_16777215_00_images_stories_szemelyek_ugronakosg201607_14.JPG
UÁG – Az FVM Erdészeti Főosztályára kerültem, az Erdészetpolitikai és Erdővédelmi Osztályra, a Brüsszelben szolgáló Szedlák Tamás helyére kerültem, Szepesi András irányítása alá. A másik két osztály a Magánerdészeti és Támogatási valamint az Erdészeti  Hatósági Osztály volt. Amikor letelt a szerződésem, hívtak az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályra. Ott sokkal gyakorlatiasabb kérdésekkel foglalkoztam, mint a nagyon igazgatásközpontú FVM-ben. Ez abból is következett, hogy az erdészeti társaságok akkor még nem tartoztak a tárcához. Akkoriban szűnt meg az erdőfenntartási járulék, aminek a 4-5 milliárdjából csak hármat juttattak vissza az ágazathoz, a többit elvitte a költségvetés.
FP – Azon a szinten mennyire volt érezhető a természetvédelem és az erdészet közötti konfliktus?
UÁG – Természetesen érezhető volt a szembenállás és ellenérdekeltség. Stratégiai különbségek voltak, Haraszti László volt a szakállamtitkár és Sódor Márton volt a főosztályvezető akkoriban.
FP – A 2010. évi kormányváltásnál összefésülték a két minisztériumot…
UÁG – Egy államtitkárság alá kerültünk, de egyben maradtunk.
FP – Ez az átalakítás kiket rázott meg jobban a minisztériumi szakirányítást vagy a zöld mozgalmat?
UÁG – Nem hoznám a két területet szoros összefüggésbe.
FP – A zöldeket nagyon megrázta… Például a források csökkenése.
UÁG – Az jobban megrázta őket, hogy más lett a természetvédelmi irányításnak a zöldekhez való hozzáállása. Már akkor volt profi természetvédelem Magyarországon, és ahhoz képest túl nagy hangsúlyt kapott a zöld mozgalom, értve ezen a döntésekbe való beleszólást is. Illés Zoltán, az akkori államtitkár nem fogadta el, bárki is megmondja neki, hogy szakmailag mit kellene képviselnie. Már csak azért sem, mert ott állt mögötte az európai színvonalú, jól kiépített állami természetvédelem. A gazdálkodókkal való együttműködés a vezetőktől és a terepi beosztottaktól függ. Mindkét oldalon van néhány kolléga, akikkel nehéz együtt dolgozni. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk e téren.
FP – Az utóbbi évtizedekben az erdészetpolitikában voltak elég erős kilengések a Madas-féle hármas funkció tekintetében. Most a közjóléti funkció került előtérbe. Miként lehet e téren az egyensúlyt megteremteni, különös tekintettel a gazdasági funkcióra?
UÁG – Az a mi dolgunk, hogy próbáljuk meg értelmezni a társadalom részéről visszajövő jelzéseket, és legyünk nyitottak a kritikára. Nem a kevesek nagy hangjára, hanem a sokak halk jelzéseire figyelünk elsősorban. Le kell szűrnünk, hogy mire van igény. Az, hogy a tulajdonosi elvárás a társaságokkal szemben a közjóléti igények előtérbe helyezése, véleményem szerint bölcs döntés volt, már csak azért is, mert az állami cégek közcélokat szolgálnak. A közcél persze többrétegű fogalom, de ha lebontjuk ezt a társadalmi legszélesebb köreinek szolgálatára, akkor ezek a közjóléti és védelmi a funkciók a legfontosabbak. Természetesen mindezek mellett nagyon fontos a vidéki munkahelyteremtés, a faanyagellátás, a hazai faipar alapanyaggal való ellátása. Bár ez utóbbi talán már csoportérdek. A tiszta levegő, az ingyenesen igénybe vehető kirándulási helyszínek elérése már sokkal nagyobb kört érint.  
FP – Ugyanakkor ezeknek a biztosításához meg kell teremteni az anyagi alapokat is…
UÁG – Pontosan! Szükség van a bevételre is. Ezen túlmenően pedig önellátóaknak kell lenniük a társaságoknak.
FP – Újabban a klímaváltozás adja föl a leckét az erdőgazdálkodóknak…
UÁG – Ezekre a gondokra nagyon jó válaszokat adnak a társaságok. Ezeket a tevékenységeket jól be lehet mutatni a nagyközönség számára is. 2014 őszén, amikor Brüsszelben az EUSTAFOR ülésén megerősítettük a tagságunkat, egy angol politikus is részt vett az ülésen, és kifejtette, hogy az erdőgazdálkodás kitűnő terület a klímaváltozás elleni küzdelem bemutatására, a fenntartható vidéki munkahelyteremtésre. Mindezek közös európai gondok, amelyekre az erdőgazdálkodás kínál megoldást az erdőtelepítéssel. Ehhez még társul a szén hosszú távú raktározása az élő fában, illetve a feldolgozott faanyagban. Ezeket a gondolatokat mindenki megérti, és hogy ezért fontos az erdőgazdálkodók társadalmi szerepvállalása vidéken. A megtermelt javakat ott helyben visszafordítsa, munkahelyeket teremtsen, és ezáltal vidékfejlesztési tényező legyen. Ezzel a klímaváltozás ellen is teszünk, hiszen a fenntartható erdőgazdálkodásból származó megújuló erőforrást, a fát használjuk föl.
FP – Ennek a hármas funkcióból adódó kényes egyensúlynak fenntartása elsősorban gazdasági vagy politikai beavatkozásokat igényel a szakigazgatás részéről?
UÁG – Ezek nehezen elválaszthatóak. Azt le kell szögeznünk, hogy a gazdasági feltételek kellően megalapozottak. Ez köszönhető a korábbi tulajdonos, a fejlesztési bank gondos felügyeletének is. Ami a politikát illeti, felső szintről jött a politikai megrendelés ennek a funkciónak a fejlesztésére. Arra kell ügyelni, hogy a közjóléti és védelmi költségek ne terheljék túl a társaságok teherbíró képességét. Gondolok itt többek között a keletkező fenntartási költségekre. „Aprópénzre” lefordítva, csak annyi kilátót szabad építeni, amennyinek a fenntartására, festésére jut pénz. Ide sorolhatók még az erdei vasutak fenntartásának költségei is, amelyek ugyanakkor nagyon fontos attrakciók. Az előzmények ismeretében szinte hihetetlen eredménynek tartom egyúttal, hogy egyáltalán még megvannak és működnek. Jól példázza az erdészek társadalmi elhivatottságát. Ebbe a körbe tartoznak a turistaházak, az erdei iskolák vagy az erdei turistautak és pihenőhelyek. Ezeket mind-mind fenn kell tartani.
FP – Az utóbbi évek nagy közjóléti fejlesztési boomja lassan lecseng…
UÁG – Ezt egy olyan szintre kell beállítani, ami fenntartható. Megújultak olyan turistaházak is, amelyekre az utóbbi évtizedekben nem költöttek.
FP – Elindult az erdei vasutak rendbe tétele, fejlesztése is. Ezen túl van-e még valami közjóléti terület, ami például jó kommunikálható is.
UÁG – Az erdei vasút még tartogat számos lehetőséget. Föl kellene újítani a pályákat. Amennyiben ez kormányzati szándékká érik, akkor jelentős felújítási munkálatok elé nézünk. A kilátó a bakancsos turizmusnak egyik nagyon fontos célpontja.
FP – Szimbolikusan is! Fölérni egy nevezetes helyre, a csúcsra és szétnézni…
UÁG – Profánul: amikor a gyerek megkérdezi a kirándulás elején, hogy no de hova megyünk? Az ilyen-olyan kilátóhoz. Van célunk, látványosság, ahova érdemes elmenni, mert élményeket nyújt. Biztos akad még hely, ahova lehetne kilátót építeni.
FP – Igény volna rá…
UÁG – Igen, de ne essünk a presztízsépítkezés csapdájába. Ami még újdonság e téren, a lombkorona tanösvény. Onnan egészen más nézőpontból látjuk az erdőt. Nagyon tanulságos és vonzó látványosság. A bemutatóközpontok hálózata is bővülhet, lehet állatsimogatókat is létesíteni az erdei iskolákhoz.
FP – Sok múlik az erdészek kreativitásán…
UÁG – Minden ezen múlik. Erőből sok mindent el lehet érni, de szépet alkotni csak így lehet. Jó példa erre Katalin-puszta. Mi volt az alapötlet, és lám, hova fejlődött. És lehet, hogy még nincs vége.
FP – Az erdőstratégia szempontjából a klímaváltozás milyen sajátos feladatokat ró a szakmára?
UÁG – Elég nehéz ügy, mert az erdőhöz sokféle érdek fűződik. Az EUSTAFOR konferencián vetették föl, hogy az erdőnek nem funkciói vannak, hanem az erdővel szemben vannak elvárások. Igen, ez megfogalmazás kérdése, az erdőhöz különböző szakpolitikák kapcsolódnak. Többek között az erdőhöz kapcsolódó ágazatok, tevékenységek. A legutóbbi durbani erdészeti világkongresszuson az erdőnek több mint száz szolgáltatását sorolták föl. Ezek az erdővel szembeni igényeket jelentik. Igénye van a faiparnak faanyagra, a városlakóknak a tiszta levegőre, a turizmusnak idilli környezetre, a lakosságnak tűzifára, de igénye van a természetvédelemnek élőhelyként, a gombaszedőknek és még sorolhatnánk. A szakmai kihívást az jelenti, hogy miként tudom ezeket összehangolni.
FP – Súlyosbítva azzal, hogy abban kell gondolkodni az erdészeknek, miként fogja érezni magát a fa száz év múlva…

b_150_150_16777215_00_images_stories_szemelyek_ugronakosg201607_2.JPG
UÁG – Igen, ráadásként a klímakihívás, amelynek megfelelő genetikai állományú fafajokkal újítsunk föl. Ezért is nehéz hosszú távra erdőstratégiát alkotni. Fölmerült az ágazaton belül, hogy kellene egy kisebb távlatú szakmai programot is kidolgozni. Ebben az ágazati oktatás, a szakoktatás, az igazgatás helyzete, a szektoronkénti erdőgazdálkodás állapota és az előrelépés lehetőségei szerepelnének. Mert például a gyakorlat azt mutatja, hogy az erdészeti szakmunkások nem a szakmában helyezkednek el. Ez nem jó, ezt át kell gondolni. Növelni kellene a szakma elismertségét, hogy fölkeltsük a fiatalokban a szakma iránti érdeklődést. Akarnak-e jó képességű fiatalok erdőmérnökök lenni? Mert az emlékezetes Linda című tévéfilmben még azt hallhattuk, hogy mivel nagyon jó volt biológiából, matematikából meg fizikából, azt ajánlották a tanárai, hogy jelentkezzen erdőmérnökire. Akkoriban ez jó reklám volt a mi bio-mérnöki szakmánknak.
FP – Régebben készült szakmai presztízsskála, amely azt mutatja meg, hogy a népesség körében az egyes foglalkozásoknak milyen az elismertsége. Egy ilyen rangsorban ma milyen helyet foglalna el az erdőmérnöki pálya?
UÁG – Ezt elég nehéz megbecsülni, mert egyrészt a fizetések határozzák meg a helyezést, ugyanakkor például az orvosok fizetése is arcpirítóan kevés, de a társadalmi elismertségük jóval nagyobb. A középiskolákból a legjobbak jelentkeznek orvosira. Nehéz bejutni és nagy a túljelentkezés.
FP – Annak idején az erdőmérnökire is nagy volt a túljelentkezés és nehéz volt bejutni…
UÁG – Ma nem ez a helyzet, nehéz szakma, nem kellően ismert. Az is számít, hogy több természetismeretet igénylő képzés indult az utóbbi időben. Akkoriban biológus, állatorvos, erdőmérnök vagy agrármérnök lehettél, ma már sokkal több hasonló szakirány van. Nehéz kérdés, ezt nyilván az egyetemi oktatógárdával lehet tisztába tenni.
FP – Akik más tárcához tartoznak…
UÁG – És részben önállóak. Természetesen sokat beszélünk ezekről a dolgokról, de alapvetően ők határoznak.  
FP – Úgy tűnik, mintha évek óta nem volna szervezett továbbképzés…
UÁG – Törekszünk rá, hogy legyen. Célunk, hogy az erdészeti társaságok a szakembereiknek az egyetemmel együttműködve folyamatos továbbképzést tartsanak. Az egyetem dolgozza ki a továbbképzési terveket, és ezek alapján küldik a gazdaságok a munkatársakat. Ez egy kölcsönösen előnyös együttműködés.
FP – Az erdőtörvény elfogadása után a végrehajtási rendelet készültsége hogy’ áll?
UÁG – Amint ismert, az erdőtörvényt a benyújtott módosítások egy részével együtt elfogadta az országgyűlés. Nagy a bizalmunk abban, hogy sok eddig tapasztalt nehézséget megoldanak az új szabályozások. Legfontosabb feladatunk most, hogy a szükséges rendeleti szintű szabályozásokat a törvény hatályba lépésének idejére elkészítsük. Ez nagyon nehéz szakmai munka, tekintettel a szeptemberi határidőre, de a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság, a stratégiai partnereink OEE, MEGOSZ, NAK, Pro Silva Hungária egyesület, valamint az állami erdőgazdaságok segítségével lehetséges a cél elérése. Most talán még nagyobb együttműködésre van szükség, mint a törvényalkotás során az idő rövidsége miatt.  
FP – Az igazgatásban dolgozók szerint az erdészeti hatóságot meg kell menteni. Ezért mit tud tenni a tárca?
UÁG – Hallatjuk a hangunkat. Leginkább ezt tehetjük. Az látható, hogy semmilyen ágazatnak nem tesz jót a kettős irányítás. A NÉBIH-nél lévő Erdészeti Igazgatóság jól látja el a feladatait, ugyanakkor sok félreértésre ad okot, hogy nem a mi államtitkárságunkhoz tartozik, hanem az élelmiszerlánc-felügyeletet ellátó államtitkárhoz. Ennek ellenére a kapcsolattartás naprakész, az igazgatóval és helyetteseivel kéthetente átbeszéljük az aktuális ügyeket.
FP – Súlyosabb a helyzet a kormányhivataloknál dolgozó kollégáknál.
UÁG – Őket az Erdészeti Igazgatóság is nehezen érheti el, mert a bürokratikus hierarchia szerint a kormánymegbízotton keresztül kell(ene) kommunikálniuk. Nem minden megyében van önálló osztályuk. Nehézséget okoz az információkat eljuttatni és megkapni onnan. Gondot okoz, hogy a felső vezető nem ért a szakmához, így pedig nem tudhat megfelelő döntéseket hozni. Az is előfordul, hogy az erdőfelügyelő nem erdőmérnök. De mi van akkor, ha egy nyári műszaki átvételkor el kell bírálni a felújítást, fel kell ismernie a csemetéket, a fafajokat, az elegyfajokat, a cserjéket, ismernie kell a termőhelyet.
FP – A szakirányú végzettség alapkövetelmény kellene legyen…
UÁG – Ez eddig evidencia volt, nem írtuk le a jogszabályokban. Ezután le kell írnunk.
FP – Az erdőtervező és erdőfelügyelő munkakörök is kikerültek a nomenklatúrából…
UÁG – Mert ezeket sem nevesítettük eddig jogszabályban. Ez is olyan dolog, amit országosan egységesen kell kezelni. Számunkra fontos az a 300 ember, aki az erdészeti igazgatásban dolgozik.
FP – Milyen tapasztalatok adódtak a Vadászati törvénnyel kapcsolatban?
UÁG – Ami az igazgatást illeti, olyan gondok vannak, hogy a vadászati felügyelőknek nincs elég gépkocsi km kapacitása. Ezt a munkakört sem lehet az íróasztal mellől betölteni, hanem ki kell menni a területre. A tájegységi fővadász kar felállása nagyon jó lehetőség az egységes szakmai irányításhoz.
FP – Szervezetszociológiailag elég kényes helyzetet hoz létre, hisz’ mellettük ott vannak a vadászati felügyelők…
UÁG – Az előbbiek nem hatósági feladatokat látnak el, hanem szakmai irányítási és segítő feladatot. A vadgazdálkodónak segítség, támasz. Ha ez jól működik, akkor sokat profitálhat belőle a vadgazdálkodás.
FP – A FAO-nak a legutóbbi erdészeti világkongresszuson született egy olyan ajánlása, hogy a mezőgazdálkodást és az erdészetet közelebb kell hozni egymáshoz, erősíteni kell az együttműködést. Hazánkban van-e ennek jogosultsága, érvényessége?
UÁG – Szerintem nagyon is van. Az egyik fő kitörési lehetőség az, hogy mezőgazdasági területeken fát kellene ültetni. Nem arról van szó, hogy a kukorica helyére erdőt telepítsünk, hanem agro-erdészeti rendszereket hozzunk létre. Elsősorban olyan területeken, ahol alacsony az erdősültség. E téren elsősorban a földtulajdonosokra számíthatunk. Hagyományosan a fás legelők létrehozására, valamint a mezővédő erdősávokra gondolhatunk, de új rendszerek bevezetése is eredményes lehet. A mezőgazdasági előnyökön túl zöldfolyosóként is szolgálnak. Bár a termőterület néhány százalékáról le kell mondaniuk a gazdálkodóknak, de a klímahatás kárpótol a kieső területért. Itt gyorsan növő fákat lehetne ültetni.
FP – Úgy tűnik ennek a kultúráját vissza kell hozni… Van erre vonatkozó (kommunikációs) elképzelés?
UÁG – Igen, csak a kapacitásaink szabnak határt ennek. A tudomány segítségét szeretnénk kérni ehhez az egyetemtől, de akár az Akadémia szintjén, hogy egy fásítási program élére álljanak. A tudásbázis megvan, fel kell újítani, és lehet fejleszteni. Egy ilyen programban jelentős szerepe lesz a kommunikációnak, hogy meg tudjuk győzni a gazdálkodókat arról, hogy megéri neki. E téren segítségünkre lehet az EU zöldítési programja is. Ezt jó típuspéldákkal kell bemutatni és az érdekeltek rendelkezésére bocsátani.
FP – A tavaly aláírt V4-es erdészeti megállapodás részleteiről mit lehet tudnunk?
UÁG – A V4-es országok állami erdőgazdaságai között létrejött megállapodás, amely szakmai együttműködésről szól. Ennek van egy olyan pontja is, amely a klímaváltozással kapcsolatos tapasztalatok megosztásáról szól. Gyakorlatilag nagyon hasonló gondok foglalkoztatják a másik három ország szakembereit is. Míg az európai országokban jóval nagyobb különbségek vannak az erdő megítélésében, gazdasági és társadalmi súlyát illetően, a V4-ek esetében mindez nagyon hasonló, és csak jelentéktelen különbségek figyelhetők meg. Ugyanúgy fontosnak tekintik az okszerű gazdálkodás érdekében a különböző előírásokat, jogszabályokat – többek között a természetvédelemmel kapcsolatosakat –ennek megfelelően kell kialakítani, és fontosnak tartják a kommunikációt is a társadalmi elismertség érdekében. Nem elég szépnek, becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Vagyis nem elég jól dolgozni, azt be is kell mutatni a társadalomnak. Ők is érzékelik a klímaváltozás előjeleit, lásd a tátrai széldöntést.
FP – Volt-e valamilyen gyakorlati eredménye a tárgyalásoknak, a megállapodásnak?
UÁG – Abban állapodtunk meg, hogy minden évben sor kerül egy felső szintű egyeztetésre. Ezen túlmenően pedig a V4-ek fölismerték, hogy ezen a területen is a hasonló országok jól együtt tudnak működni és együtt megjeleníthetik az érdekeiket a különböző fórumokon.
FP – Elképzelhető, hogy egy erdészeti kommunikációs kezdeményezéssel forduljunk a V4-ek felé?
UÁG – Biztos vagyok benne, sőt bizonyára támogatnák is, hisz’, mint említettem, ez a téma szóba is került a megállapodások során.
FP – A magán-erdőgazdálkodók támogatása hogy’ áll?
UÁG – Ki vannak írva a támogatási pályázatok, az egységárak pedig emelkedtek.
FP – Az erdészeti gépkezelők képzése nem teljesen megoldott…
UÁG – A finnországi tanulmányutunk alkalmával jártunk egy erdészeti szakiskolában, ahol komoly szimulátor gépparkot láttunk. A harvester kezelése nem egyszerű.
FP – Hol lehetne ennek helye a hazai oktatási rendszerben?
UÁG – Ezt nem akarjuk az oktatás helyett kitalálni… mindenesetre érdemes lenne beszerezni jó néhány ilyen szimulátort és mobilan telepítve hozzáférhetővé tenni az intézmények számára.
FP – Köszönöm a beszélgetést.
Zétényi Zoltán

Szo nov. 24 @10:00 -
Egy nap a madarakért