Budapest, 2015. május 13. - Még mintegy 300 ezer kérelmező 57 500 földrészletén, összesen 950 ezer hektár szántóföldön kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont, májusban az érintett gazdák tájékoztató leveleket kapnak az eljárásról - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
    

Nagy István ismertette: az első országos méretű ütem végrehajtása 18 megyében és a fővárosban 1-1 járási hivatal illetékességi területén indult el januárban, májusban a földtulajdonosokat egyezségre hívják, a tárgyalások a napokban elindulnak. Az év második felében a megyék második kijelölt járásában folytatódnak majd a munkák, a gazdák földmérőkkel fognak találkozni országszerte - jelezte.
    Közlése szerint a költségvetés jelentős kerettel járul hozzá a projekt sikeres végrehajtásához: az idén a két ütem pénzügyi hátterét a 2014. és a 2015. évi források biztosítják, ami összesen 5 milliárd forint.
    Nagy István elmondta, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló termőföldek nagyrészt a rendszerváltáskor a kárpótláskor keletkeztek. Rámutatott arra, hogy ez a tulajdoni forma akadályozza a mezőgazdasági tevékenységet, mivel a tulajdonostársak a legtöbb esetben nem tudnak megegyezni a föld használatáról. Mindez nehezíti a támogatások igénybevételét is.
    Közölte, hogy Vas megyében 500 millió forintos pénzügyi keretből három járási földhivatal területén, négy járás - celldömölki, kőszegi, szombathelyi és a vasvári - 112 településén összesen 25 ezer hektáron 1894 földrészlet megosztása befejeződött. A program az  érintett földhivatalok tapasztalatainak felhasználásával folytatódik országosan - jelezte. A Vas megyei tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdák megegyeznek egymással.
    Tájékoztatása szerint a megosztás jogi feladatait jogi szolgáltató látja el, a tárcával kötött szerződés alapján a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. pályáztatás és közbeszerzési eljárás keretében végzi a jogi és földmérési feladatok végrehajtóinak kiválasztását.
    Kérdésre válaszolva jelezte: ha a szántóföldek megosztása befejeződik, az erdőkkel hasonló programot terveznek megvalósítani. Ehhez az erdőtörvényt érintő szabályozás rendezése szükséges. A kormány célja, hogy a ciklus végére a szántóföldi területek megosztása befejeződjön, sikerüljön kivezetni az osztatlan közös tulajdonjogi formáját - tette hozzá. Az erdők esetében a megvalósítás jogi hátterének előkészítését a ciklus végére valószínűsítette.

No events