Kijev, 2020. október 1. - Eddig már kilenc halálos áldozata van a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében pusztító erdőtüzeknek, és legalább 12 embert szállítottak kórházba - közölte Szerhij Jarovij belügyminiszter-helyettes csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint.
    

A tisztségviselő hozzátette, hogy a halálesetek okát még vizsgálják. Korábbi hivatalos közlések szerint hatan füstmérgezésben haltak meg.
    Az ukrán fűügyészségtől és a katasztrófavédelemtől származó információk szerint a legsúlyosabb a helyzet a Donyec-medencei konfliktusövezetben a frontvonal mentén, Sztanicja Luhanszka és Szeveredoneck települések között, ahol 22 település van veszélyben. Eddig 120 helyi lakost evakuáltak. Jelenleg a tüzek mintegy 9,3 ezer hektárnyi területre terjednek ki. A tűzoltók 64 helyszínen próbálják megfékezni a lángokat, a munkájukat az erős szél nehezíti. Jelenleg 1247 szakember vesz részt az oltásban több mint kétszáz műszaki eszközzel, beleértve két An-32-es repülőgépet és két helikoptert is.
    Sztanicja Luhanszkánál lezárták az átkelőt az ukrán és a szakadár ellenőrzésű oldal között. Kijevi jelentések szerint az éjjel a szakadár oldalról tűzérségi fegyverekkel átlőttek az ukrán oldalon lévő erdős területre, aminek következtében újabb tűzgócok keletkeztek, ráadásul aknarobbanások is történtek, ami veszélyessé tette a közlekedést az átkelőn.
    A lángok Luhanszk megyében szerdán lobbantak fel előbb három helyen, majd egyre több helyszínen, és gyorsan terjedtek szét egyre több lakott települést veszélyeztetve. Kijev szerint a tüzek terjedéséhez a szakadárok provokációs tüzérségi támadásai is hozzájárultak.
    A kelet-ukrajnai konfliktusövezetben július vége óta tűzszünet van érvényben, amelyet - kijevi vádak szerint - a Moszkva által támogatott szakadárok többször megsértettek. Egy ukrán katona életét is vesztette az egyik támadásban.

 

No events