A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar,

a Magyar Pedagógia Társaság Győr-Moson-Sopron Megyei Tagozata és az
Iskolakertekért Alapítvány szervezésében
Apáczai Módszertani Délután
Programsorozat
„Engedd, hogy csináljam és megértem!”
Középpontban: Az iskolakertek régi-új helye az oktatásban, fenntarthatóságra nevelésben
 
Kedves Pedagógus Kolléga!
Az NymE Apáczai Kar és az MPT Győr-Moson-Sopron Megyei Tagozata tisztelettel és szeretettel hívja Önt a tavaly életre hívott programsorozata második rendezvényére.
Az Apáczai Módszertani Délutánt több fontos cél elérése érdekében indítjuk. A programmal szeretnénk lehetőséget adni a gyakorlatban dolgozó kollégák számára a szakmai ismereteik bővítésére, a meglévő példaértékű gyakorlataik bemutatására. Kiemelt célunk, hogy az Apáczai Kar pedagógusjelöltjeinek (tanító, gyógypedagógus, szociálpedagógus szak hallgatóinak) bevonásával a hagyományos órai kereteket túllépve a hallgatók módszertani kultúráját fejlesszük. A gyakorlati tapasztalatok biztosításával lehetőséget teremtünk a leendő és a gyakorló pedagógusok közötti szakmai eszmecserére.
Helyszín: Apáczai Kar I. épület Barsi Ernő terem (9022 Győr Liszt Ferenc utca 42.)
Időpont: 2015. március 24. 15 óra
A rendezvényen való részvétel ingyenes. A résztvevők között komposztáló kereteket sorsolunk ki a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. támogatásából.
Az Apáczai Módszertani Délután programja
Megnyitó: Dr. Cseh Sándor oktatási rektorhelyettes
Kövecsesné dr. Gősi Viktória tanszékvezető, programfelelős köszöntője
Előadások
Pauliczky Nóra: "Jelen lenni örömmel"
- az Iskolakertekért Alapítvány bemutatkozása
Lajtmann Csaba: - Iskolák az éghajlat védelméért - az Éghajlatvédelmi Szövetség iskolai hálózatának bemutatása
16 órától műhelyfoglalkozások
három munkacsoportban, 3*20 perces körforgásban (minden vendégünk mindhárom foglalkozáson részt vehet)
A munkacsoportok témái:
         Iskolakerti bemutató a 390 éve született Apáczai nyomdokain (dr. Halbritter András, NymE AK)
         Darázs-garázs és az állatbarát kert egyéb elemei (Lampert Bálint, NymE AK)
         Túrjunk bele kíváncsian!  - vizsgálódás és alkotás földdel, a Talajok Nemzetközi Éve jegyében
(Mátyás Izolda, Iskolakertekért Alapítvány)
17.00 Zárás: Az Év fája ültetése; „zöld uzsonna” büfé

No events