2010. március 4. - Ha a származásáról szóló feltételezéseknek hinni lehet, az olasz vizslában valamennyi európai vadászkutya ősét tisztelhetjük.

Ennek ellenére a fajta vadászati jelentősége hazáján kívül kicsi. Mégis érdemes megismerkedni vele, már csak egyedülálló keresési stílusa miatt is, ami igazi kuriózumnak számít.
Első pillantásra a bracco italiano nagyjából úgy fest, mintha az angol véreb és a pointer kereszteződése volna. Felső ajkának lecsüngő bőre, enyhén ráncolt szemöldöke, kifejezett nyakszirtcsontja, ívelt arcorra és hatalmas orrtükre tekintélyes, arisztokratikus megjelenést kölcsönöz neki. Rövid, sűrű szőrzete fehér alapon narancs- vagy gesztenyeszín foltokkal tarkázott, illetve spriccelt, de tiszta fehér is lehet. A fajta keletkezését a római korig, a Kr. e. IV-V. századig vezetik vissza, feltételezett ősei között az itáliai kopók mellett az ázsiai eredetű masz-tiffokat is megtaláljuk. Egykor neves történelmi családok, például a Mediciek is tenyésztették. Észak-Olaszországban két fő típusa volt ismert, a könnyebb felépítésű és világosabb piemonti, valamint a sötétebb színű és súlyosabb lombardiai vizsla, így az állomány testalkat tekintetében a mai napig némileg heterogén.
Az olasz vizsla egyedülálló sajátossága, amely minden más vadászkutyától megkülönbözteti, az a jármod, amelyet a szaknyelv „trott" néven említ. Ez nagy sebességű ügetést jelent, a bracco ugyanis a mezőn nem vágtában halad, hanem egyszerre mindig az átellenes lábaival lépve, mint az ügetőlovak. Ennek a dinamikus és energiatakarékos mozgásformának köszönhető, hogy az olasz vizsla az egész napos vadászat végén is töretlen kedvvel és lendülettel keres. A fajtának részben veleszületett sajátossága az ügetésre való hajlam, de az egyes egyedeknek tanítják is a helyes mozgást, és a kiállításokon, valamint a versenyeken a bírálat részét is képezi a jármód: nem kaphat magas pontszámot az a kutya, amelyik túl sokat vágtázik ügetés helyett. Impozáns látvány, ahogy az olasz vizsla magasan tartott fejjel, légi szimat után haladva, térölelő léptekkel, egyenletes iramban végigkeresi a mezőt. Hazájában elsősorban szárazföldi szárnyasvad, fogoly és fürj felkutatására használják. Akárcsak a pointertől, eredetileg tőle sem követelték meg az apportírozást, valamint a vízi munkát sem, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezekre ne lenne megtanítható: Magyarországon is vannak bracco-tulajdonosok, akik kutyájukat mindenes vizslaként használják. Tapasztalataik szerint nehéz terepen is kiválóan teljesít, mert a fájdalomtűrő képessége magas, így nem rettenti vissza a tüskés bozót vagy a nádas. Kiváló tulajdonságai ellenére a fajta hazáján kívül ah'g ismert, de gyakorinak még Olaszországban sem mondható. MIRTSE Ágnes

No events