b_150_150_16777215_00_images_stories_kutya_sokkutyakovacsattilamti2014.jpg
Fotó: Kovács Attila MTI

2015. november 6. - Az állam kivonul az ebtenyésztés felügyeletéből, mindössze a nemzeti ebfajták felügyeletét tartja meg - az erről szóló törvénytervezet szerdán került fel a kormány honlapjára.
A tervezethez fűzött indoklás a módosítást az ebtenyésztés közel 20 éve tartó kaotikus helyzetével magyarázza, amelyet le kell zárni. Ezért a kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a nemzeti ebfajták kivételével az állami kontroll az ebtenyésztés felett szűnjön meg, vagyis az állam - az említett fajták kivételével - vonuljon ki e szabályozásból.
A tervezet kiemeli: nemzeti ebfajtának kell tekinteni azt az ebfajtát, amely Magyarország természetföldrajzi környezetében alakult ki, illetőleg tartásának, használatának és tenyésztésének történelmi hagyománya van. A nemzeti ebfajták jegyzékét a szakminiszter állítja össze. Ugyancsak a miniszter határozza meg a nemzeti ebfajták genetikai fenntartásának rendjét is.
A szakminiszter állapítja meg a vadászatra alkalmazott ebek használatának, valamint vizsgáztatásának szabályait is.

No events