2005. március
Munkácsy Mihály: Golgota
ImageEbben az évben szokatlanul korán, március 27-28-án van Húsvét ünnepe. Ez a körülmény is alkalmat ad arra, hogy rövid pillantást vessünk az ünnep mibenlétére, történetére és főként szakmai, vagyis erdész és fás vonatkozásaira. Annál is inkább megtehetjük ezt szakszervezeti lapunkban, mert a Karácsony és a Halottak Napja mellett ez olyan vallási ünnep, amely a munka világát is érinti. A mi társadalmi körülményeink között a Húsvét másnapja egyúttal államilag deklarált munkaszüneti nap is.

A Húsvét vallási tartalma közismert. A keresztények ekkor emlékeznek meg arról, hogy a vallásalapító Názáreti Jézus kínhalált szenvedett Jeruzsálemben, majd az Újszövetségi Szentírás szerint halálából rejtélyes módon feltámadt. Ez a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Közismert az is, hogy a kereszténység teológiája és liturgiája is számos szállal kapcsolódik az Ószövetség, a judaizmus világához, így van ez a Húsvét esetében is. Ennek az ünnepnek a gyökerei a zsidó Pészach-hoz nyúlnak vissza.
A Húsvét ószövetségi előzménye
A Pészach héber szó és átvonulást, kivonulást jelent. Nálunk görögösen Pászkha-ként is írják és magyarosan Pászka-ünnepnek mondják. A zsidóság legnagyobb ünnepe, szabadság-ünnep. Arról emlékeznek meg vele, hogy időszámításunk kezdete előtt kb. 1240 körül a zsidók mintegy 430 évi egyiptomi fennhatóság után megszabadultak a fáraó rabságából és Mózes vezetésével elhagyták Egyiptomot, hogy saját szabad hazát keressenek maguknak. Amint tudjuk, ez sikerült is.
Mózes elrendelte a népnek, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni új holdsarló megjelenése (az ún. templomi újév) napjától számított 14. nappal kezdődően minden évben ünnepeljék meg az egyiptomi szolgaságból történt megszabadulás emlékét.
A zsidóknál ekkor volt az újév, s az első hónapot Niszannak nevezték. Niszan hó 14-én, az előkészületi napon tehát a mózesi törvénynek megfelelően este a jeruzsálemi templom szentélyének udvarán leölték az áldozati állatokat, amelyek hibátlan egyéves hímivarú bárányok, vagyis fiatal kosok voltak. A következő naptól, Niszan 15-től kezdve pedig egy hétig, 21-e estig kovásztalan kenyeret ettek sós vízbe mártott keserű növényekkel.
A mai Pészáchi Hágádának pontos forgatókönyve van, amely lépésről lépésre előírja a teendőket, az imádságok és a szent énekek szövegét. Ezek között még az erdő és a fa is felmerül, a következőképpen:
Magasságos Isten, erre kérünk Téged,
Gyarapítsa meg újra megritkított néped:
Izrael erdőben be sok fa kiégett!
Egy helyébe százat plántáljon Fenséged!
A szédertálon meghatározott rendben helyezik el a főtt krumplit és kemény tojást, a salátát, a tormát, az egykori véres áldozatot szimbolizáló sült csirkenyakat. Végül egymáson három pászkát, vagyis kovásztalan kenyértésztából sütött lapos lepénykenyeret. Mindehhez fejenként négy pohár bor is járul, megfelelő elosztásban ürítve.
Az időpont jelentősége
A Pészach időpontját tehát csillagászati jelenségek, közelebbről a Hold „menetrendje" határozta-határozza meg. Ezért is változó a Húsvét naptári időpontja. (Ellentétben a Karácsonyéval: ami egy 303-ban hozott pápai rendelet értelmében minden évben ugyanazon napra, december 25-re esik.) Ez azután maga után vonja mindazon ünnepek időpontjának meghatározását is, amelyek a Húsvéttól függenek. Ilyen pl. a zsidó „hetek ünnepe", a sárout, a későbbi keresztény pünkösd.
Közrejátszott azonban ebben a húsvéti időpont-meghatározásban egy másik tényező is.
A Mediterráneumnak azon a vidékén a kalászos gabonák, elsősorban az árpa érése, vagyis az aratás, valamint a birkák ellése, vagyis az áldozati bárányok világra jövetele is a tavaszi napéjegyenlőség tájára esett. Az ókori zsidó nép zömében földműves-állattenyésztő nép volt, és ez az időpont meghatározó jelentőségű volt az életében. Ezért a Pészach mélyén a földművelő népeknél általában elterjedt aratási ünnep eszméje is meghúzódhat.
A termékenység-kultusz nyomai a Húsvét körül kialakult mai folklórban is jelen vannak.
A kovásztalan lepénykenyér, a pászka arra emlékezteti az ünneplőket, hogy a Hold fénye mellett Egyiptomból gyorsan útra kerekedő nép asszonyainak már nem volt módjuk rendes, kovásszal kelesztett kenyeret sütniük. A keserűgyökerek fogyasztása pedig a hosszú fogság keserűségeire-sanyarúságaira emlékezteti az utódokat.
A Pészach és a Húsvét kapcsolódása
A zsidó Pészach és a keresztény Húsvét úgy kapcsolódott össze egymással, hogy Jézus tanítói működésének negyedik esztendejében is felment tanítványaival Galileából Jeruzsálembe a Pészach megünneplésére. Jézus azonban ekkor már húzódozott ettől, mert tudta, hogy a fővárosban halálos veszedelem vár rá.
Valóban, a zsidóságot vezető vallási és egyben politikai elit, élén Kajafás főpappal, elérkezettnek látta az alkalmat, hogy lecsapjon a Názáretire. Nemcsak azért, mert új tanaival a nép összetartása, identitástudata szempontjából alapvető ószövetségi ideológiát kezdte ki. Hanem azért is, mert - a legtöbb vallásreformerhez hasonlóan - keményen támadta a klérus és a Templom táján elharapódzott anyagias korrupciót. Ráadásul mindezt, mint a judeaiak által lenézett, nem is 100 %-os zsidónak tekintett galileai tette.
Jézus ekkor (a mai köztudattal ellentétben) már kb. 40 éves volt. Az ünnep előkészületi napja, Niszan 14-e pedig péntekre (április 3.) esett.
A zsidó főtanácsnak sietnie kellett, mert a mózesi törvény értelmében az előkészületi napon napnyugta után már semmilyen munkát nem volt szabad végezni, temetni sem. A kivégzetteket is tisztességgel el kellett temetni, hogy ne tegyék tisztátalanná a földet. Ezért Jézust április 2-án, csütörtökön éjjel letartóztatták, kihallgatták, majd április 3-án a rómaiakkal kivégeztették.
Jézus rejtélyes feltámadása ezután harmadik napon, mai naptárunkra átszámítva 33. április 5-én, vasárnapra (jom rison) virradó éjjelen vagy hajnalon történhetett. Pontosabban: akkor, kora reggel fedezték fel hívei a holttest eltűnését a sziklasírból, ahol csak a holttest beburkolására használt leplet találták meg.
A II. század elejétől a Pészach helyett a feltámadás emléknapja lett a Krisztus-követők főünnepe. A továbbiakban ennek naptárszámítási módszere is függetlenedett bizonyos mértékben a Pészach-számítástól, de a Hold járásával való összefüggése megmaradt. Ennek részleteivel nem terheljük a T. Olvasót. A lényeg: a március 22-től április 25-ig terjedő időn belüli 35 különböző napra eshet. Ezt évekre előre kiszámították a különböző rendszerek (bizánci, orosz stb.) készítői és táblázatba foglalták. Nálunk a nyugati húsvéttáblázatot használják.
A magyar „húsvét" elnevezés köztudottan onnan származik, hogy a hívek - Krisztus példáját követve - többek között a húseledelek fogyasztását mellőző és még más megszorításokat is tartalmazó hosszú böjttel készültek az ünnepre.
Ilona császárné régészeti expedíciója
Bennünket, erdészeket-fásokat egy szakmai vonatkozás is összeköt a Húsvéttal, annak történelmi vetületével. Ez pedig a fa. Vagyis az a tény, hogy Jézus kegyetlen kivégzésének eszköze, a kereszt - fából készült.
De milyen fából? Mi volt a „ lignum crucis "? - ez a szakemberben elsőként felmerülő kérdés.
Első pillantásra eléggé kilátástalannak tűnik, hogy csaknem kétezer év távlatából erre egzakt választ tudjunk adni. Ám korunk tudománya nem akar lehetetlent ismerni, s az emberi elme valóban bámulatos eredményeket produkál. Gyakran szinte kriminalisztikai módszerekkel és szívóssággal gyűjt össze parányi bizonyítékokat és sokoldalú megközelítés alapján mutat fel, ha nem is 100 %-os bizonyosságokat, de legalább jól körülhatárolt valószínűségeket, így jártak el a kutatók a kereszt ügyében is.
Gondosan elemezve, újraértékelve a tudomány mai színvonalán a témával összefüggő forrásokat és tárgyi bizonyítékokat, arra a következtetésre jutottak: nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy Nagy Konstantinnak, a Római Birodalom császárának édesanyja, Ilona császárné a Szentföldön, Kr. sz. után 326-ban tett utazása és kutatásai során valóban megtalálta annak a három keresztnek a maradványait, amelyeken Krisztust és a két köztörvényes bűnözőt kivégezték. A helyszín a Golgota-hegy egykori kőbányájának legmélyebb szintje volt, egy ciszterna-medence, kőtörmelékkel befedve.
S találtak még valamit a gerendák mellett! Annak a fatáblának egy darabját, amelyet Krisztus feje fölé szögeztek, s amelyre ráírták, hogy ki volt a kivégzett és mi volt a bűne. Ez a tábla a „titulus cruci".
A táblát a rajta megmaradt héber, görög és latin szövegrészek gondos filológiai elemzése alapján jól tudták azonosítani és most a római Santa Croce in Gerusalemme templomban őrzik. A kb. 1 zoll, pontosan 2,6 mm vastagságú deszkadarab diófából (Juglans regia) készült, az olasz viterboi egyetemen az 1990-es években elvégzett anyagvizsgálat szerint. A táblát fehérre meszelték, a feliratokat pedig vörös színnel vitték fel rá, hogy a „közönség" jól láthassa. Valószínű, hogy Jézus a nyakába akasztva vitte az ítélethirdetés helyszínétől, a Praetoriumtól a Golgotáig vezető úton, a Via Dolorosa-n, amint az a rómaiaknál ilyen esetekben szokásos volt.
A lelet régészeti és vallástörténeti szempontból egyaránt rendkívül jelentős. Arra enged következtetni, hogy ha a „titulus" megőrződhetett 300 éven keresztül a Golgota-bánya mélyének mikroklimatikus viszonyai között, akkor megmaradhattak a keresztfa darabok is.
Milyen fából készült a kereszt?
Az Ilona császárné által megtalált keresztfa nagyobb darabjai közül az utolsó az 1187-ben a galileai Hittin mellett vívott keresztény-muzulmán összecsapásban Szaladin szultán kezére került és eltűnt. A kisebb darabok pedig ereklyeként szétszóródtak a világ minden tájára, így a lignológiai úton történő közvetlen fafajmeghatározás ma már nemigen lehetséges.
A kutatók azt valószínűsítik, hogy a kereszt függőleges oszlopa, a stipes keményfából készült. Mivel Jeruzsálem térségében kevés volt a fa, a keresztek függőleges oszlopa mindig a ki-végzési helyen állt, egyben fenyegetően figyelmeztetve az arra járókat, akár csak nálunk egykor a faluszéli akasztófák, így egy-egy stipesen számos elítéltet kivégezhettek.
A Krisztussal kapcsolatos legendák cédrust, ciprust és pálmafát emlegetnek a keresztfa anyagaként. Valószínűbb, hogy az oszlopot az Izraelben ma is tenyésző, őshonos Tábor-hegyi tölgyből ácsolták (Quercus ithaburensis), vagy olajfából.
A kereszt vízszintes szárát, a patibulumot viszont minden elítéltnek magának kellett a kivégzés helyére cipelnie, így volt ez Jézus esetében is. Mivel ennek a hossza is kb. 2 méter volt, átmérője pedig 10 cm fölötti (a római keresztszögek hossza kb. 12 cm volt), nyers állapotban ez is súlyos fadarab volt. Ez már lehetett puhafa is, leginkább fenyő.
Ezek közül elsősorban a Jeruzsálemi-, másként Aleppo-fenyő (Pinus halepensis) jöhet szóba. További lehetőség: a cédrus (Cédrus deodara, C. atlantica és C. libani), valamint a ciprus (Cupressus sempervirens, C. macrocarpa és C. glabra).
A datolyapálma, a Ficus és a Tamarix kevésbé valószínűsíthető a keresztfa patibulumának.
Egy másik régészeti lelet
A Jeruzsálem közelében fekvő Givat ha-Mivtar helységben 1968-ban szenzációs régészeti leletre bukkantak: egy I. századbeli, tehát Krisztus-korabeli férfi csontjaira, a keresztre feszítés maradványaival. A Jehonahannak elnevezett férfi bokacsontján átvert szöghöz csatlakozóan egy Pistacia- vagy Acacia-faj darabkáját találták meg. A stipes pedig, amelyen kivégezték, olajfából (Olea europaea) készült.
Ezen a fadarabkán valószínűleg azért ütötték át először a szöget, hogy a továbbiakban a felfeszített ember rángatózásakor a lábfej ne szakadhasson át a keskeny szögfejen, vagyis alátét szerepe volt.
A keresztfa témájának lezárásaként megemlítendő, hogy a Jézus kivégzésénél alkalmazott ún. latin kereszt mellett alkalmaztak a kivégzésekhez más típusú kereszteket is. Ilyen volt az Y alakú kereszt, az X alakú (un. András) kereszt és a T alakú (un. tau-kereszt. Utóbbira nem szögezték, hanem kötéllel kötötték fel az elítélt kifeszített karjait. Ezek az emberek tovább kínlódtak, amíg meg nem fulladtak a mellkas tágítását végző izmok megbénulása következtében.
Amint az számos ábrázoláson látható, feltehetően ilyen kereszten végezték ki a Jézussal egyidejűleg elítélt jobb és bal latort is. Jézus a megkorbácsolás során elszenvedett nagyfelületű sebzéseken és a csuklószögezéseken keresztül is behatoló tetanuszfertőzés következtében vérmérgezéses merevgörcsben gyorsabban meghalt, így halálát nem kellett a latrokéval azonos módon, a lábszárcsontok doronggal történő összezúzásával siettetni az alkony közeledése miatt. Biztos, ami biztos azonban, a kivégzőosztag egyik katonája (a hagyomány szerint maga Longinus centurio) hosszú lándzsájával átdöfte a már halott ember szívét.
A próféta emberi sorsa ezzel beteljesedett.

Dr. Király Pál

 

 

No events