2006. január 16.
Beszélgetés Pintér Istvánnal, az FVM főosztályvezetőjével
Elismerésben és sikerekben gazdag, jó esztendőt tudhat maga mögött az ország "fővadásza", a szaktárca vadászati, halászati és vízgazdálkodási főosztályának vezetője. A Hortobágyon – az Országos Vadásznap főrendezvényén – átvehette a Nemzeti Vadászrend kitüntetést, 50. születésnapja alkalmából a Hubertus Kereszt arany fokozatát és az Alpokban – a család ajándékaként – meglőtte a harmadik zergéjét, szinte percre pontosan ugyanakkor és ugyanazon a helyen, ahol az első zergebakkal, sokkal inkább a havas hegyi tereppel megküzdött.

A gödöllői születésű erdőmérnök negyedszázada áll a magyar erdők és a vadászat szolgálatában, a diploma megszerzését követően a Budavidéki Állami Erdő és Vadgazdaságban kezdett dolgozni, rövid ideig Valkón erdőművelő, majd hat évig Gödöllőn erdészetvezető, a 46 ezer hektáros telki vadgazdálkodási erdészet vezetője. 1988-ban került az államigazgatásba, a minisztériumban főmunkatárs lett, 1995-ben kinevezték a vadgazdálkodási osztály vezetőjének, és 2002-től tölti be jelenlegi munkakörét. Beosztásából következően 1998-tól az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöke. Mind a soproni, mind a gödöllői egyetemen - vadgazdálkodási témakörben - meghívott előadó, rendszeresen publikál a szakmai lapokban és tart előadásokat a hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon.
Német és angol nyelvtudásának is köszönhetően 1993-tól a C.I.C. (Nemzetközi Vadvédelmi Tanács) delegátusa, hat éve a szervezet Igazgató Tanácsának tagja.
VADASZLAP: Lapunk első évfolyamában – 1991-ben – „Merre tovább vadgazdálkodás?" című cikkében a magyar vadgazdálkodás jövőjéről írta le véleményét, aztán aktívan részt vett az 1996-os vadászati törvény előkészítésében, s manapság – hivatalból –előkészítője a jogszabályi változtatásoknak. Vállalható az Ön számára az elmúlt tizenöt év?
Pintér István: – Sok szempontból igen, ami természetesen nem jelenti azt, hogy elégedett vagyok mindazzal, ami Magyarországon a vadászatban, a vadgazdálkodásban másfél évtized alatt történt. A számtalan politikai egyeztetésen is túljutott törvényünk megfogalmazza a legfontosabbat, a magyar vad védelmét, korszerűen szabályozza a vadászat-vadgazdálkodás feltételrendszerét, az alappillérek tiszták és világosak. A vad állami tulajdonban maradt, a vadászati jog a földtulajdonosé, elértük, hogy a vadászterületek minimuma 3 ezer hektár legyen és a hivatásos vadászok kötelező alkalmazásával a szakma valamennyire érvényesíteni tudja az elképzeléseit. Azt be kell látnunk, hogy egy új rendszer bevezetése nem jár zökkenők nélkül, sem külföldi példák, sem hazai tapasztalatok nem álltak rendelkezésünkre a törvény elfogadásakor, tisztázatlanok voltak a birtokviszonyok, nem lehetett egyértelműen prognosztizálni a társadalmi és közgazdasági változásokat, a tőke, a pénz befolyását, valamint a politika „beleszólását" a vadászatba. Ha az elmúlt közel tíz esztendőt tanuló éveknek tekintjük, és mérlegre tesszük az eredményeinket, hibáinkat, szerintem levonható a következtetés: alapvetően rend van a vadászatban-vadgazdálkodásban, megvédtük nemzeti kincsünket, az értékes hazai vadállományt, s némiképpen módosultan, de megmaradtak a vadászati lehetőségeink is.
VADASZLAP: Erősen túlszabályozott keretek között. Most a tízéves ciklus vége felé várható törvényi vagy jogszabályi változtatás?
Pintér István: – Nem tervezzük. Ami a túlszabályozást illeti, ez egy nehéz kérdés. Az egyik oldalon elvárják tőlünk, hogy pontos és részletes – nem utolsó sorban ellenőrizhető és betartható – előírásokat fogalmazzunk meg, míg a másik oldalon nagyobb szabadságot követelnek. Az optimális viszonyok kialakulásához – véleményem szerint – még idő kell, az egész országban a gazdasági, társadalmi és politikai színtereken le kell játszódnia azoknak a folyamatoknak, melyek a vadászatban is vissza
fognak majd tükröződni, és bízom benne, hogy akkor sok korlátot lerombolhatunk, megszüntethetünk.
VADÁSZLAP: Mi lesz 2007-ben?
Pintér István: – Jelentős változások várhatóak, de ez nem éri el a 97-es átalakulások szintjét. A vadászati jog földtulajdonhoz kötését pozitívan élte meg a vadgazdálkodás, akár a vadállomány mennyiségét, a vadkárok rendezését, akár az élőhelyek helyzetének alakulását nézzük. 97-hez képest tisztábbak a birtokviszonyok, sokkal pontosabban tudható, hogy az adott területen kik rendelkeznek a vadászati joggal. Ugyanakkor a földtulajdonosok is megtanulták, hogyan élhetnek, éljenek a jogaikkal. Ebből kiindulva sokkal több, a földtulajdonosok saját jogán működő vadászatra jogosulttal számolhatunk, nincs kizárva, hogy megduplázódik a számuk. 97-ben a vadászterületek 28 százaléka működött a földtulajdonosi közösségek saját hasznosításában, 2007-ben ez 50 százalék fölé kerülhet. A nagyobb területek szétválása, az osztódás igénye már eddig is jellemző volt, hozzáteszem, hogy ez nem mindig szolgálta a vadállomány érdekeit, sokkal inkább személyi érdekek álltak és állnak mögötte. Bekövetkezik, hogy a földtulajdonosok a saját erdeikben, földjeiken fognak vadászni, még akkor is, ha sokszor és sok helyen nem számolnak ennek a költségeivel, a kötelezettségeivel. Hatóságilag arra fogunk törekedni, hogy a törvény előírásait betartassuk, természetes határai legyenek a minimum 3000 hektáros területnek, készüljenek el az üzemtervek, alkalmazzanak szakmailag felkészült hivatásos vadászt, és szabályozott legyen a vadászat rendje. Gondjaink azokon a helyeken lesznek, ahol többen pályáznak mondjuk, egy erdőre, átfedések alakulnak ki a vadászterületek között. A vezérelv részünkről egyértelmű, a hovatartozást a földtulajdonosok többségének kell eldöntenie, nekik kell szavazniuk az egyik vagy a másik igénylő javára. Nem szeretném, ha hatósági döntésekkel, kényszerhasznosítással kellene beavatkoznunk a területi vitákba, mert nincs egyezség a vadászni akaró és nem akaró földtulajdonosok, illetőleg a földtulajdonosok és a haszonbérlő vadászok között.
VADÁSZLAP: Hallani olyasmiről, hogy 2007-ig legalizálják az alhaszon-bérleteket, azaz lehetővé teszik a vadászterületen belül egy-egy kisebb területrész hosszú távú bérlését.
Pintér István: — Nem támogatjuk az alhaszonbérleti-rendszer kialakítását, mert ezzel tovább aprózódnának a vadászterületek, ami nem kedvező a vadállománynak és ellentmond a vadgazdálkodás szakmai irányelveinek. De ahogy eddig, a jövőben is tudomásul vesszük egy-egy területrész vadászati lehetőségeinek bérvadászati szerződéssel történő értékesítését. A bérvadász évenként megismételt szerződéssel hozzájuthat – akár kizárólagosan is – a területen elejthető vadmennyiség lelövésének megvásárlásával egy-egy kisebb területrészhez, vagyis megfizet egy szolgáltatást, de ezzel nem válik hivatalosan vadászatra jogosulttá. A hatóság ebben az esetben is a szolgáltatást nyújtó vadászatra jogosulttól követeli meg a vadászati-vadgazdálkodási és egyéb szabályok betartását, mert ez a felelősség másra nem hárítható át.
VADÁSZLAP: Az 55 ezer vadász legalább kétharmada jelenleg is kisebb-nagyobb mértékben földtulajdonos. Számukra elvileg biztosított a vadászati lehetőség. De mi lesz a városokban lakó vadászokkal, akiknek nincs vagy figyelmen kívül hagyható földtulajdonuk van?
Pintér István: – Ez attól függ, milyen partneri kapcsolatot alakítottak ki a nagyobb, meghatározó tulajdonnal rendelkező földtulajdonosokkal, közös képviselőjükkel. És ez igaz a haszonbérlő vadásztársaságokra is. Ha korrekt a kapcsolat, szerintem nem kell izgulniuk, ha semmibe vették a földtulajdonosokat, gondjaik lesznek. Természetesen a jövőben is megmarad a bérvadásztatás, a pénzükért továbbra is vadászhatnak, bérelhetnek területrészeket.
VADÁSZLAP: Vagyis a pénz fog elrendezni mindent?
Pintér István: – Nem feltétlenül, de – meghatározó lesz. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi vadászatra jogosultak már tudják, a 2007-ben azzá válók pedig sokkal gyorsabban megtanulják, hogy a vadászatnak-vadgazdálkodásnak komoly költségei vannak, amit valakinek – a földtulajdonosnak, a haszonbérlő vadásztársaságnak, a vállalkozásnak, a hazai vagy külföldi bérvadásznak — ki kell fizetnie. Lehet zsebbe nyúlni és lehet ésszerűen gazdálkodni. Az állam a tulajdonában lévő vadat azért engedi át a vadászatra jogosultnak, hogy óvja, ápolja, fejlessze, gondosan kezelje, előírásainak megfelelően gazdálkodjon vele. Évente kerekítve 200 ezer nagyvad és 800 ezer apróvad kerül terítékre, amiből nem képződik közvetlen állami bevétel, egyetlen elejtett vad után sem kell adót, állami licenc-díjat fizetni. Viszont nem mondhat le a közvetett bevételekről, ami az ágazat működéséhez kapcsolódik, és ami a vadászjegyekből, a vadászati engedélyekből, az illetékekből, vizsgálati és eljárási díjakból, a büntetésekből, az értékesítésből származó általános forgalmi adóból, vállalkozások esetében egyéb adók formájában folyik be az államkasszába mindez, különböző mértékben és a vadászatra jogosult minőségétől függően a vadászokat terheli. Ha ehhez hozzátesszük a vadászatra jogosult működési költségeit – a terület várhatóan emelkedő bérleti díját, a vad etetését, a vadgazdálkodási berendezések megvásárlását, a postázástól a vadkáron át a hivatásos vadász javadalmazásáig, a kötelezően előírt felszereléséig terjedő költségeket, és még sorolhatnánk – azonnal nyilvánvalóvá válik a gazdálkodás fontossága, kiderül az elejtett vad önköltsége, piaci értéke. Az lenne az ideális állapot, ha a magyarországi kínálatot a hazai vadászok ki tudnák fizetni. De tudjuk, hogy ez nem megy, ezért továbbra is szükség van a vadászati lehetőségek és szolgáltatások értékesítésére, a hazai és külföldi bérvadásztatásra.
VADÁSZLAP: Mi lesz a különleges rendeltetésű területekkel?
Pintér István: – A kutatási, oktatási, génmegőrző területekre szükség van. Az már most látszik, hogy erővel nem lehet minden területet összetartani, talán nem is szerencsés, nagyon sok konfliktust generálnának. A különleges rendeltetésű területek jelentős részén a tulajdonosok is támogatják e státusz fenntartását.
VADÁSZLAP: Hogyan látja a hivatásos vadászok jövőjét?
Pintér István: – Szerintem a legjobb befektetés, ami azonnal meglátszik egy-egy területen, ha olyan hivatásos vadászt alkalmaznak, aki akar dolgozni és akit hagynak is dolgozni. Mivel 3 ezer hektáronként kötelező az alkalmazásuk, s a területek gyarapodásával számolunk, remélem, hogy javul az elhelyezkedési lehetőségük. A tudás, ami a produktumot hozza, és Magyarországon nagyon sok, szakmailag kiválóan felkészült hivatásos vadász van!
VADÁSZLAP: 1996-97-ben – szerintem – a magyar vadászatban csak részben játszódott le valamiféle rendszerváltozás. Sokan kényszerültek abbahagyni a vadászatot, a földtulajdonosok közül és a pénzesebb rétegekből sok új vadász lett, de mintha a generációváltásra mindmáig nem került volna sor. Ön szerint 2007 fordulópont lesz?
Pintér István: – Nem tudom. A magyar vadászat jövőjét – és ebben biztos vagyok – a fiatal vadászok, a középgeneráció jelenléte, szakmai fölkészültsége és kulturáltsága fogja meghatározni. A fiatal vadászokat valamennyiünknek jobban fel kellene karolnia.

CSEKÕ  SÁNDOR

 


 

No events