2013. július 14. - Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesületét, ezt az 1945-ös rendszerváltás előtt kb. két évtizedig működött tekintélyes - fénykorában kb. 1.800 - 2.000 tagot számláló - szakmai érdekképviseleti-érdekvédelmi civil szervezetet 1926-ban alapították. Tagságának magvát, főleg kezdetben, annak a szakiskolának az egykori növendékei alkották, amelyet 1885-ban Temesvár-Vadászerdőn alapítottak, s amelyet 1918-ban középiskola szintjére emeltek, az akkori négy erdésziskola közül elsőként és hosszú ideig egyedül.
A vesztes I. világháború végén a Temes-vidék román annektálása kapcsán az iskola, mint magyar állami intézmény három és fél évtized után székhelyét elhagyni kényszerült. Előbb Tatára települt át, majd onnan Esztergomba. Végül Sopronban kötött ki és ott működik, immár több mint hat évtizede.

Miskolcon alakult, s Tatán, Esztergomban működött
Az egyesületalapítás helyszínét illetően eltérő nézetekkel is találkozhatunk. A köztudatban gyakran úgy él, hogy Tata volt ez a hely. Nyilván abból ered ez a nézet, hogy a bázisintézményének tekintett szak(közép)iskola is ott működött néhány évig. Néhai Tóth Gyula, a szakiskola egykori növendéke - aki 1945 után elsősorban erdei vasutasként volt közismert - igen tevékeny MEVME-aktivista volt. S azt írta egy visszaemlékezésében, hogy az Egyesületet Miskolcon alapították. Néhány évig ott is működött és folyóiratát is ott készítették. („Erdőgazdaság és Faipar", 1974. évi 9. szám, 14. oldal: Adatok a MEVME történetéhez.) Ezt az álláspontot képviseli Schweighardt Ottó erdőmérnök, a MEVME történetének kutatója is. (Megalakulásának is voltak már bizonyos korábbi történelmi előzményei és komplikációi, de ezek ismertetése most nem célunk.)

Az erdészek, vadászok egyesülete volt
A régi tanulók, s oktatóik-nevelőik által alapított egyesület természetesen az újabb és újabb öregdiákokkal is gyarapodott, de a továbbiakban a más szakiskoláinkban végzettek a tagság soraiba léptek, az ország minden részéből. Volt közöttük egy-két erdőmérnök is, de a MEVME jellemzően az erdészek-vadászok, erdőőrök-vadőrök szervezete volt.
A másik nagy szakmai civil szervezet: az Országos Erdészeti Egyesület pedig az erdőmérnököké és erdőbirtokosoké, bár kis számú erdész (és más foglalkozású személy) ebben a testületben is fellelhető volt. A szakma területén tevékenykedő további kb. féltucatnyi egyesület elsősorban területi alapon szerveződött, földrajzi tájanként.
Most nem mélyedhetünk bele a MEVME tevékenységének részletesebb ismertetésébe. Az e téren szükséges kutatómunka jórészét már elvégezte az imént említett Schweighardt Ottó erdőmérnök kollégánk. Nagy öröm és nyereség lenne, ha munkájának eredménye kötetbe foglalva mielőbb közkinccsé válhatna.

No events