2013.június XXII.évf. 2. szám - Dr. Tóth Sándor okl. erdőmérnök, ny. minisztériumi főosztályvezető neve széles körben ismert a szakmában és még azon túl is, a vadászok nagy táborában. S bár már a 82. életévét tapossa, ismert lehet Híradónk fiatalabb olvasói előtt is. Az elmúlt években egymás után ismertettük erdészet- és vadászattörténet tárgykörben megjelentetett érdekes és igen értékes köteteit: A hírnév kötelez (2005); Nyitány a hírnévhez (2007); Szél alatt - hátszélben (2008); Haragistya-Ménesvölgy (2011).
Legújabb kötetének a nyilvánosság elé tárását az idei, 20. FeHoVa kiállítás alkalmára időzítette a kiadó Nimród Vadászújság, amely az előző köteteket is megjelentette. Ez a könyv azonban tartalmát tekintve rendhagyó az előzőkhöz képest, mert - látszólag - nem a magyar vadászat és erdészet történetéről szól, hanem a szerzőéről. Közelebbről annak első negyedszázadáról, amely 1931. december 17-én kezdődött a Tisza-mentén, a fegyverneki határban levő Hiller-tanya egyik kis szoba-konyhás cselédlakásából indult és 1956 májusáig tartott a harkovi Dokucsajev Mezőgazdasági Főiskola Erdőmérnöki Karán a kitüntetéses diploma átvételéig.
A szerző művének az érdekes, különös „Iringó" címet adta. Érdekes ez a címadó növény is (Eryngium campestre, E. plánum), a szűkebb pátria jellegzetes növénye, amelyet úgy űz-kerget, hengerget a kiszámíthatatlan szél a pusztán, mint a kiszámíthatatlan Sors az emberi életet. (Talán ezért nevezik ördögszekérnek is.) Mert hiszen meg tudta volna mondani valaki akkor, a nagy gazdasági világválság idején a nádtetős kis cselédházban cseperedő szöszke summásgyerekről, hogy majdan, állami főtisztviselőként vadászkastélyokban az ország első embereivel ül egy asztalhoz és más, nagy államok vezetőivel fog parolázni? Aligha. „A Hortobágy-széli puszta szél kergette iringója - sorsom példázata." -írja maga a szerző.
Regényes életrajzának ezt az első negyedszázadát hét fejezetbe foglalta Tóth Sándor.
A „Korai emlékek" című első fejezet oly érzékletességgel, élvezetes szemléletességgel, ízes stílusban írja le gyermekkora környezetét: a szülői házat és a tanyai emberek életvitelét, hogy ez az egykori falukutató népi íróknak is a becsületére válnék, meg az ugyancsak arrafelé tüsténkedett szociográfusoknak. A T. Olvasó szinte ott érezheti magát a disznóölésben, a kenyérsütésnél, a szilvalekvár-főzésnél, s a paraszti élet más-más helyszínein.
A könyvnél ezt az erényét szakmán kívül állók is értékelték, mert 2010-ben a kézirat két néprajzi gyűjtőpályázat különdíját is elnyerte.
A következő fejezetben ezt a bukolikus hangulatot sötétebb tónus vonja be. Ezek már a háborús évek a serdülőkorba érő Tóth Sándor számára. Ám egyben jelentős változásoké is: a Tóth-család a tanyáról a városba költözött, sőt a kis Sándor már a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumba, annak internátusába. Egy tehetségkutatás juttatta idáig. A politika, a háborús események azonban már mind jobban belemélyedtek az ő életébe is. Soraiból kiviláglik, hogy ezek az élmények - mint minden kortársában - holtomiglan tartó nyomot hagytak emlékezetében.
Ám nem csak mozgalmas, de sors-döntő évek is voltak ezek Tóth Sándor számára: a szegényparaszti sorból való kitörés kezdetét jelentették.
„Később sokat foglalkoztatott múltamnak, pályára indulásomnak a háttere." - írja a „Gimnáziumban" című következő fejezetben. Érdemes elolvasni, hogy miként is ment ez az 1940-es években, amelyek már túlnyúltak az 1945-ös rendszerváltáson, egy teljesen megváltozott, új életbe.
Az iskolai élet, a tanárok-osztálytársak jellemző leírása nem kevésbé élvezetes, mint az egykori tanyasi-falusi életé. A történelem, a politika azonban a diákéletet is mélyen áthatotta. S a színjeles tanuló, sebészorvosnak készülő Tóth Sándort a „fényes szelek" által hajtott „iringót" a hátára kapta és a fővárosba, a népi kollégisták soraiba röpítette.
 „A népi kollégiumok sok ezer tehetséges fiatalnak teremtettek esélyegyenlőséget, lehetőséget a tanulásra, olyan közösségi keretek között, amelyekben tanulmányaik mellett megszerezhették a demokratikus közéletiséghez szükséges ismereteket, érzékennyé válhattak a társadalmi fejlődés ügye iránt, felvérteződhettek a társadalmi szolidaritás erényeivel." (119.p.) A memoárnak ezek a sorai nem hagynak kétséget afelől, hogy a származása révén társadalmi felfogásában egyébként is nyilván már sok tekintetben predesztinált Tóth Sándor a népi kollégiumban beállt a baloldali célegyenesbe.
Ez az egyenes az Oleg Kosevojról elnevezett, a Szovjetunióban ösztöndíjjal folytatott tanulmányokra előkészítő Sas-hegyi intézetbe vezetett. (Az ottani életről szól az ötödik fejezet.) Onnan pedig Harkovba. Ez egyúttal az orvosi pályáról szövögetett terv végét is jelentette. Aki valamelyest is ismeri a korabeli szovjet beiskolázási káderpolitikát, az megérti ezt. „Dupla vagy semmi" játék volt ez, vitalehetőség nélkül. Tóth Sándor a duplát választotta.
Mielőtt azonban a harkovi évek történetére rátérne, a szerző egy érdekes fejezetben lényegében újra áttekinti mindazokat a politikai-történelmi mozgatórugókat, amelyek eddigi életét meghatározták. Ez „A politika sodrában" című hatodik fejezet. Éleslátásról, a lényegest a lényegtelentől elválasztani tudó jó elemzőkészségről tanúskodó politikatörténeti-szociográfiai olvasmány; mindenkinek ajánlhatjuk, akiket a közelmúlt történelme és annak gyökerei érdekelnek.
A könyv eddig is érdekfeszítő volt, de Híradónk szakmai olvasóközönségét talán az „Egyetemi évek" című utolsó, hetedik fejezet fogja a legközvetlenebbül lekötni.
A Szovjetunióban köztudottan sok magyar fiatal (is) folytatta felsőfokú tanulmányait, vagy végzett posztgraduális tanulmányokat pl. a kandidátusi cím megszerzése céljából. Ám ennek ellenére erről a képzési rendszerről, annak belső részleteiről a hazai szakközönség nagy része nem sokat tudott.
Tóth Sándor memoárja fellebbenti a fátylat az életnek erről a területéről. S olyan részletességgel, életszerűen mutatja be ezt a rendszert - s benne a fiatalok mindennapi életét -, amelyhez hasonló leírással nemigen találkozhatunk; szakirodalmunkban semmiképpen.
*
Köztudott, hogy az egykori szovjet rendszerhez való viszonyulás dolgában még ma is megosztott a magyar társadalom. Jól példázta ezt a „felszabadulás vagy megszállás?" vita. A súlyos történelmi kérdés lebegtetésének végül is úgy, ahogy véget vetett az a kompromisszumos álláspont, ami szerint „mindenkinek joga van a történelmet úgy értékelnie, ahogyan megélte ".
Tóth Sándor könyvéből kisejlik, hogy az 1816-ban még a cári lengyel főkormányzóságban alapított, Harkovba 1914-ben települt főiskolán olyan erdőmérnököket képeztek a világ leg-nagyobb erdőgazdaságával rendelkező óriási országban, akiknek a látóköre Kamcsatkától a Kárpátokig, a tundráktól a Kaukázusig terjedő roppant térségre, az azon található hihetetlenül változatos ökoszisztémák sokaságára . terjedt ki. S ahol a műszaki fejlesztés a világ legfej-lettebb ipari államainak technikájával állt versenyben. Ami az ökológiát stb. illeti, elég utalni a főiskola névadójára, Dokucsajevre, továbbá Glinka, Gedroiz, Szibircev, Szukacsov, Morozov és más nemzetközi hírnévnek örvendő tudósok munkásságára, amelyek eredményei zömmel német áttételen keresztüljutottak el a magyar erdészettudományig.
Nem fejtegetjük tovább ezt a témát, mert érdekes a könyv utolsó fejezetének befejező része is. Ez már a hatalmas ország különböző (európai) részein folytatott szakmai gyakorlatokról és a diplomaterv elkészítéséhez szükséges adatok beszerzéséről szól. Ezeken keresztül Tóth Sándor már az akkori idők szovjet erdőgazdasági gyakorlatából is jócskán nyújt ízelítőt.
Két szempontból is érdekesek ezek az oldalak. Egyrészt azért, mert az említett adatgyűjtési terület már a Kárpátokban volt, a nadvornai erdőgazdaság területén, a Dausznai-havasokban, az egykori történelmi Magyarország isten háta mögötti határvidékén, valamint az Ukrán Erdészeti Tudományos Intézet Gyeszna-menti Kísérleti Állomásán. Másrészt pedig azért, mert azt tükrözik, hogy bárhol is vannak a Földön, életvitelben és életfelfogásban mennyire hasonlítanak egymásra az erdőben és az erdőből élő emberek, legyenek akár erdészek, akár erdei munkások. A szerző, mint maga is a társadalom talajszintjéről indult ember, gyorsan megtalálta a közös nyelvet ezekkel az egyszerű dolgozókkal. S mindenhol barátsággal, jó hangulatban váltak el egymástól. Úgy, mint remélhetőleg a T. Olvasó is ettől az érdekes, hangulatos és tanulságos kis könyvtől, amelyet bízvást ajánlhatunk minden kollégánk figyelmébe. Király Pál

No events