2018. április 9. - A hőmérséklet további emelkedése a jövőben kihathat a halálos álomkórt terjesztő cecelégy elterjedésére, ami pedig befolyásolhatja a szarvasmarhatartók mindennapjait.

Mivel az állattenyésztők az előrejelzések szerint azon területek felé mozdulnak el, amelyek egyben az oroszlánok lakóhelyei is, emiatt a gazdák és a nagymacskák között a jövőben még több konfliktusra kell számítani.
Egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány szerint a következő évtizedekben a cecelégy Afrika északi és északkeleti szegletei ből ugyan eltűnhet, de ugyanakkor a betegség más és még nagyobb területeken ütheti fel a fejét. Ha ez bekövetkezik, akkor a gazdák vélhetően a parazitáktól mentes vidékekre terelik a csordáikat. Az álomkór miatt évente hárommillió jószág hullik el, ami pedig csaknem egymilliárd dolláros kárt okoz az állattartóknak.
A területi átrendeződés viszont súlyos konfliktusokhoz vezethet: bár az állatoknak a cecelégy csípésétől nem kell majd tartaniuk, ám ezek a legelők szomszédosak az oroszlánok vadászterületeivel, így a jövőben további összecsapásokra kell számítani a pásztorok és a ragadozók között.
Az utóbbi két évtizedben az oroszlánok egyedszáma több mint négytizedével csökkent az emberekkel kialakult összetűzések miatt, s ez a tendencia csak még rosszabb lesz, amennyiben a „két királyság” összecsap. A legtöbb oroszlán vesztét az elmúlt időszakban az orvvadászat mellett az okozta, hogy a gazdák bosszút álltak rajtuk a haszonállataik soraiban véghezvitt pusztításaik miatt. Sőt nem egy esetben a kilövés során az emberevővé vált egyedektől igyekeztek megszabadulni.
Tehát Afrikában a környezetvédőknek és a gazdálkodóknak egyaránt megelőző intézkedéseket kell kidolgozniuk, hogy lehetővé tegyék az oroszlánok és a szarvasmarhák zavartalan egymás mellett létezését. Ujlaki Ágnes

No events