2019. november 25. - Egy KDNP-s módosító javaslat újabb adókedvezményeket adna a vadászoknak az afrikai sertéspestis miatt. A járvány miatti pluszfeladatokért eddig is térítést kaptak a vadásztársaságok, az elmúlt másfél évben milliárdokat költött erre a célra az állam.
Nemcsak a vadhús átadását, hanem a vadászaton való részvételt is adómentessé tenné a Vejkey Imre kereszténydemokrata képviselő által benyújtott törvénymódosító javaslat, vette észre az mfor.hu. A vadásztársaságok sertéspestis miatti kötelezően előírt feladatait eddig is megtérítette az állam, erről a hvg.hu írt még októberben, amikor a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a vaddisznók gyérítését sürgette a sertéspestis terjedése miatt.
Éder Tamás még október elején hívta fel arra a figyelmet, hogy egyelőre csak a vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát, mégis a sertéstartókat gyötrik a fokozott ellenőrzéssel. A szakember szerint Magyarországon túlszaporodott a vaddisznóállomány, ami a vírus terjedése miatt különösen nagy veszélyt jelent. Egy hónappal ezelőtt írtunk arról is, hogy a vadásztársaságok költségeit – amelyek az afrikai sertéspestis miatt hozott intézkedések következtében jelentősen megnőttek –, az állam megtéríti, erről a hatóságok a mentesítési tervben rendelkeznek: a felkutatásban résztvevők óránként nettó 250 forintot kaphatnak az állami kártalanításból, de tavaszi időszakban legfeljebb hatvan, téli időszakban harminc órát fizet ki ezen a címen az állam. Az elhullott vaddisznók után 23 250 forint, az aktív közreműködnek tízezer forint járhat, de elszámolja az állam az ártalmatlanítást, illetve adott esetben a szállítást is. A térítés az üzleti tervekben előírtak 130 százalékának a teljesítése esetén jár. Mindezekkel együtt a húsiparosok úgy vélték, hogy nem elegendőek azok az intézkedések, amelyeket a vadászoknak a vészhelyzetben a hatóságok előírtak. A vadásztársaságok közül többen is azt nyilatkozták akkor, hogy jobb eredményeket érnének el, ha hajtóvadászatokat szerveznének, nem pedig alkalomszerűen lőnék ki a vadakat diagnosztikai céllal.
Az elmúlt egy hónapban többször is találkoztunk olyan felhívásokkal egy-egy erdőgazdálkodási területen, hogy a kirándulókat arra figyelmeztetik, hogy hajtóvadászatot tartanak megadott időszakokban, így kerüljék a szóban forgó kirándulóhelyeket. Ez arra enged következtetni, hogy több vadászati egységnél immár megszervezik a hatékonyabbnak mondott hajtóvadászatokat, ám ez a vadászok szerint tetemes többletköltséggel jár.
Vélhetően erre tekintettel nyújtotta be azt a törvénymódosító javaslatot a kereszténydemokrata politikus, amellyel adómentessé tennék a vadászaton való részvételt, illetve az így megszerzett vadhús átadását, ami a sertéspestishez köthető. Nem vonatkozna ugyanakkor a mentesség az utazásra, elszállásolásra, illetve az üzemanyagra vagy vadászati eszköz biztosítására. A módosítás visszamenőleges, vagyis a törvény hatálybalépését megelőzően keletkezett adókötelezettségekre is vonatkozna, amennyiben a parlament elfogadja Vejkey Imre indítványát.
 
No events