50. sz. 2004. december 9.
A sáskákat a vándorlás ösztöne űzi
A rovarok számos kellemetlenséget okoznak az embereknek amellett, hogy hasznuk kétségtelen az élővilág zárt rendszerében. Az állatvilág leggazdagabb csoportja, a ma élő állatfajok több mint háromnegyedét teszik ki. Az emberiség történetében katasztrófákat is okozó sáskák az idén ismét megjelentek. Afrikából indultak, jelenleg Kairótól északra és délre pusztítanak, a Kanári-szigeteket mintegy kétszázmillió rovar érte el Szenegál és Mauritánia felöl. Hatalmas kárt okoztak Tunéziában, Marokkóban, és - ami igen ritka - Portugáliánál elérték Európát
A falánk állatok világszerte évente 29 millió négyzetkilométernyi területet tarolnak le, mindent megrágnak, nyomukban csak az éhínség marad. Egy átlagos raj - amiben többtonnányi sáska van - „faló fergetegként" érkezik egy-egy területre, s egy kifejlett rovar naponta kétgrammos tömegével azonos mennyiségű friss zöldet fogyaszt el. Egyetlen rajzás a Földön élő emberek akár 10 százalékának megélhetését is tönkreteheti. Nem véletlen, hogy a Bibliában a tíz csapás egyikeként a sáskajárást emlegették.

A sáskák a rovarok osztályán belül a rövid-csápúak, vagy sáskák alrendjébe tartoznak. Több mint tízezer fajuk ismert, de ennél lényegesen magasabb lehet a fajszámuk. A károkat okozó falánk fajok a valódi sáskák családjába tartoznak; mintegy hatezer fajuk a Föld minden területén elterjedt, a mérsékelt zónától a forró égövig. Közép-Európában mintegy hetven fajukat tartják számon. Nagyságuk 1-10 cm között ingadozik, legtöbbjüknek jól fejlett szárnya van, csápjaik rövidek, ciripelésre fedőszárnyaikat és hátul-só combjukat használják. Mivel a sáskák mind növényevők, hatalmas károkat okoznak. A világon csaknem mindenütt élnek olyan fajok, amelyek legalább időszakosan pusztítanak, ám a helyi kártételek ellen a legtöbb esetben hathatósan fel lehet lépni.
Egészen más a helyzet- életmódbeli sajátságuk miatt - a vándorsáskáknak nevezett fajokkal. Ezek időről időre hihetetlen mennyiségben elszaporodnak, és óriási csapatokba tömörülve, ugrálva-repülve messze vidékekre is eljutnak, útjuk során mindent letarolva, így váltak félelmetes hírűekké a történelmi időktől kezdve. Tíz hírhedt vándorló-pusztító
sáskafajt ismerünk Közöttük is a vándorsáska a legelterjedtebb, több alfajt alkotva csaknem az egész Földön elterjedtek. Vándor rajaik még a XIX. században is felhatoltak tenyésző helyeikről az Al-Duna, a Dnyeper torkolatvidéke és a Volga dél-orosz sztyepjei mentén egészen Közép-Európáig. Vándorsáska fajok hazánk területén is gyakoriak voltak, a buja növényzetű tavak és mocsarak vidékén. A lecsapolások, a vizek szabályozása és a megművelt földek azonban egyre nagyobb életteret vontak el előlük, így lassan elhagyták a Kárpát-medencét. Némely fajtája azonban még sokáig előfordult, így 1874-1875-ben Torontál megyében is volt sáskajárás, amikor 5-7 ezer ember irtotta a falánk állatokat. 1876-ban Temesben, sőt Keszthelyen is pusztítottak, 1879-ben pedig Szatmárban; 3600 munkás fogóárkokkal tartóztatta fel őket. Egyébként a hazai legrégebbi híradás sáskajárásról 1084-ből, majd a tatárjárás után az 1242. esztendőből származik. A külhoni katasztrófák közül megemlítendő az 1478-as, a velenceiek földjén okozott pusztítás, amelynek következtében 30 000 ember halt éhen. Döghalál követte Olaszországban az 591-ben, 593-ban és Franciaországban a 874-ben bekövetkezett sáskajárást. A legtöbb sáskapusztításnak Afrika van kitéve, ahol az emberek mindennapjaihoz is hozzátartozik a kártékony rovar. A nagyobbra növő fajokat az arab népek fogyasztják sütve vagy aszalva, megőrölve és liszttel keverve piacokon árulják; egyes afrikai feketék is szívesen megeszik a sáskákat.
Hazánkban a XIX. század végétől a vándorsáska helyét a marokkói sáska foglalta el. Eredeti élőhelye a Földközi-tenger melléke. A Kárpát-medencébe a legnagyobb valószínűséggel Szerbián át került, először 1888-ban Pécel községben leltek rá, azután egyre több helyen jelent meg. 1903-ban különösen sok volt a Hortobágyon és környékén, de átcsapott Borsod, Heves, Szolnok, Békés, Bihar és Szabolcs vármegyék területére is. Hosszú évtizedek alatt rendszeres irtással sikerült letörni a sáskaveszélyt. A marokkói vándorsáska a második a tíz veszélyes faj-alfaj közül, de közéjük tartozik a  sivatagi vándorsáska is, amely a leggyakrabban Afrikában pusztít, de vándorlása során más földrészre is eljut. Ez történt november végén, amikor elérték a Kanári-szigeteket is, ahol utoljára 16 éve, 1988-ban pusztítottak az Afrikából érkező sáskák, nem kis bosszúságot okozva a nyaralóknak.
Minden vándorsáska-faj két formában képes megjelenni: a magányos formák egyesével, szétszórtan élnek, nem vándorolnak. A rajképző formák szöges ellentétben az előbbiekkel, kizárólag csapatokban élnek, a vándorlás ösztöne űzi őket. Mindkét forma (fázis) legkevesebb két nemzedék elteltével átmehet a másikba. A két rovar megjelenése közti különbség akkora, hogy 1921-ig két külön fajnak tartották őket. Ha egy kisebb területen sok egyed él egymás mellett, kialakul a raj. A repülő rajok iránya többnyire megegyezik a szélmozgás irányával; a Biblia szerint is keleti szél hozta őket, és nyugati szél vitte el. A sivatagi sáskák a légáramlatokkal körülbelül 16-19 km/órás sebességgel vonulnak. Hosszú ideig bírják a repülést anélkül, hogy leszállnának; rendszeresen átszelik a Vörös-tengert, ami 300 kilométer repülést jelent A leghosszabb sáskavonulások egyikét 1954-ben jegyezték föl, amely Északnyugat-Afrikától a brit szigetekig tartott, 1988-ban pedig Nyugat-Afrikából a karib-tengeri szigetekre érkezett egy raj; az ötezer kilométeres távolságot közel 10 nap alatt tették meg.
Védekezni ellenük csak vegyszerekkel lehetséges, a biológiai védekezés eddig nem vált be. Sokat számit az időjárás is, főleg a szárazság után jelentkező csapadékos időszak
indítja útnak rajaikat Van persze, hogy a természet közbeszól. Az idén Portugáliában a
nagy esőzések és viharok beverték a tengerbe az állatokat, csakúgy, mint a Kanári-szigeteken, segítve ezzel a gazdákon. A szakemberek szerint a rovarok valamilyen okból „eltévesztették" az évszakot, mert tavasszal lett volna esélyük a túlélésre. (hankó)