2005. január 5.
Folyamatosan sérti a jogállamiság elvét az agrártárca - az ombudsman általános helyettese szerint. A miniszter megpróbálta rábírni a Nemzetközi Kinológiai Szövetséget, hogy az eddigi helyett egy másik magyar tagszervezetet fogadjon soraiba. Az ombudsmani megállapítás hatásköri túllépésről is beszámol az FVM-nél.
Sérti a társadalmi szervezetek autonómiáját és az egyesületi jogot a Földművelésügyi Minisztérium - állapította meg az állampolgári jogok biztosának általános helyettese. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete azért fordult az ombudsmani hivatalhoz, mert a miniszter megpróbálta rábírni a Nemzetközi Kinológiai Szövetséget arra, hogy a több mint száz éve működő, világszerte elismert egyesület helyett egy nemrég alakult, kislétszámú szervezetet fogadjon tagjai közé.
"A hatóságnak, egy minisztériumnak tartózkodnia kell attól, hogy társadalmi szervezetek belső működésébe az indokoltat meghaladó mértékben beavatkozzon. Különösen vonatkozik ez a társadalmi szervezetek nemzetközi kapcsolataira, hiszen egy nemzetközi szervezet azt vesz fel soraiba, akit akar, ezt Magyarországról nem lehet szabályozni" - vélekedik Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese. Az ombudsman jogsértőnek találta azt is, hogy az FVM miniszteri főtanácsadója hatáskörét túllépve intézkedett egyes kutyakiállítások engedélyezéséről. A vizsgálat számos anomáliát tárt fel a hivatali eljárásban, a legnagyobb visszásság azonban a minisztérium vonatkozó rendeletében van, amely haszonállatként kezeli a kutyákat.
A minisztériumban nem nyilatkoztak az ügyről. Miközben az évtizedek óta állami támogatás nélkül működő Ebtenyésztők Országos Egyesülete évi 200 millió forint adót fizet be az államkasszába. Meg nem erősített információk szerint a tárca bizalmát élvező újdonsült szervezet nem csak erkölcsi támogatást, hanem több tízmilliós állami segítséget is kapott az FVM-től.
No events