2008. március 6. -  Egy nyestekkel végzett projekt nagyobb eredménnyel kecsegtetett, egy rozsomák felvételével. A tünékeny állatról a kutatók azt hitték, már régen kihalt Sierra Nevadában az emberi tevékenységek eredményeként

 A felfedezés hatással lehet a földhasználati döntésekre, ha a rozsomákot veszélyeztetett fajnak nyilvánítják, melyet az amerikai Amerikai Hal- és Vadgazdálkodási Szolgálat már mérlegel annak ellenére, hogy az állatok igen magas helyeken élnek, ahol általában korlátozott az emberi fejlődés.
Az oregoni egyetem végzős hallgatója, Katie Moriarty mozgás és hőérzékelő kamerával készítette a felvételt, melyet Truckee és Sierraville között állított fel, a hegylánc északi részén. A diák nyestekről próbált felvételeket készíteni egy projekt számára.
A felvételről szóló hír meglepte a kutatókat, akik azt hitték, a rozsomákok - ha vannak is még Sierrában - csak a hegylánc déli részén találhatóak meg, nem a Tahoe-tó környékén. Rozsomákokat észleltek már néhányan, ám nem volt szilárd bizonyíték az állatok sierrai létezésére - mondja Bill Zielinski ökológus.
A kutató elküldte a felvételt egy kollégájának, aki rozsomák szakértő, és meg is erősítette az állat kilétét. Shawn Sartorius biológus szerint, a rozsomák egy régen elveszett, kaliforniai őslakos lehet, mely Washingtonból vagy Idahóból érkezett, esetleg egy fogságban tartott, majd szabadon engedett egyed.
"Az fantasztikus lenne, ha igazi, kaliforniai rozsomák lenne, mivel azok genetikailag különböző csoportot alkotnak". A kutatók szeretnének DNS-mintát venni a képen látható egyedtől, hogy meghatározhassák annak eredetét. Ezt szőr- és ürülékmintákkal lehet elvégezni.
A Biológiai Diverzitásért Központ igazgatója, Paul Spitler szerint, a felfedezés az erdőirtás, útépítés és fejlesztés korlátozásához vezethet azon fontos élőhelyeken, ahol az Amerikai Hal- és Vadgazdálkodási Szolgálat a rozsomákokat veszélyeztetettnek sorolja be. A Szolgálat keddre tervezi bejelenteni, hogy megkezdi-e a rozsomákok veszélyeztetettnek nyilvánítási folyamatát. Az állatok Kalifornia államban már veszélyeztetettnek vannak nyilvánítva, ám szövetségi szinten még nem.

No events