Az újonnan berendezett élő kiállítás egyszerre kínál állattani és néprajzi látnivalót
Átadták az Állatkertben a Pákásztanya elnevezésű új bemutatóhelyet.

A Bagolyvár szomszédságában kialakított új élő kiállítás együttesen nyújt zoológiai és etnográfiai látnivalót, hiszen a hazai halakat bemutató két medence egyúttal pákász-, illetve halásztanyát formáló néprajzi dioráma is, amely nádkunyhóval, bödönhajóval, és különféle halászati eszközökkel eleveníti fel a magyar halászélet hagyományait.

A babonasággal mit sem törődve péntek tizenharmadikán adták át az Állatkertben azt az élő kiállítást, amely – zoológiai és etnográfiai látnivalók együttes bemutatásával – a hazai halfauna számos érdekes képviselője mellett a régi magyar halászélet, pákászélet világába is bepillantást enged. A Bagolyvár szomszédságában, egy már korábban meglévő állattartó létesítmény felhasználásával a közelmúltban kialakított bemutatót dr. Orosz Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke, a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsának (HALTERMOSZ) ügyvezető elnöke, valamint dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert megbízott főigazgatója adta át a nagyközönségnek.
A most megnyitott Pákásztanya – Halásztanya két diorámából áll. A pákásztanyának berendezett oldal 35.000 literes medencéjében kecsegék (Acipenser ruthenus) és lénai tokok (Acipenser baeri) kaptak helyet, a madárvilágot pedig vízityúkok (Gallinula choloropus) képviselik. A dioráma parti részén és környezetében egy eredeti pákásztanya pontos mását láthatja a közönség, csúcsos nádkunyhóval, egyetlen fatörzsből kifaragott bödönhajóval, vesszővarsával és a pákász „cókmókjához” tartozó egyéb használati tárgyakkal kiegészítve.
A másik dioráma egy hagyományos halásztanyát idéz fel. A medencerészben, melyben ugyancsak 35 m3-nyi víz hullámzik, számos halfaj képviselőit, köztük pontyot (Cyprinus carpio), csukát (Esox lucius) és jászkeszeget (Leuciscus idus) is láthat a közönség, és nem hiányoznak a csörgőrécék (Anas crecca) sem. A parton kialakított halásztanya központja a nádkunyhó, előtte a szolgafa bográccsal. A kunyhó közelében csáklya és más használati tárgyak, a víz partján tiszai módi szerint épült ladik várakozik.
A kiállítótéren további érdekességek várják a hagyományos halászélet iránt érdeklődő látogatókat. Az egyik sarokban a Duna magyarországi szakaszának felső részén használt, az orrnál hegyes, a farnál egyenes kialakítású ladik látható: akár még bele is lehet ülni. A nézőtér másik végén külön tárló mutatja be a legfontosabb eszközöket, illetve a halászháló részeit. A kiállításhoz tartozó életnagyságú körvonalmodell a Duna legnagyobb halának, a vizának a méreteit érzékelteti a látogatóval. A vállalkozó kedvűek akár össze is méredzkedhetnek a folyamok óriásával.
Budapesti halászhagyományok
A viza, a dunai halak óriása egykor gyakori vendég volt a folyó budapesti szakaszán. A Fekete-tengerből a Csallóközbe ívni járó óriáshalakat vándorlásuk során igyekeztek kifogni a halászok. A Duna mentén a mai újpesti rakpart helyén lévő jenei révnél, valamint északabbra, Komárom és Guta vidékén voltak a legfontosabb vizafogó helyek. A vizákat legtöbbször különleges halászépítményekkel, szégyékkel (cégének és csegének is nevezték ezeket) fogták ki, amelyek egy-egy Duna-ágat teljes szélességében elrekesztettek. A jenei révnél egykor létezett vizafogó helyre ma is emlékeztet a XIII. kerület Vizafogó városrészének neve.
A gazdaságtörténészek szerint a középkorban, amikor a halfogyasztásnak – a böjti napok miatt – sokkal nagyobb jelentősége volt a mainál, a forgalomba került halmennyiség csaknem felét a vizák adták.
A szennyezett víz és a vízierőművek miatt a vizák ma már nem jutnak fel Magyarországig: az elmúlt ötven évben csupán három nagyobb vizát fogtak a Duna hazai szakaszán.

 

No events