2013. 12. 14. - Többféle lehetőség adódott december első, hosszúra nyúlt munkahetének kipihenésére; végül aztán úgy alakult, hogy a múlt vasárnapom Szent Jakab, egy piros sapkás csoki-Mikulás, egy télies turistaút és jó néhány vidám zarándok társaságában telt – egészen kellemesen.
Talán kevesen tudják, de az El Camino, vagyis a spanyolországi Santiago de Compostelába vezető út kiindulópontja ma már akár a budapesti nulla kilométerkő is lehet. 2009 óta ugyanis Magyarországon is létezik Szent Jakab-út, mert egy túrázni szerető, a spanyol utat már megjárt baráti társaság tagjai elhatározták, hogy itthon is megteremtik annak a fizikai és lelki élmény átélésének a lehetőségét, amelyet a „nagy” Camino jelentett számukra.
A Budapest és Lébény közötti szakasz hivatalos Szent Jakab-út, mégpedig Európában a legkeletibb. Innen tehát a zarándokok egészen Santiagóig gyalogolhatnak a kagylókkal jelzett sárga úton.
A hazai 280 kilométert Lébényig nyaranta most már több száz ember teszi meg, hogy a nyolc nap alatt másokra és magára találjon; más szóval – ahogy a zarándoklat mottójában megfogalmazódik – elinduljon, hogy megérkezhessen. Akinek pedig ez a táv nem elég, az plusz három napban folytathatja az utat Wolfsthal felé. Az osztrák El Camino első állomásán keresztül pedig néhány hónap alatt gyalogosan elérhető a spanyol tengerpart is.

Mikulás-túra a Szent Jakab-út elején
A zarándokok vasárnapi Mikulás-túrája a Normafától (korán kelőknek a nulla kilométerkőtől) Pátyig haladt Makkosmárián és a budakeszi erdőn át. Ez a 12 kilométer körülbelül a Szent Jakab-út első napi távjának a fele. A sárga kagylók és nyilak követhetően mutatták az utat, a terep pedig végig könnyű volt, így az enyhén havas és avaros nyomvonalak taposása közben bőven nyílt lehetőség arra, hogy a zarándoklat és a túrázás közötti különbségekről, illetve a közös vonásokról beszélgessünk.
Egy társammal a visszautat is gyalog tettük meg; itt az első öt kilométeren egyedül arra kellett figyelnünk, hogy időben átérjünk az erdőgazdaság területén, mielőtt a kijelölt időben megkezdődik a vaddisznóvadászat. Ezzel az erőltetett menettel nekünk meglett a napi edzés- és adrenalinadag, a többiek pedig közben megitták a forralt bort (400-500 forint) és visszabuszoztak Budapestre (250 forint). Nagyjából ennyi volt a túra összköltsége.

Zarándokút vagy túra?
Sosem vonzott a zarándoklat. Kötelező spiritualitás és lassabb tempóban haladó emberek tömege – számomra ezt jelentette ez a „mozgásforma”. És bár ezek az utak sokaknak nyújtanak élményt és lelki megtisztulást, én általában inkább a hegyek és a sziklák dinamikusabb világában találok belső békét és végtelen szabadságot. Felfelé menet azon gondolkodom, amin akarok – vagy épp pont azért megyek, hogy ne gondolkodjam semmin. A lényeg, hogy ezt én dönthessem el.
A zarándokokkal beszélgetve azonban kiderült, hogy tulajdonképpen ők sem csinálnak mást. Felekezet és hovatartozás nélkül keresi a magyar El Caminón is minden gyalogló azt, amit szeretne, és teszi ezt úgy, ahogy szeretné, gyorsan vagy lassan. A lényeg, hogy időben elhagyd a szállást és a megadott időpontig érj be a következőre. Hogy közben beszélgetsz, magányosan rovod a kilométereket, gondolkodsz, elmélkedsz, vagy heverészel egy szalmabála tövében, az teljesen mindegy. A lényeg, hogy éld meg, ami körülötted zajlik. Ahogy ők mondják: Ürítsd ki magad, hogy befogadhass.
Hát, lehet, hogy nyáron teszek ezzel egy próbát a hegyek mellett a hazai sárga úton is. Németh Sarolta

No events