Természeti örökségünk a zöld Hegyvidék

„Ha a feltárt erdők jó részébe eljut a közönség, megismeri az erdészet nagy munkáját, akkor biztosítva lesz az erdő megbecsülése” (Kaán Károly)

A főváros körüli erdők számos kirándulót vonzanak, sokan járnak ide sétálni, kikapcsolódni.

Budapestnek a legismertebb kirándulóhelyei a XII. kerületben, vagy a határához közel fekszenek. A fővárost ölelő parkerdőket évente öt millióan látogatják, a közelükben mintegy három millióan élnek. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény „Örök-zöld” című kiállítása bemutatja, hogy miért keresik fel ilyen sokan például a Normafát, vagy a János-hegyi kilátót, ugyanakkor az érdeklődő látogató szembesül a tárlaton olyan tényekkel is, melyek egy-egy kirándulás során nem szembe tűnőek, de mégis fontos részét alkotják a parkerdőinknek.

Az „Örök-zöld” kiállításnak már a címe is arra utal, hogy itt, a Hegyvidéken minden korban a természet volt a meghatározó. A középkorban királyi vadászatokat tartottak itt, a reformkorban mulatni, szórakozni, piknikezni rándultak ki a budai polgárok. Ez a hagyomány megmaradt a XX. és immár biztosan mondhatjuk, hogy a XXI. századra is.
Talán nem véletlen, hogy a gyermekvasút tervezőinek is ez a helyszín nyerte el leginkább a tetszését szemben a még esélyes Margitszigettel és Gödöllővel szemben.
A tárlat két nagyobb egységet alkot, mint ahogy a kiállítótér is két teremből áll. Az első teremben a látogató megismerheti azokat az emberi tevékenységeket, és történetüket, melyek alakították a Budai-hegyek erdeit. A fokozatos beépítéseket archív térképeken követhetjük végig, megtudhatjuk, milyen munkát végeznek a természetvédelmi őrök, és hogy mi a feladata a Budai Tájvédelmi Körzetnek. Ugyancsak itt szembesülhetünk az erdészek – legyen szó egyszerű favágóról, vagy tudós könyvtárosról – áldozatkész munkájáról. Közelről megvizsgálhatjuk az eszközeiket, miközben fényképeken látjuk, hogyan használták azokat.
A második, belső terembe lépve az erdőbe csöppen az érdeklődő. Az itt bemutatott témák mindegyike a természetről, vagy annak megismeréséről szól. A fiatalabb korosztály kitömött állatokra, növényekre csodálkozhat rá, megismerheti, megérintheti a különböző Budai-hegyekben honos fafajok törzsét, beülhet egy kis esőházba, hogy az erdő hangjait meghallgathassa. Mindeközben az idősebbek elidőzhetnek a turisták régen elfeledett használati tárgyainál, vagy a turistajelzések történetét megismerve nosztalgiázhatnak, beleolvasva a régi turista magazinokba.
Ha a kiállítás során kedvet kaptak ahhoz, hogy ne csak képzeletben legyenek a természetben, és szívesen kirándulnának egyet, akkor értékes adatokkal szolgál a kiállítás befejező tablója, amely a kilátókat a gyermekvasutat, a Libegőt mutatja be, ezek ideális helyszínei egy-egy könnyebb túrához a kerületben.

Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény
1126 Budapest, Beethoven utca 1/b.
Telefon: 457-0501
Internet: www.hegytortenet.hu   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Látogatható: kedden, csütörtökön, pénteken, 10-18 óráig

 

No events