Vágom a fát hűvös halomba,

fényesül a görcse sikongva,
zúzmara hull szárnyas hajamra,

csiklándani benyúl nyakamba

-bársonyon futnak perceim.

Fönn, fönn a fagy baltája villog,

szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,

hajnal suhint, forgács-fény röppen —

amott is vág egy s dörmög közben:

tövit töröm s a gallya jut.

– Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,

ne szisszenj minden kis szilánkhoz!

Ha odasujtsz körül a sorshoz,
az úri pusztaság rikoltoz –
a széles fejsze mosolyog.