Sok kétely és bűn a halálba láncol, de soktól néha már szabadulok.

Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol, barátaim a fák s a farkasok.

Az utak, melyek innen szertefolynak, erdőmön túl az égre fölhajolnak

s minden virág, fű, óra, cserje, kő egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő

s annak fényébe szőve éjszakám istent szivembe lopja a magány.