2013 a Levegő Éve

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
MEGHÍVÓ

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton értesítjük Önöket, hogy dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára, és Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke megbeszélést folytatnak, ezt követően sajtótájékoztatót tartanak.

Időpont:    2013. január 21. (hétfő), 12:00 óra
Helyszín:         Vidékfejlesztési Minisztérium, Kollégiumi terem (101/A)  
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.
Az Európai Bizottság a 2013-as évre meghirdette a Levegő Évét!

Magyarországon is szembesülünk levegőminőségi problémákkal, főként a téli, fűtési időszakban. A levegőminőség javítására a VM, a társtárcák és a Közlekedéstudományi Intézet programot dolgozott ki 2011-ben, melynek társadalmi egyeztetésében a Levegő Munkacsoport is aktívan részt vett. A program végrehajtása 2012-ben megkezdődött, és a tervek szerint 2030-ig valósulnak meg a kitűzött célok. A megbeszélésen az eddigi eredményeket és az elkövetkező időszak feladatait tekintik át a résztvevők.

Vágóképek készítésére a kerekasztal beszélgetés elején lesz lehetőség.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.