1996. február 3. - Téli rézkarc Gemencről

Egy téli utazás akkor az igazi, ha konkrét célja kissé ködös, de emellett érzelmileg szívbemarkolóan fontosnak, sőt valahol halaszthatatlannak tűnik; mint aminőket Szindbád szokott véghezvinni, önmagának is meglepő váratlansággal indulván neki a fogasán förgeteges időnek. A gemenci vadonba ilyen idő tájt lekeveredni nem csekélység, ahhoz bizonyos vészjelzések szükségesek. Dr. Homoki Nagy István ma már legendás nagy filmje, a Gyöngyvirágtól lombhullásig készült itt, mely az ős-természet egy teljes periódusát mutatta be. A cím mára gonosz módon tovább ragozható: orvhalászattól gyújtogatásig, tájbabarmolástól az agresszív mélyrepülésig, a zsiványbecsület hiányától az életveszélyes fenyegetésekig stb., stb.
A rosszízű esélyek és lehetőségek sora ijesztően kimeríthetetlennek tűnik.
1.
Baja; Buzeczky Győző otthona a Czirkusz Ferenc utcában, mely vonzó átmenetet képez egy natúrabúvár műhelye és egy harcálláspont között. Mielőtt beszélni kezdünk, a gemenci tájvédelmi körzet vezetője nagyméretű térképet akaszt a falra: a birodalmunk! - mondja sokat sejtetően. Legalább így legyen előttünk addig is, míg kimegyünk.
(Észak-déli irányban hosszan elnyúló terület a Duna mentén; Bács-Kiskunban közigazgatásilag Baja, Érsekcsanád, Fajsz, Sükösd, Szeremle, Tolnában Szekszárd, Alsónyék, Báta, Bogyiszló, Decs, Őcsény által határoltan. Területe 17 779 hektár. Egészen különös hangulatú birodalom, melyben a Duna melletti Sárköz országosan legnagyobb kiterjedésű ártéri erdői sötétlenek. Fajgazdagsága szinte elmondhatatlan. Az ártér mélyebb részeit nyílt vízfelületek, holtmedrek, mocsarak, nádasok borítják [Forgó tó, decsi Holt-Duna], a hordalékból képződött szigeteken füzesek, nyárasok, tölgy-, kőris- és szilerdők nőnek, nem ritka a harminc, harmincöt méteres famagasság. Az erdő alatt embernek áthatolhatatlan növényzet burjánzik, gyűrűssom, szederina, galagonya, kányabangita és embermagas csalán. Kapitális szarvasbikák és vadkanok nevelője, ahol a madárvilág is szinte hihetetlenül gazdag. Az utolsó paradicsomok egyike.)
A házigazda ekképpen vázolja fel a jelen állapotokat:
- Ami Gemencet fenyegeti, az leginkább egyfajta elvadulásként aposztrofálható, annak a tulajdonképpen természetes állapotnak az elvadulása, mely évszázadokon át nem sértette, nem szipolyozta ki az őstermészet itt szinte hihetetlen bőségét. Jelenleg az egyik legnagyobb veszély, hogy nincs már zsiványbecsület sem. Ezt a kifejezést ma még többször fogod hallani. (Mindez be is jött...)      .
- A halászat és vadászat - főként az előbbi - itt is olyan népi privilégiumnak számított, mint az ország más, élővizekben gazdag tájain (Szatmár-Beregben például), ám ezt valamiképpen soha nem nevezték orv halászatnak és vadászatnak, ez a minősítés még az érseki időkben sem volt használatban. Szemben a tőlünk nyugatra eső európai országokkal, ma a halászat sohsem volt királyi privilégium. Erről a témáról a presbitálást a XIX. századig nem zárták le. Kálmán királynak a halászati vizekre kiterjesztett igénye is kudarcot vallott.
- De a zsivány garázdálkodás, a bandák feltűnése, a gátlástalanság áldásai... ezek új keletű jelenségek! Ezek ellen most kell harcolnunk, csekély eszközökkel. Jellemezhetnénk a helyzet ilyetén való alakulását a közismert „dzsungel törvényei" szókapcsolattal, ez azonban pontatlan és helytelen ez esetben. A dzsungel életét magasrendű törvények határozzák meg...
2.
A széles abroncsokon manőverező terepjáró lassan imbolyog a jeges utakon, s a táj, mely a Duna felől érvényesül igazán, lassan kitárul előttünk, sápadt, mély és könnyed távlataival, fekete-fehér rézkarcos szigorával. Hárman vagyunk, csatlakozott hozzánk Felső Barnabás természetvédelmi őr is, akit egyik kollégám a „veránkai remete" névvel ruházott fel. Rövid ideje vagyunk csak együtt, de Barnabás személyiségét illetően már nincsenek kétségeim. Szűkebb ismerőseim köre újabb tőrőlmetszett hivatásossal gyarapodott. Szemlélődve megyünk, meg-megállunk, kiszállunk és gyalogosan törtetünk tovább, végig a partok mentén, mindkét oldalon a sima, ólomszín víz mellett, melyet néhány bukó szánt meg néha.
Ez a tél keménységi, kegyetlenségi, továbbá makacssági rekordokat döntött halomra, az emberbe lassan a gondolat is beledermed, s ami „fagyállónak" tűnik, az sem valami szívderítő, az is mihamar ráhangolódik a zordságra. Amit szemrevételezünk, s amit a két tájgazda elmond, ennyiben foglalható össze.
Valami sajátos elvadulásról kezdtünk beszélni. Nos, ez a szomorú és riasztó folyamat a lakótelepekbe kényszerített és minden tekintetben agyonirányított tömegek állapotában gyökerezik leginkább. Abból táplálkozik. Az emberek ott kezdtek el torzulni, ahol a harmóniának kéne fészkelnie, személyiségük legmélyén halmozódtak fel a veszélyes dühök, kielégítetlenségek és durvaságok. Nézzünk csak körül! Mit is jelent gyakorlatilag az intenzív természethasználat? Kijön a sivár panelben vegetáló, már odaszületett polgár ide, a tiszta őstermészetbe. És valami megveszekedett dühhel elkezdi átalakítani azt. Kicsi lakótelepet hoz létre, szürke, silány, fantáziátlan építményeket tottyant és halmoz egymásra, oly zsúfoltsággal, hogy az ablakokból bele lehet látni a szomszéd tányérjába. A partot gumiabroncsok tömegével „védik" a hullámzástól. „Rendet tesznek." Beton, ronda, magas kerítések, kigyomlált fák, merev, szögletes felületek bájai és kecsei. A szemét is itt van, nem ügy. A Sió-torok és Baja között a legszebb részeken tetőz ez a beteges beépítettség. Ha egy szűz területet már teljesen tönkretettek - akkor újat keresnek.
Nagy, magas betonfallal körülvett teleknél állunk meg. Ez már a legújabb kor dala, nem a posztlakótelepeké. Az új (olaj)bárók itt is terjeszkednek, csak sokkal nagyvonalúbban és durvábban. Amit látunk, az minden tekintetben „engedélymentes". És egy kiskorú családtagra van írva. Így megy ez. Na és itt van ráadásnak a pénz újabb vívmánya, az érsekcsanádi reptér, mely egyáltalán nincs szabályozva jelenleg.
Magángépek szállnak le s fel „gyöngyvirágtól lombhullásig", séta- és oktató-repülések zajlanak, melyeknek natúrélményes vonatkozása a mélyrepülés, mely sokkolja az élővilágot...
Az egyik lavórzöld, valami ősrégi járműkaszniból kreált bunginál valósággal földbe gyökerezek. A tulajdonos Arany János-idézetet pingált rá: Szülőföldem, Szalonta, nem szült engem szalonba... stb., stb. Mellette apró latrina düledezik. Vajon ki lehetett az, aki kapásból átfogalmazta Arany Jánost? („Szülőhelyem, Szalonta...")
Nem is tudom, miért, de most szinte elviselhetetlennek érzem a tél bilincseit, és azt kívánom, hogy azonnal tavasz legyen. A hó, bár még sok van belőle, már lucskos, és nem is igazán fehér, néha áttetsző jégfátyol vonja be, akár valami csillogó kristálylemez, és ágak, kéregdarabok, fűszálak, kövek sejlenek át rajta. Fagyott kígyók módjára gyökerek tekerednek a kristálylemez alatt, s az ember szinte azt érzi, hogy a fák ebből a jégből merítik az életet, hogy új, zsenge leveleik ebből a holt, üveges anyagból szívják az éltető nedveket.
Aztán továbbindulunk.
3.
Barnabás barátunk birodalmát-otthonát, ahova betérünk, hogy kissé kiolvadjunk, és bent folytassuk az eszmecserét, nem könnyű érzékletesen leírni. Nagy telek, erősen bekerítve, magas akácokkal és furcsa építményekkel, a bejárati kapu felett modern berendezés kukkol ránk, és erélyesnek tűnő németjuhászok tombolnak hosszú láncon. A lakásul szolgáló épület kicsi, szabálytalan, némileg csámpás is, de költőien az, mert embermeleget áraszt, és ahogy mondani szokás; van benne valami... Vonzóan funkcionális, zsúfolva van szerszámokkal, főzőeszközökkel, egyszóval egészen ökotópikus. Vendégeskedett itt Jacques-Yves Cousteau kapitány is, amikor a Dunáról forgatták nagy filmjüket, és Barnabást választották szakértő-kalauzuknak.
Volt egy másik tanyája is, a bűvös szépségű Veránka szigeten: százéves, faküllős lakókocsiban volt berendezve, körülötte a vízparti tanyázás minden kellékével, zsúfolva csekély anyagi, viszont felbecsülhetetlen gyakorlati és érzelmi értékű tárgyakkal. Azóta mindez átment a befejezett múlt időbe, miután a közeli múltban valaki személyes bosszúból felgyújtotta. Hogy konkrétan ki és miért, arról egyelőre ne beszéljünk, mondják vendéglátóim, mert a „helyzet még nem olyan".
Hogy milyen? Olyan, hogy van olyan figura (figurák), aki egyetlen törvényt követ: ami nekem kell, azt elveszem. A társadalom törvényei arra valók, hogy megkerüljük, kijátsszuk, semmibe vegyük őket. Az ellenőrzés, a számonkérés embereit le kell tiporni, meg kell félemlíteni. Mindenből annyit kell kivenni - erdőből, vizekből -, amennyit csak lehet. Szaporulat, ivadék, jövő? Ugyan, kérem!
- Ezekhez képest a farkasok, sasok, vidrák, rókák, menyétek a natúra magas erkölcsű lovagjainak számítanak.
A gyújtogató egyébként jelenleg előzetesben van. Vadorzásért. Alkalmasint hamarosan kijön, és folytatja. A vége az lesz, hogy valaki egyszer visszalő és gyorsabb lesz nála.
Barnabás egyébként nagyon „éli" ezt az életet. Jól gitározik, kicsit cseh-tamásosan, kicsit dinnyésjóskásan, kicsit countrysan. Filozófiája is van, amit maga alakított ki, s ami mindent magába foglal, ami számára életfontosságú. Amelyben megérezheti igényét, éhségét a szépre, a csillagokra, a napkeltére, szemtanúja lehet e filozófia által a hajnali ködöknek, az erdő megújulásának, a sirályok széllel süvítő röptének, ezerféle csodának. Mindez oly titokzatos és sokféle, úgy ragadja magával, és tölti fel az ember lelkét, mint a kínaiak Taója, amely „mozdulatlan, mégis halad, áramlik szakadatlan, áramolván távolivá lesz, s távolivá lévén ismét visszatér".
„Az értékőrzés ne legyen krimitéma" - nyilatkozta a múlt héten lapunknak dr. Tardy János helyettes államtitkár, az OTH vezetője. A felelősségnek és a valamit akarásnak feszültsége tette figyelemreméltóvá szavait, amikor arról beszélt: a modern természetvédelem stratégiák és világegyezmények alapkérdéseit jelenti - e gondolat hatja át új törvényünket is. De tudomásul kell venni, hogy a kormányzatnak nincs pénze az aktív természetvédelem számára, és amíg ez így lesz, akkor addig a jog eszközeivel kell biztosítani a védelem minimumát.
Sajnos  az értékmentés jelenleg nem krimitéma - hanem maga a krimi!
Nincs már oly messze az a nagyon várt idő, amikor az erdő egyszeriben leveti holttá nyűtt téli gúnyáját, úrrá lesz a hő és jég felett, besűrűsödík, átláthatatlanná, titokzatossá válik; amikor a csend már nem az az átlátszó kristálygömb, mint volt, mert élni kezd, hangok és szagok árama járja át, zöld lesz, sejtelmes és tilos világ. Csakhogy lassan semmi nem lesz szent és tilos, mert törvényt az önzés és tudatlanság ül. És ebben a helyzetben a Felső Barnabások, Futó Elemérek, Kovács Gáborok „öntörvényű" elszántságán múlik minden. Baróti Szabolcs

No events