Image
2011. június 26. - Lefektették a földkábeleket, megtörtént a beruházás műszaki átadása is, mindez elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy elkezdődhessen a szilvásváradi erdei vasút átfogó fejlesztése. A most elkészült munka után hozzáláthatnak a kisvasút indítóállomása, majd a volt erdészház rekonstrukciójához, megépítik a tájba illő végállomás-épületet, s egy bővített, három szerelvény fogadására alkalmas, kisvasúti peront hoznak létre a Gloriette tisztáson, a Fátyol–vízesés szomszédságában.
Image
Az ÉMOP-2.1.1/B-09-2009-0012 számú „Szilvásváradi állami erdei vasút fejlesztése” című nyertes pályázatnak köszönhetően több mint félmilliárd forintos beruházás indult el 2010 decemberében az Egererdő Zrt. területén, a Szalajka völgyben, és közvetlen  környékén – tájékoztatott Grédics Szilárd, a szilvásváradi erdészet vezetője. A földkábelek elhelyezésével egy időben a talajmintavétel is befejeződött, így hamarosan indulhat a kisvasút Fatelepi indító állomásától a Villa Negra Panzióig, valamint tovább, a kisvasút Gloriette téri végállomásáig vezető erdészeti út felújítása: ezt a szakaszt több mint egy kilométer hosszan aszfaltburkolattal erősítik meg.
Image
A beruházás fontos eleme lesz egy kisvasúti mozdony teljes átalakítása környezetkímélő, dízel-villamos hajtásúra, ezzel csökken a szerelvény karbantartási igénye, s jelentősen megnő az élettartama. A munka kivitelezőjét várhatóan szeptemberre választják ki. A  meglévő nosztalgia gőzmozdonyhoz két szerelvényének átalakításával korhű kocsikat illesztenek majd. A vasútvonal végállomásánál a már meglévő két vágány közé pedig egy harmadikat építenek, hogy így biztosítsák a mozdonyok akadálytalan fordulását.
A projekt összes költsége 513.010.934 Ft, a vissza nem térítendő támogatás összege: 432.238.180 Ft.






No events