2011. december - A Lillafüredi Állami Erdei Vasút fővonalán az 1921-ben megtartott közigazgatási bejárást követően engedélyezték a rendszeres áruszállítás megindítását. Ettől az évtől számítják az akkor még „Szinvavölgyi" névre hallgató kisvasút fennállását, amely 1929 óta viseli a „Lillafüredi" nevet.
A fővonal terveit Stern Zsigmond és Stern Imre kultúrménök készítette. A kivitelezést Modrovich Ferenc erdőmérnök irányította, aki az I. világháború idején a k.u.k. hadsereg vasútépítő ezredében teljesített szolgálatot, 1923-tól pedig Sopronban az erdőmérnök-hallgatókat oktatta különböző műszaki tudományokra 1947-ben bekövetkezett haláláig.
A kisvasúton (beleértve a szárnyvonalakat is) fennállása alatt több millió tonnakilométer teherforgalmat bonyolított le (főleg fát és követ szállított), továbbá több millió személyt. Részletesebb története Híradónk 1996. évi májusi számában (is) olvasható, Korek Károly vasúti felügyelő tollából.

No events