Image
2013. március 8. - Több éves hagyomány, hogy a tavasz beköszöntével elindulnak a menetrendszerű járatok az ország kisvasútjain. Nincs ez másként az EGERERDŐ ZRT-nél sem. Az idei szezonnyitó mégis rendhagyó lesz.
Az EGERERDŐ ZRT., az országban egyedülálló módon három kisvasutat üzemeltet. Ezek az elmúlt időszakban egy-egy erdészet kezelésében működtek. Az idei évtől azonban létrejött az EGERERDŐ ZRT. Vasútüzeme. A társaság célja, hogy az irányítást összevonva növelje a munka hatékonyságát, eredményességét, javítson a műszaki állapoton, a menetrendszerinti járatok és a rendezvények szervezésén.
A téli ellenőrzések, felülvizsgálatok és javítások már ennek a jegyében teltek, és ebben a szellemben kezdik az idei szezont a március 15-ei hosszú hétvégén mindhárom kisvasúton. A Mátravasúton és Felsőtárkányban március 15-én és 16-án menetrendszerű járatokkal, erdészek által vezetett túrákkal várják a vendégeket. Szilvásváradon március 16-án 11 órától nem csak az új hibridmozdonyt lehet megnézni és kipróbálni, hanem a megújult Szalajka-völgyet is.
A menetrendszerű járatok a tavalyi évnek megfelelően közlekednek március közepétől, illetve Felsőtárkányban április végétől. A vasútüzem elérhetőségei, a menetrendek és a 2013. évi programterv elérhető az EGERERDŐ ZRT. facebook oldalán (www.facebook.com/egererdo).

No events