2012. augusztus 30. - „Jó szerencsét!” – mondta Németh Lászlóné, majd hozzátette: „Jó szerencsét!” Egyből jött a válasz Fónagy Jánostól: „Jó szerencsét!” Ezután még kb. ötezerszer hangzott el ez a mondat Egerben a 62. bányásznapon, és persze a színpadon lévő 14 fős asztalra is nagy betűkkel ki volt írva: „Jó szerencsét!” A bányászok száma és bére évek óta sorvad, de a bányásznapi ünnepségek nem sokat változtak 1950 óta.
Vibrált a levegő a tűző napon, ahogy a rezesbanda veterán dobosai erőből ütötték a dobokat a hotel bejárata előtt, ahogy egyenöltönyös urak kánonban kívántak egymásnak jó szerencsét. Ebből is jól látható volt, hogy a körülményekhez képest vidám bányászok közössége szimpatikus módon a bajtársiasságon és a hagyományokon alapul.
Ezért lehet az, hogy nemcsak az 1892 óta hivatalos bányászindulót éneklik ugyanolyan lelkesen, mint (hivatalosan) 1892 óta mindig, hanem a színpadra állított asztalok is, amik úgy alkottak egy padsort, hogy 14 ember tudjon leülni mögé szorosan egymás mellé. Pont úgy, ahogy az elmúlt 8 éve, amikor Gyucsány Ferenc kormányfőjelöltként beszélt a bányásznapon a bányáról, vagyis az aknáról, a tárnáról, vagy „hogy a jó égbe kell azt mondani”.
Acapella szólt a Himnusz, ezután köszöntötték a díszvendégeket, akik között ott ült többek között Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Fónagy János államtitkár. A kb. 250 fős közönség soraiban ekkor valakit elragadott a bányászlendület, ezért az egyik vendéget „Vivát!” közbekiáltással ünnepelte meg, amit bányászra úgy lehetne lefordítani, hogy „Jó szerencsét!” Külön üdvözölték a baráti szlovák bányászokat, majd szokás szerint egyperces néma tisztelgés következett a közelmúltban elhunyt bányásztársakért. Tíz másodperccel később egy vers következett, vagyis – ahogy itt nevezték – egy szavalat.
Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a megnyitó beszédében a kormány segítségét kérte a bauxitbányászat jövőjével kapcsolatban, mert a MAL Zrt.-től több ezer család megélhetése függ. Mint mondta, Magyarország fekete-, barnakőszén- és lignitnagyhatalom, ezért erre kell építeni a szénre épülő villamosenergia-termelés mértékének megőrzésével.
1950 óta jó a szerencse
A bányásznap egy tipikus szocialista ünnep: 1950-ben egy nagy bányaszerencsétlenség történt Tatabányán, és Hogy lecsendesítsék az embertelen munkakörülmények miatt elégedetlenkedő bányászokat, kitalálták a bányásznapot egy 1919-es csendőrsortűz bányász áldozatainak az emlékére.
Tíz éve Medgyessy Péter, a később lemondott miniszterelnök, 2004-ban Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő (akkor még csak jelöltként) ment el a bányásznapra, két éve pedig Schmitt Pál bukott államfő vett részt az ünnepségen.
Németh Lászlónétól azt kérte, hogy annak ellenére, hogy ez nem az ő szakterületébe esik, segítsen a bányászok nyugdíjának megtartásában. (Ezzel kapcsolatban később Németh azt mondta, hogy az átalakítás során csak azok a bányászok őrizhették meg korábbi jogosultságukat, akik 25 évet vagy legalább 5000 műszakot dolgoztak a föld alatt.) Rabi szerint ma kb. 10 ezer bányász van Magyarországon, ami furcsa lenne, tekintve, hogy tavaly 4700 körül voltak. Jó szerencsét kívánva adta át a szót a miniszterasszonynak.
Németh Lászlóné azzal kezdte, hogy a 19. század elejéig Magyarország egyetlen komoly iparága a bányászat volt, és ez volt a fejlődés motorja. Szerinte is a szénhidrogénnel az energetikai függetlenségünket növelhetnénk, így a következő években ez lesz a kulcs. Ezt szolgálja a bányatörvény módosítása, és az, hogy a kormányzat újra előírná a szénhidrogénmezők kutatását, viszont a szénhidrogén-kutatás területén azzal szeretnének egészségesebb versenyt kialakítani, hogy maximalizálják azt a területet, amit egyszerre egy vállalkozó kutathat.
A miniszter beszélt az ásványi vagyon és készlethasznosítási tervről, amiről a tervek szerint szeptemberben kezdődik el a széles szakmai egyeztetés. Németh szerint a nukleáris energia termelését szinten kell tartani, ezért a tervben nagy szerepe lesz a hasadóanyag-bányászattal kapcsolatos ismereteinek bővítése. Németh Lászlóné beszédének utolsó két szava: „Jó szerencsét!”
Őt Nagy Lajos, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke követte, aki szintén jó szerencsét kívánt a barátainak. Ezután kezdte a buli felfedni az igazi hatvanas évekbeli arcát: elkezdték körülbelül a terem harmadát egyesével kitüntetni. Hosszú percekig gépies felsorolás és szolid tapsolás ment, talán csak a bányászképzés doyenje, a Miskolci Egyetem egyik tanára kapott vastapsot.
Aztán hirtelen véget vetett a langyos kádárizmusnak a harsány dualizmus, mert egy részeg huszár óbégatva bejött a konferenciaterembe, és a parasztbibliából adott elő egy részletet, majd követte egy tudósnak öltözött férfi, akivel – A katona és a tudós című jelenetben – intellektuális párbajba keveredett, de végül énekelve táncoltak együtt. Ezután egy Babits-vers, majd a bányászok 1892-ben Selmecbányán hivatalosan elfogadott himnusza jött. De mi ekkor már mentünk el, bányászlelkesedéssel töltve fel a szívünket, ahogy mögöttünk felharsant, hogy „Szerencse fel!” HM