2009-06-02 - A városi parkokban is lehet találkozni kullancsokkal Kárpátalján.
A Kárpáti Igaz Szó című ukrajnai napilap által megszólaltatott Galina Szitnik, Kárpátalja megye közegészségügyi és járványügyi intézete parazitológiai osztályának vezetője elmondta, hogy ma már azok sincsenek biztonságban, akik nem mennek erdőbe. A szívós ízeltlábúak meghódították a városi betondzsungeleket is.

Másfél évtizede a kullancs még az erdőjáró, kiránduló ember "nyavalyája" volt, ma már a legkisebb zsebkendőnyi belvárosi parkban is a bőrünkbe akaszkodhatnak e rovarok – figyelmeztetett a járványügyi szakember.
Kárpátalján az elmúlt évben nem történt olyan agyvelőgyulladás, melyet kullancscsípés okozott volna - mondta el a lapnak Volodimir Markovics, a megyei intézet különösen veszélyes fertőzések osztályának vezetője. Az utolsó fertőzés a beregszászi járási Gút településen és a Nagybereznai járásban történt.
A szintén veszélyes Lyme-kórral viszont öten is megfertőződtek: hárman az ungvári, egy-egy személy a Beregszászi járásban és Ungváron.
Kárpátalján jelenleg e két járáson kívül a Perecsenyi és a Nagybereznai járásban mutatják a legnagyobb aktivitást.

No events